
Olvasom, hogy Kanadában olyan kísérlet zajlik, amelynek nem fehér egerek az alanyai, hanem egy ország és a benne élő emberek.
Az őrült tudós pedig az ország vezetője, aki úgy véli, hogy a nagy haladásnak egyetlen akadálya van: a nemzettudat.
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke úgy gondolja, hogy a modernség egyet jelent a nemzeti identitástudat kitörlésével. Nemzetállam nem létezik, elavult, abban nem tud működni a tolerancia. Egy nemzetállam nem tud elég haladó vagy liberális lenni. Kanada ebből nem kér, hiszen itt más az alap, nem a nemzet. Itt igazából csak él pár ember, aki valamiért egy irányba halad, de közös identitása nincs. Szerinte. Javasolnám, hogy Trudeau nézzen meg pár részt az Így jártam anyátokkal című sorozatból, mert a kanadai Robin egészen más véleményen van.
Trudeau azonban nagyon progresszív és hipermodern, ezért csak a multikulturalizmust tudja elfogadni, úgy véli: az nagyon helyes, ha első osztályos gyerekeket ismertetnek meg a homoszexualitás rejtelmeivel, vagy ha irányt mutatnak nekik, hogyan kell transzneművé válni, és egyenesen ujjong, ha betér hozzájuk pár ISIS-harcos, aki a társadalom aktív részese lehet. Hát, igen, az aktivitásukról tényleg híresek.
A kanadai baloldal már ott tart, hogy a kisebbségek jogai követendőbbek, előbbre valók, mint a többség akarata. A poligámiát is szívesen bevezetnék, hiszen az iszlám vallásban az megengedett, és egy rendes, befogadó társadalom mindent megenged, törvénybe iktat és elfogad. Mindent, kivéve saját nemzete véleményét és érdekeit. Kanadában például, ha valaki szót mer emelni az iszlám ellen, az gyűlöletbeszéd. Ebben a toleráns államban el kell fogadni, hogy a többségnek csöndben kell tűrnie és magáévá tennie azt, hogy ők bizony most progresszívek, nem pedig kanadaiak.
Hogy ez miért érdekes? Azért, mert nem kanadai jelenség. Lehet hivatkozni arra, hogy más történelmi gyökereik vannak, ezért másképpen állnak hozzá a nemzetállamhoz. Ez azonban nem igaz.
Az egy országban élő emberek azonos alapokon nyugvó közösséget alkotnak, amit nemzetnek hívunk. Egy a kultúrájuk, a nyelvük, a történelmük. Ezt akarja feladni Trudeau és a hozzá hasonló, „modernségre” törekvő politikusok.
Kezdik azzal, hogy átírják a tanterveket olyan címszóval, hogy érzékenyíteni kell a gyerekeket.
A nagy elfogadásban kiveszik a döntést a szülők kezéből, hogy a jövő társadalmát képező felnőttek az általuk hirdetett értékrendet fogadják el. A társadalom egy-két százalékának igényei és kívánalmai felülírják a többség irányultságát és érdekeit. Ezt hívják ők demokráciának.
Lehetsz ebben a társadalomban bármi, ami akarsz, kivéve egyet: nemzetben gondolkodó, kritikus ember. Az nem megengedett. Minél inkább szélsőséges az életviteled és az életfelfogásod, annál jobb. Isten? Nemzet? Család? Ugyan már! Kinek kellenek ezek, amikor lehetsz „haladó” és „modern”? Lehet ezekre a dolgokra legyinteni. Lehet azt mondani, hogy ez nem mérvadó, homokba dughatjuk a fejünket, és megtehetjük, hogy minderről nem veszünk tudomást. Noha ők nagyon is figyelnek a kritikus hangokra. Mást se tesznek, mint megbélyegzik és démonizálják azokat a nemzeteket és egyéneket, akik nem értenek egyet a progresszív iránnyal. Persze mindezt a tolerancia és szabadság jegyében teszik.
Olyan ez a folyamat, mint amikor a betörő bekopogtat az áldozatához, elmeséli neki, hogy nehéz gyerekkora volt, ezért úgy érzi jól magát, ha elveszi mások értékeit. Erre pedig Tolerániában nem lehet más a válasz, mint az, hogy szélesre tárják az ajtót és segítenek a betörőnek ellopni mindent, amit csak akar, sőt még be is csomagolják és ki is viszik az autóhoz a zsákmányt.
Trudeau és vele együtt az EU jelenlegi vezetői is ezt csinálják. Belülről igyekeznek minden erőtől megfosztani a saját népüket, miközben kitárják a kapukat, és azt mondják, hogy mindenki azt tehet az országban, illetve az unióban, amit csak akar. Mindenki, kivéve a saját nemzetüket. Így jön el a „haladó” államok gyarmatosításának kora. Ez ellen pedig most kell felvenni a harcot. Csak rajtunk áll, hogy az utánunk következő nemzedéknek megmarad-e az öntudata, vagy eltűnik örökre. Álljanak itt zárásképpen Babits Mihály sorai, amelyek sosem voltak aktuálisabbak: „Most érzem hogy sorsom a hazámnak sorsa, / mint fához a levél, hulltomig kapcsolva, / mert nem madár vagyok, hanem csak falevél, / mely ha fája kidőlt, sokáig ő sem él.”
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke úgy gondolja, hogy a modernség egyet jelent a nemzeti identitástudat kitörlésével. Nemzetállam nem létezik, elavult, abban nem tud működni a tolerancia. Egy nemzetállam nem tud elég haladó vagy liberális lenni. Kanada ebből nem kér, hiszen itt más az alap, nem a nemzet. Itt igazából csak él pár ember, aki valamiért egy irányba halad, de közös identitása nincs. Szerinte. Javasolnám, hogy Trudeau nézzen meg pár részt az Így jártam anyátokkal című sorozatból, mert a kanadai Robin egészen más véleményen van.
Trudeau azonban nagyon progresszív és hipermodern, ezért csak a multikulturalizmust tudja elfogadni, úgy véli: az nagyon helyes, ha első osztályos gyerekeket ismertetnek meg a homoszexualitás rejtelmeivel, vagy ha irányt mutatnak nekik, hogyan kell transzneművé válni, és egyenesen ujjong, ha betér hozzájuk pár ISIS-harcos, aki a társadalom aktív részese lehet. Hát, igen, az aktivitásukról tényleg híresek.
A kanadai baloldal már ott tart, hogy a kisebbségek jogai követendőbbek, előbbre valók, mint a többség akarata. A poligámiát is szívesen bevezetnék, hiszen az iszlám vallásban az megengedett, és egy rendes, befogadó társadalom mindent megenged, törvénybe iktat és elfogad. Mindent, kivéve saját nemzete véleményét és érdekeit. Kanadában például, ha valaki szót mer emelni az iszlám ellen, az gyűlöletbeszéd. Ebben a toleráns államban el kell fogadni, hogy a többségnek csöndben kell tűrnie és magáévá tennie azt, hogy ők bizony most progresszívek, nem pedig kanadaiak.
Hogy ez miért érdekes? Azért, mert nem kanadai jelenség. Lehet hivatkozni arra, hogy más történelmi gyökereik vannak, ezért másképpen állnak hozzá a nemzetállamhoz. Ez azonban nem igaz.
Az egy országban élő emberek azonos alapokon nyugvó közösséget alkotnak, amit nemzetnek hívunk. Egy a kultúrájuk, a nyelvük, a történelmük. Ezt akarja feladni Trudeau és a hozzá hasonló, „modernségre” törekvő politikusok.
Kezdik azzal, hogy átírják a tanterveket olyan címszóval, hogy érzékenyíteni kell a gyerekeket.
A nagy elfogadásban kiveszik a döntést a szülők kezéből, hogy a jövő társadalmát képező felnőttek az általuk hirdetett értékrendet fogadják el. A társadalom egy-két százalékának igényei és kívánalmai felülírják a többség irányultságát és érdekeit. Ezt hívják ők demokráciának.
Lehetsz ebben a társadalomban bármi, ami akarsz, kivéve egyet: nemzetben gondolkodó, kritikus ember. Az nem megengedett. Minél inkább szélsőséges az életviteled és az életfelfogásod, annál jobb. Isten? Nemzet? Család? Ugyan már! Kinek kellenek ezek, amikor lehetsz „haladó” és „modern”? Lehet ezekre a dolgokra legyinteni. Lehet azt mondani, hogy ez nem mérvadó, homokba dughatjuk a fejünket, és megtehetjük, hogy minderről nem veszünk tudomást. Noha ők nagyon is figyelnek a kritikus hangokra. Mást se tesznek, mint megbélyegzik és démonizálják azokat a nemzeteket és egyéneket, akik nem értenek egyet a progresszív iránnyal. Persze mindezt a tolerancia és szabadság jegyében teszik.
Olyan ez a folyamat, mint amikor a betörő bekopogtat az áldozatához, elmeséli neki, hogy nehéz gyerekkora volt, ezért úgy érzi jól magát, ha elveszi mások értékeit. Erre pedig Tolerániában nem lehet más a válasz, mint az, hogy szélesre tárják az ajtót és segítenek a betörőnek ellopni mindent, amit csak akar, sőt még be is csomagolják és ki is viszik az autóhoz a zsákmányt.
Trudeau és vele együtt az EU jelenlegi vezetői is ezt csinálják. Belülről igyekeznek minden erőtől megfosztani a saját népüket, miközben kitárják a kapukat, és azt mondják, hogy mindenki azt tehet az országban, illetve az unióban, amit csak akar. Mindenki, kivéve a saját nemzetüket. Így jön el a „haladó” államok gyarmatosításának kora. Ez ellen pedig most kell felvenni a harcot. Csak rajtunk áll, hogy az utánunk következő nemzedéknek megmarad-e az öntudata, vagy eltűnik örökre. Álljanak itt zárásképpen Babits Mihály sorai, amelyek sosem voltak aktuálisabbak: „Most érzem hogy sorsom a hazámnak sorsa, / mint fához a levél, hulltomig kapcsolva, / mert nem madár vagyok, hanem csak falevél, / mely ha fája kidőlt, sokáig ő sem él.”
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap