 | Sok ismerősöm felhívta rá a figyelmemet, hogy micsoda beszámolók, videós értékelések születnek arról, mi vezetett Orbán Viktor elsöprő győzelméhez, és amelyekben a vidéki embereket tették meg bűnbaknak |
Sokuk eléggé felháborodott vagy elkeseredett azt látva, miként gondolkodnak a vidéki és jobboldali érzésű emberekről a libernyákok. Mondom, elolvasom már, és megnézem, mi itt a probléma? Hátha tanulok magunkról valami újat. Nos, bennem semmi harag vagy felháborodottság nem vert gyökeret irányukba, ellenben baromi jól szórakoztam.
Mivel közel húszezer embert küldtek ki a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki összeborulás pártjai, így most nyilván megdőlt a csalás narratívája.
Rádöbbentek, hogy nem, senki nem fizetett le senkit, nem cserélték ki a szavazólapokat, nem mentek be a szavazófülkékbe felügyelni, hogy biztosan a Fideszre került az az X, hanem bizony itt mindenki szabadon dönthette el, kire akarja bízni az országa vezetését. Ezt még az általuk idecitált több száz EBESZ-megfigyelő is alátámasztotta, így bizony ki kellett találni valami magyarázatot. Na, azt nyilván nem, hogy önmagukba nézzenek, és végre belássák, nem az a hibás, aki győz, hanem sokkal inkább az, aki sorozatosan leszerepel, és talán az sem éppen a legjobb taktika, ha magas lóról beszélünk.
Ám ehhez némi önkritikát kellene tanúsítani, az meg fájdalmas dolog, így maradt a mások hibáztatása. Ahogyan pedig az lenni szokott ilyenkor, a vidékiek lettek a célpont. Erről pedig nekiláttak független-objektívék cikkeket és – többnyire – névtelen beszámolókat közölni, szigorúan nem elfogult és lenéző módon. Na jó, csak vicceltem (bár tisztelet a kevés kivételnek)! Lássuk, mit hoztak ki.
Mint megtudtam, a magyarok nem utaznak eleget a világban, így nem látják, milyen rosszul élnek, nincs összehasonlítási alapjuk, és ezért megfelel nekik, ami van. Sok esetben az internet is megáll a falu határában, így információkat sem kapnak, csak a kormánypropaganda megy, amit amúgy senki nem néz, de mégis e szerint döntenek. Azt is megtudtam, hogy a nagybetűs NYUGAT és EURÓPA csak pár városi lakásban, elszeparáltan van jelen, meg a romkocsmákban, azonban az emberek többsége teljesen máshogyan él, és nem érti a civilizáltságot. Ez az elmaradottság a bizonyítéka annak is, hogy nem értették meg Márki-Zay Pétert sem, aki világlátott ember, és magasabb szinten képes beszélni, mint amit a magyarok képesek befogadni. Értitek, magasabb szint! A zagyvalék új narratívája. Szép. Na, de menjünk tovább, mert van itt még.
A belpesti romkocsmákból kiszabadult libernyákok rácsodálkoztak arra, hogy vidéken mindenki ismeri egymást. Nem használjuk azt a szót minden pillanatban, hogy „én”, ellenben a „mi” sokkal gyakrabban előfordul a mondatainkban.
Nem vasvillát szorongatva acsarkodunk a fővárosiakra, akiket szerintük a legszívesebben máglyán égetve lincselnénk meg, hanem mindenkit kedvesen fogadunk. Nem érdeklődünk nagyon irántuk, ellenben nem is kötjük őket a lovaskocsi mögé utánfutónak. Részegen se randalírozunk reggel tízkor, mint a bolond kalapos, bár egyes beszámolók szerint koszosak, kövérek és elhasználtak vagyunk… Azon is megrökönyödtek, hogy vidéken a hagyományok, az egymás iránti tisztelet nem egy toposz, hanem velünk és köztünk élő valóság. A mindennapok része.
Mint ahogyan az is, hogy járunk templomba (de ha nem, akkor is bennünk él Isten), és bizony sokat beszélgetünk egymással, együtt játszanak a gyerekeink, a családok meg együtt mennek szavazni. Élő közösségeink vannak, és adunk a másik szavára. A picsogást olvasva a kedvenc részem az volt, amikor megállapításra került, hogy az Isten, Haza, Család hármasa az nem egy mantra, hanem a vidék tényleg így él, és ezek alapján határozza meg magát. Nekünk fontosabb a magzat, mint az emberi jogok! Borzalmas bigottság, nem igaz?
Végezetül megállapításra került, hogy nem ismerjük Bödőcs Tibor, Pottyondy Edina, VV Zsolti és a többi okos influenszer munkásságát, ellenben ismerjük a „Polgit”, akinek adunk a szavára. Rettenetes. Nem idegenekben bízunk, hanem egymásban. Ki hallott már ilyet? A legnagyobb baj velünk pedig az, hogy egyszerűek vagyunk, röghöz kötöttek, fontosak a hagyományok, és nagyon összezárunk. Mi itt, vidéken nem tettetjük az összefogást, hanem tényleg összefogunk, ha úgy érezzük, hogy ez szolgálja a boldogulásunkat. Skandallum, hogy ilyen létezhet 2022-ben!
Nyilván ki lehetne mindezen akadni. Kifejezetten szórakoztató, ahogy alámerülnek a „fekete lyukban”, és úgy szemlélődnek, mintha egy másik világba csöppentek volna, nem pedig egy-két órára a Fővárostól. Nem izgat, hogy lenéznek, kioktatnak és dühödt csapkodás közepette hülyéznek le mindenkit, aki nem akarja befogadni a rá erőltetett narratívát és világképet. Nem akarom őket megváltoztatni sem. Velük ellentétben mi itt, vidéken teljesen el tudjuk fogadni a másikat úgy, ahogy van, és semmi gyűlölet sincsen bennünk. Hiába tudjuk egymásról, hogy másra szavaztunk, mégis képesek vagyunk köszönni egymásnak.
Nem ítélkezem, nem rúgok bele senkibe, és még véletlenül se fogom azt mondani, hogy megvezették őket, és nem tudják, mi az igazság. Eszem ágában sincs azt mondani, hogy nem olvasnak eleget, nem tájékozódnak, a propaganda átmosta az agyukat, buták, sötétek, elmaradottak. Ezt meghagyom felvilágosultéknak. Ha ők mindezt így látják, és ezzel vigasztalják magukat az internetes vinnyogásaikban, ebben a szellemben akarnak élni és felnevelni a gyerekeiket, ám legyen.
Ha el akarnak menni innen, menjenek. Ez az ő döntésük, nem mi küldjük el őket, ahogyan azt ugye az általuk támogatott vezetők velünk szemben megtették. Ez után is ugyanúgy fogjuk tisztelni a városiakat, a városban meglévő értékeket és kultúrát, büszkék leszünk a Fővárosunkra is, mint ahogyan eddig.
Nem kell minket megérteni, és lehet azt mondani, hogy nem vagyunk elég világlátottak, nem értjük a haladár szavakat, és nem ismerjük, mi a jó. A gyerekeink viszik tovább az örökséget, a világ pedig szépen visszarázódik majd a rendes kerékvágásba. Éljük tovább az életünket azzal a boldog kis mosollyal a szánk szélén, mert tudjuk, mi a megmaradás kulcsa.
A vidék ugyanis, akár tetszik, akár nem, Magyarország szerves része, ugyanúgy jogunk van dönteni, mint ahogyan ahhoz is jogunk van, hogy úgy éljük az életünket, ahogyan szeretnénk, abban a szellemben, amit őseink ránk hagytak. Ez a mi Csodaországunk, a nemzetünk túlélésének kulcsa, amelyre vigyázni fogunk, és bármikor szívesen látunk mindenkit akár úgy, hogy látogatóba jön. Csodaország kapuja mindenki előtt nyitva áll, csak találják meg az ide vezető utat.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Mivel közel húszezer embert küldtek ki a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki összeborulás pártjai, így most nyilván megdőlt a csalás narratívája.
Rádöbbentek, hogy nem, senki nem fizetett le senkit, nem cserélték ki a szavazólapokat, nem mentek be a szavazófülkékbe felügyelni, hogy biztosan a Fideszre került az az X, hanem bizony itt mindenki szabadon dönthette el, kire akarja bízni az országa vezetését. Ezt még az általuk idecitált több száz EBESZ-megfigyelő is alátámasztotta, így bizony ki kellett találni valami magyarázatot. Na, azt nyilván nem, hogy önmagukba nézzenek, és végre belássák, nem az a hibás, aki győz, hanem sokkal inkább az, aki sorozatosan leszerepel, és talán az sem éppen a legjobb taktika, ha magas lóról beszélünk.
Ám ehhez némi önkritikát kellene tanúsítani, az meg fájdalmas dolog, így maradt a mások hibáztatása. Ahogyan pedig az lenni szokott ilyenkor, a vidékiek lettek a célpont. Erről pedig nekiláttak független-objektívék cikkeket és – többnyire – névtelen beszámolókat közölni, szigorúan nem elfogult és lenéző módon. Na jó, csak vicceltem (bár tisztelet a kevés kivételnek)! Lássuk, mit hoztak ki.
Mint megtudtam, a magyarok nem utaznak eleget a világban, így nem látják, milyen rosszul élnek, nincs összehasonlítási alapjuk, és ezért megfelel nekik, ami van. Sok esetben az internet is megáll a falu határában, így információkat sem kapnak, csak a kormánypropaganda megy, amit amúgy senki nem néz, de mégis e szerint döntenek. Azt is megtudtam, hogy a nagybetűs NYUGAT és EURÓPA csak pár városi lakásban, elszeparáltan van jelen, meg a romkocsmákban, azonban az emberek többsége teljesen máshogyan él, és nem érti a civilizáltságot. Ez az elmaradottság a bizonyítéka annak is, hogy nem értették meg Márki-Zay Pétert sem, aki világlátott ember, és magasabb szinten képes beszélni, mint amit a magyarok képesek befogadni. Értitek, magasabb szint! A zagyvalék új narratívája. Szép. Na, de menjünk tovább, mert van itt még.
A belpesti romkocsmákból kiszabadult libernyákok rácsodálkoztak arra, hogy vidéken mindenki ismeri egymást. Nem használjuk azt a szót minden pillanatban, hogy „én”, ellenben a „mi” sokkal gyakrabban előfordul a mondatainkban.
Nem vasvillát szorongatva acsarkodunk a fővárosiakra, akiket szerintük a legszívesebben máglyán égetve lincselnénk meg, hanem mindenkit kedvesen fogadunk. Nem érdeklődünk nagyon irántuk, ellenben nem is kötjük őket a lovaskocsi mögé utánfutónak. Részegen se randalírozunk reggel tízkor, mint a bolond kalapos, bár egyes beszámolók szerint koszosak, kövérek és elhasználtak vagyunk… Azon is megrökönyödtek, hogy vidéken a hagyományok, az egymás iránti tisztelet nem egy toposz, hanem velünk és köztünk élő valóság. A mindennapok része.
Mint ahogyan az is, hogy járunk templomba (de ha nem, akkor is bennünk él Isten), és bizony sokat beszélgetünk egymással, együtt játszanak a gyerekeink, a családok meg együtt mennek szavazni. Élő közösségeink vannak, és adunk a másik szavára. A picsogást olvasva a kedvenc részem az volt, amikor megállapításra került, hogy az Isten, Haza, Család hármasa az nem egy mantra, hanem a vidék tényleg így él, és ezek alapján határozza meg magát. Nekünk fontosabb a magzat, mint az emberi jogok! Borzalmas bigottság, nem igaz?
Végezetül megállapításra került, hogy nem ismerjük Bödőcs Tibor, Pottyondy Edina, VV Zsolti és a többi okos influenszer munkásságát, ellenben ismerjük a „Polgit”, akinek adunk a szavára. Rettenetes. Nem idegenekben bízunk, hanem egymásban. Ki hallott már ilyet? A legnagyobb baj velünk pedig az, hogy egyszerűek vagyunk, röghöz kötöttek, fontosak a hagyományok, és nagyon összezárunk. Mi itt, vidéken nem tettetjük az összefogást, hanem tényleg összefogunk, ha úgy érezzük, hogy ez szolgálja a boldogulásunkat. Skandallum, hogy ilyen létezhet 2022-ben!
Nyilván ki lehetne mindezen akadni. Kifejezetten szórakoztató, ahogy alámerülnek a „fekete lyukban”, és úgy szemlélődnek, mintha egy másik világba csöppentek volna, nem pedig egy-két órára a Fővárostól. Nem izgat, hogy lenéznek, kioktatnak és dühödt csapkodás közepette hülyéznek le mindenkit, aki nem akarja befogadni a rá erőltetett narratívát és világképet. Nem akarom őket megváltoztatni sem. Velük ellentétben mi itt, vidéken teljesen el tudjuk fogadni a másikat úgy, ahogy van, és semmi gyűlölet sincsen bennünk. Hiába tudjuk egymásról, hogy másra szavaztunk, mégis képesek vagyunk köszönni egymásnak.
Nem ítélkezem, nem rúgok bele senkibe, és még véletlenül se fogom azt mondani, hogy megvezették őket, és nem tudják, mi az igazság. Eszem ágában sincs azt mondani, hogy nem olvasnak eleget, nem tájékozódnak, a propaganda átmosta az agyukat, buták, sötétek, elmaradottak. Ezt meghagyom felvilágosultéknak. Ha ők mindezt így látják, és ezzel vigasztalják magukat az internetes vinnyogásaikban, ebben a szellemben akarnak élni és felnevelni a gyerekeiket, ám legyen.
Ha el akarnak menni innen, menjenek. Ez az ő döntésük, nem mi küldjük el őket, ahogyan azt ugye az általuk támogatott vezetők velünk szemben megtették. Ez után is ugyanúgy fogjuk tisztelni a városiakat, a városban meglévő értékeket és kultúrát, büszkék leszünk a Fővárosunkra is, mint ahogyan eddig.
Nem kell minket megérteni, és lehet azt mondani, hogy nem vagyunk elég világlátottak, nem értjük a haladár szavakat, és nem ismerjük, mi a jó. A gyerekeink viszik tovább az örökséget, a világ pedig szépen visszarázódik majd a rendes kerékvágásba. Éljük tovább az életünket azzal a boldog kis mosollyal a szánk szélén, mert tudjuk, mi a megmaradás kulcsa.
A vidék ugyanis, akár tetszik, akár nem, Magyarország szerves része, ugyanúgy jogunk van dönteni, mint ahogyan ahhoz is jogunk van, hogy úgy éljük az életünket, ahogyan szeretnénk, abban a szellemben, amit őseink ránk hagytak. Ez a mi Csodaországunk, a nemzetünk túlélésének kulcsa, amelyre vigyázni fogunk, és bármikor szívesen látunk mindenkit akár úgy, hogy látogatóba jön. Csodaország kapuja mindenki előtt nyitva áll, csak találják meg az ide vezető utat.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap