Év elején általában számba vesszük, mi történt velünk, mit rontottunk el, min szeretnénk változtatni, esetleg fejleszteni.
Na, de nem így vannak ezzel az ellenzéki pártok képviselői, akik egy-egy látványos ideg-összeroppanást követően, felébredve a tüntetéseken bekövetkezett „agyonverésekből”, a karácsonyi bejglikómából, ugyanott folytatják, ahol 2018-ban abbahagyták.
Szépen elővették a közösen összehozott a „Blöff, avagy hogyan imitáljuk az emberek képviseletét további három évig” elnevezésű forgatókönyvüket, és folytatják a színjátékukat ott, ahol abbahagyták. Persze egy kis módosítás azért észrevehető.
Tavaly, a kampány és a választás évében, a Jobbik még hevesen tagadta, hogy lepaktál a liberálisokkal, és egy oldalra áll velük. Folyamatosan ontották a közleményeket, amelyekben felháborodottan tudatták, már a feltételezés is mennyire sérti őket, hogy összeállnának mondjuk a DK-val. Majd eljött 2019, és mit látunk? Ott ficeregnek egymás mellett, és együtt ordibálnak bele a nagyvilágba mindenféle fogadalmat, ott állnak szépen a Parlament lépcsőjén kart karba öltve, jobbikos, dékás, elempés és emeszpés, no meg momentumos „lázadók”. Értékeljük az őszinteség eme megnyilvánulásait, de azért megkérdeznénk, hogy akkor az eddigi nyilatkozataikat hogyan értékeljük?
Ha pedig már ennyire összeborultak, és megcsinálták ezt a nagyon erős képet – nyilván Bangóné iránymutatásai alapján, nagyot fog majd szólni –, akkor kérdezem, hogy minek vannak még mindig ennyien? Legyenek bátrak, és a nagy összefonódást pecsételjék meg azzal, hogy feloszlatják az összes pártot, és létrehoznak végre valami újat. Ha úgyis azt hiszik, hogy csak együtt tudják megbuktatni az Orbán-kormányt, akkor minek vannak még mindig külön formációkban? Csak egyre lehet gondolni, mégpedig arra, hogy a támogatások felmarkolása az egyetlen motivációjuk a sok-sok alakulat fenntartására. Több párt, több pénz. Elképzelés, program, megújulás pedig továbbra is elképzelhetetlen, de hát kinek is kell az? Elvégre most is – mint mindig – megkapják a pénzüket.
De ne legyünk naivak, és ne higgyük, hogy nincs ellenzéki logika abban, hogy visszapattannak a becsukódó ajtóról, meg szépen megkomponált haldoklásokat produkálnak a túloldal politikusai. A teljes ellenzéki oldalon uralkodó káoszból igyekeznek fegyvert kovácsolni úgy, hogy importálnak pár technikát annak érdekében, hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki az országban. Forradalmároknak nevezik magukat, csak éppen nem 1848 vagy 1956 hőseit veszik alapul, mint ahogyan azt el szeretnék adni a nagyközönségnek. Ezeknek az embereknek 1919 márciusa lebeg a szemük előtt és most abban reménykednek, hogy hosszabb távon sikerül fenntartaniuk a saját káoszukat. Ha pedig nem sikerül, akkor jöhet a diktatúrázás, a nép lebirkázása és a folyosókon való forradalmi fetrengés.
Megújulni? Ugyan már! Sokkal egyszerűbb hergelni a népet, roppant elegáns, az értelmiség megcsillantásának bizonyítékaként O1G jelmondat köré felépíteni előre mutató elképzeléseiket, és közben ráfogni az időjárásra a nagy forradalom elmaradását. Ennek a forradalmi hevületnek ugyanis nem segít a hideg meg a hó – és annyira azért nem is rossz ebben az országban élni. Egyébként is, Orbán tehet az időjárásról is, mert annyira megrettent a „tömegtől”, hogy védekezésképpen direkt úgy csinálta, hogy télen havazzon, és csak úgy röpködjenek a mínuszok.
Nem baj, ők folytatják, rendíthetetlenül fogadkoznak, sípolnak, vonulásznak szelfibotokkal és okostelefonokkal, miközben sorolják az öt pontjukat, mert ugye ezt még ebben a „csúnya” magyar „diktatúrában” is lehet. Ellentétben a „idilli” francia demokráciával – ahol nem.
Miután pedig végeztek az aznapra kiosztott forgatókönyvükkel, megveregetik egymás vállát, elküldik megszerkesztett anyagaikat a külföldi sajtónak, majd összeülnek, és rámutatnak a következő tüntetés fő szónokára azzal a felkiáltással, hogy „most te mondd majd, hogy tüntetés, mert a te hangod mélyebb”.
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap
Szépen elővették a közösen összehozott a „Blöff, avagy hogyan imitáljuk az emberek képviseletét további három évig” elnevezésű forgatókönyvüket, és folytatják a színjátékukat ott, ahol abbahagyták. Persze egy kis módosítás azért észrevehető.
Tavaly, a kampány és a választás évében, a Jobbik még hevesen tagadta, hogy lepaktál a liberálisokkal, és egy oldalra áll velük. Folyamatosan ontották a közleményeket, amelyekben felháborodottan tudatták, már a feltételezés is mennyire sérti őket, hogy összeállnának mondjuk a DK-val. Majd eljött 2019, és mit látunk? Ott ficeregnek egymás mellett, és együtt ordibálnak bele a nagyvilágba mindenféle fogadalmat, ott állnak szépen a Parlament lépcsőjén kart karba öltve, jobbikos, dékás, elempés és emeszpés, no meg momentumos „lázadók”. Értékeljük az őszinteség eme megnyilvánulásait, de azért megkérdeznénk, hogy akkor az eddigi nyilatkozataikat hogyan értékeljük?
Ha pedig már ennyire összeborultak, és megcsinálták ezt a nagyon erős képet – nyilván Bangóné iránymutatásai alapján, nagyot fog majd szólni –, akkor kérdezem, hogy minek vannak még mindig ennyien? Legyenek bátrak, és a nagy összefonódást pecsételjék meg azzal, hogy feloszlatják az összes pártot, és létrehoznak végre valami újat. Ha úgyis azt hiszik, hogy csak együtt tudják megbuktatni az Orbán-kormányt, akkor minek vannak még mindig külön formációkban? Csak egyre lehet gondolni, mégpedig arra, hogy a támogatások felmarkolása az egyetlen motivációjuk a sok-sok alakulat fenntartására. Több párt, több pénz. Elképzelés, program, megújulás pedig továbbra is elképzelhetetlen, de hát kinek is kell az? Elvégre most is – mint mindig – megkapják a pénzüket.
De ne legyünk naivak, és ne higgyük, hogy nincs ellenzéki logika abban, hogy visszapattannak a becsukódó ajtóról, meg szépen megkomponált haldoklásokat produkálnak a túloldal politikusai. A teljes ellenzéki oldalon uralkodó káoszból igyekeznek fegyvert kovácsolni úgy, hogy importálnak pár technikát annak érdekében, hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki az országban. Forradalmároknak nevezik magukat, csak éppen nem 1848 vagy 1956 hőseit veszik alapul, mint ahogyan azt el szeretnék adni a nagyközönségnek. Ezeknek az embereknek 1919 márciusa lebeg a szemük előtt és most abban reménykednek, hogy hosszabb távon sikerül fenntartaniuk a saját káoszukat. Ha pedig nem sikerül, akkor jöhet a diktatúrázás, a nép lebirkázása és a folyosókon való forradalmi fetrengés.
Megújulni? Ugyan már! Sokkal egyszerűbb hergelni a népet, roppant elegáns, az értelmiség megcsillantásának bizonyítékaként O1G jelmondat köré felépíteni előre mutató elképzeléseiket, és közben ráfogni az időjárásra a nagy forradalom elmaradását. Ennek a forradalmi hevületnek ugyanis nem segít a hideg meg a hó – és annyira azért nem is rossz ebben az országban élni. Egyébként is, Orbán tehet az időjárásról is, mert annyira megrettent a „tömegtől”, hogy védekezésképpen direkt úgy csinálta, hogy télen havazzon, és csak úgy röpködjenek a mínuszok.
Nem baj, ők folytatják, rendíthetetlenül fogadkoznak, sípolnak, vonulásznak szelfibotokkal és okostelefonokkal, miközben sorolják az öt pontjukat, mert ugye ezt még ebben a „csúnya” magyar „diktatúrában” is lehet. Ellentétben a „idilli” francia demokráciával – ahol nem.
Miután pedig végeztek az aznapra kiosztott forgatókönyvükkel, megveregetik egymás vállát, elküldik megszerkesztett anyagaikat a külföldi sajtónak, majd összeülnek, és rámutatnak a következő tüntetés fő szónokára azzal a felkiáltással, hogy „most te mondd majd, hogy tüntetés, mert a te hangod mélyebb”.
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap