Miközben végignéztem az ellenzéki politikusok valóságshow sztárokat is megszégyenítő folytatásos teleregényét, szépen lassan beférkőzött a gondolataimba egy kép.
Egy, először megmosolyogtató, majd egyre rémisztőbb formát öltő kép, hiszen ezek a politikusok még nem is olyan régen a kormányzati pozícióért és a miniszterelnöki székért szálltak ringbe. Annyira beleélték ebbe magukat, hogy a választás napján még ők maguk is elhitték, gyalázatos szerepléseik ellenére tényleg megnyerték a választásokat. Tegyük fel, hogy sikerült nekik. Képzeljünk el egy pillanatra egy olyan Magyarországot, ahol a padlón vergődő ellenzéki politikusok vezető szerepet kapnak.
Mivel nem tudunk másból kiindulni, csak amiket a közelmúltban láttunk tőlük, így ezt ültessük át a kormányzati szerepkörökbe. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a választások megnyerését követően, biztosan kiírtak volna egy miniszterelnök-jelölt-jelölti, négyfordulós vitát, mivel az összefogás és összeborulás csupán addig tartott, amíg leváltották az Orbánt. Minden eredmény után lenne valaki, aki csalást kiált és jöhetne a végtelenített újraszámlálás.
De ez Karácsony Gergelynek mindegy lenne, mert ő mindig feltalálja magát és habár nagyon nem erőlteti, hogy bármire jelöljék, ezért duzzogva mindig elfogadja azt, amit mások kijelölnek a számára. Így biztosan akadna neki egy kényelmes miniszteri szék, ahonnan mosolyogva osztaná azt észt, de legfőképp a pénzt. Ha pedig látna valami jobbat, akkor addig nyomulna, amíg meg nem kapná. Ő lenne a mindenre alkalmas jolly-joker.
Némi perpatvar után, azt is sikerülne eldönteni, ki legyen a vezér:
Vona Gábornak jutna a miniszterelnökség, mert neki elnézik, hogy a Jobbik nyomokban egy kis antiszemitizmust tartalmaz, hiszen addigra azért csak megoldanák, hogy a Karácsonynak nem tetsző elemeket kitegyék a pártból és ezzel már minden el is van felejtve. Vona vlogger miniszterelnök lenne, Mátyás királyhoz hasonlóan járná a vidéket, bár ő az álruhától azért eltekintene, elvégre úgy nem tudná növelni a like-jait. Főtanácsadónak pedig megtenné Gyurcsány Ferencet, akinek az első feladata biztosan az lenne, hogy a határon túli magyarokat még messzebbre űzze az anyaországtól, miközben Vadai Ágnessel – aki időközben a fehér sapkát burkára cserélte – elindítanák a „Fogadj örökbe egy migránst” programot. Az egyeztetés persze kicsit körülményes lesz, hiszen minden kérdésben csak Gyurcsány szóvivőjéhez lehetne fordulni, de Facebook-videókkal azért megoldanák.
Szél Bernadett vigaszdíjként elfogadta volna a kommunikációért felelős miniszter címét, így végre bevonulhatna Hadházy Ákos oldalán a közmédia épületébe megafonnal a kezében, majd nekiállna mindenkit kidobatni csak azért, mert megteheti. Persze ekkor már sikerülne neki kikapcsolni a telefonját, nehogy kiderüljön, csak színház az egész, amit Bangóné propagandaminiszter álmodott meg a helyszínen. Hadházy Ákos se térne haza üres kézzel, megkapná a kereskedelmi tárcát, első intézkedése pedig egy pár zokni beszerzése lenne.
Varju László nem lehet más, csak egészségügy miniszter és programjaként prezentálná, hogyan kell az „agyonverésből” feltámadni. Gréczy Zsolt az élelmezésügyért felelne. Nyilván ekkor már elfogadná a Gundel ajánlatát, de az esélyegyenlőség jegyében minden jobboldalinak háromszoros árat szabna ki az étkezőben. Kunhalmi Ágnesről se feledkeznének meg. Miután minden épületben leszerelnék az ajtókat a testi épsége megóvása érdekében, kineveznék kormányszóvivőnek, hiszen bármilyen rossz hírt nevetve elő tud adni.
Fekete-Győr Andrásnak tudjuk, milyen jól megy a matek és a számlázás, így ő lenne a pénzügyminiszter. Sneider Tamás pedig belügyminiszter lehetne, aki a számára nem tetsző egyedekre rávezényelhetné a rohamosztagosait. Mellette Tordai Bence az országgyűlés elnöke címét szerezné meg, bevezetné a laza ülésnapokat, ahol mindenki tegezi a másikat, a nemzeti színt szivárványra cserélné, nem lennének szabályok és a CÖF! felkiálltás jelentené a felszólalás végét. Demeter Márta felelne a nemzetbiztonságért, Bősz Anett pedig a családpolitikáért, így megreformálhatná az anya szót. Végezetül Jakab Pétert megtartanák bohócnak, hiszen olyan jól áll neki a stand up comedy.
Frakció alakulna frakció hátán, mert állandóan összevesznének. A nyilatkozataikat hallgatva – amelyekben csak azt skandálják, hogy semmi jó intézkedés nincs – pedig borítékolható, hogy mindent eltörölnének, ami 2010 óta történt. Így ugrana a gyed extra, a családi adókedvezmény, a megindult kórházfejlesztések, a rezsicsökkentés, a béremelések és így tovább. Közben megindulna a bosszúhadjárat mindenki ellen, aki miatt ellenzékbe kényszerültek.
Szerencsére mindez csupán a képzelet szüleménye, egy rémmese, de lássuk be, a valóságot figyelembe véve, másra nemigen számíthatnánk tőlük. Ezért álljon meg mindenki egy pillanatra és gondoljon azokra az eseményekre, megszólalásokra, amiket nap, mint nap tapasztalunk és hallunk az ellenzéktől, majd tegye fel a kérdést: mi lenne, ha?
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap
Mivel nem tudunk másból kiindulni, csak amiket a közelmúltban láttunk tőlük, így ezt ültessük át a kormányzati szerepkörökbe. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a választások megnyerését követően, biztosan kiírtak volna egy miniszterelnök-jelölt-jelölti, négyfordulós vitát, mivel az összefogás és összeborulás csupán addig tartott, amíg leváltották az Orbánt. Minden eredmény után lenne valaki, aki csalást kiált és jöhetne a végtelenített újraszámlálás.
De ez Karácsony Gergelynek mindegy lenne, mert ő mindig feltalálja magát és habár nagyon nem erőlteti, hogy bármire jelöljék, ezért duzzogva mindig elfogadja azt, amit mások kijelölnek a számára. Így biztosan akadna neki egy kényelmes miniszteri szék, ahonnan mosolyogva osztaná azt észt, de legfőképp a pénzt. Ha pedig látna valami jobbat, akkor addig nyomulna, amíg meg nem kapná. Ő lenne a mindenre alkalmas jolly-joker.
Némi perpatvar után, azt is sikerülne eldönteni, ki legyen a vezér:
Vona Gábornak jutna a miniszterelnökség, mert neki elnézik, hogy a Jobbik nyomokban egy kis antiszemitizmust tartalmaz, hiszen addigra azért csak megoldanák, hogy a Karácsonynak nem tetsző elemeket kitegyék a pártból és ezzel már minden el is van felejtve. Vona vlogger miniszterelnök lenne, Mátyás királyhoz hasonlóan járná a vidéket, bár ő az álruhától azért eltekintene, elvégre úgy nem tudná növelni a like-jait. Főtanácsadónak pedig megtenné Gyurcsány Ferencet, akinek az első feladata biztosan az lenne, hogy a határon túli magyarokat még messzebbre űzze az anyaországtól, miközben Vadai Ágnessel – aki időközben a fehér sapkát burkára cserélte – elindítanák a „Fogadj örökbe egy migránst” programot. Az egyeztetés persze kicsit körülményes lesz, hiszen minden kérdésben csak Gyurcsány szóvivőjéhez lehetne fordulni, de Facebook-videókkal azért megoldanák.
Szél Bernadett vigaszdíjként elfogadta volna a kommunikációért felelős miniszter címét, így végre bevonulhatna Hadházy Ákos oldalán a közmédia épületébe megafonnal a kezében, majd nekiállna mindenkit kidobatni csak azért, mert megteheti. Persze ekkor már sikerülne neki kikapcsolni a telefonját, nehogy kiderüljön, csak színház az egész, amit Bangóné propagandaminiszter álmodott meg a helyszínen. Hadházy Ákos se térne haza üres kézzel, megkapná a kereskedelmi tárcát, első intézkedése pedig egy pár zokni beszerzése lenne.
Varju László nem lehet más, csak egészségügy miniszter és programjaként prezentálná, hogyan kell az „agyonverésből” feltámadni. Gréczy Zsolt az élelmezésügyért felelne. Nyilván ekkor már elfogadná a Gundel ajánlatát, de az esélyegyenlőség jegyében minden jobboldalinak háromszoros árat szabna ki az étkezőben. Kunhalmi Ágnesről se feledkeznének meg. Miután minden épületben leszerelnék az ajtókat a testi épsége megóvása érdekében, kineveznék kormányszóvivőnek, hiszen bármilyen rossz hírt nevetve elő tud adni.
Fekete-Győr Andrásnak tudjuk, milyen jól megy a matek és a számlázás, így ő lenne a pénzügyminiszter. Sneider Tamás pedig belügyminiszter lehetne, aki a számára nem tetsző egyedekre rávezényelhetné a rohamosztagosait. Mellette Tordai Bence az országgyűlés elnöke címét szerezné meg, bevezetné a laza ülésnapokat, ahol mindenki tegezi a másikat, a nemzeti színt szivárványra cserélné, nem lennének szabályok és a CÖF! felkiálltás jelentené a felszólalás végét. Demeter Márta felelne a nemzetbiztonságért, Bősz Anett pedig a családpolitikáért, így megreformálhatná az anya szót. Végezetül Jakab Pétert megtartanák bohócnak, hiszen olyan jól áll neki a stand up comedy.
Frakció alakulna frakció hátán, mert állandóan összevesznének. A nyilatkozataikat hallgatva – amelyekben csak azt skandálják, hogy semmi jó intézkedés nincs – pedig borítékolható, hogy mindent eltörölnének, ami 2010 óta történt. Így ugrana a gyed extra, a családi adókedvezmény, a megindult kórházfejlesztések, a rezsicsökkentés, a béremelések és így tovább. Közben megindulna a bosszúhadjárat mindenki ellen, aki miatt ellenzékbe kényszerültek.
Szerencsére mindez csupán a képzelet szüleménye, egy rémmese, de lássuk be, a valóságot figyelembe véve, másra nemigen számíthatnánk tőlük. Ezért álljon meg mindenki egy pillanatra és gondoljon azokra az eseményekre, megszólalásokra, amiket nap, mint nap tapasztalunk és hallunk az ellenzéktől, majd tegye fel a kérdést: mi lenne, ha?
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap