 | Beköszöntött a nyár és vele együtt a pihenés, szórakozás és feltöltődés időszaka. |
Szülőként persze ez egy kifejezetten bonyolult időszak, hiszen ilyenkor a gyerekek nem az iskolapadot vagy az oviudvart koptatják, legalábbis nem abban a formában, ahogyan eddig. Én szerencsés helyzetben vagyok, hiszen otthon tudok vigyázni rájuk ebben az időszakban, ez viszont nagy figyelmet igényel. Sok programmal, játékkal, sporttal kell megtölteni a napot, hogy ne unatkozzanak, és ehhez persze hozzátartozik, hogy néha kiruccanunk moziba, vagy megnézünk valamelyik platformon egy jó mesét. Manapság különösen nagy figyelmet kell erre fordítani, mert annak ellenére, hogy arról beszélnek, hogy nincs ilyen lobbi, és egyáltalán nem akarják befolyásolni a gyerekeinket, valahogy úton-útfélen, kifejezetten a zsenge korosztálynak szóló LMBTQ-tartalmakba futunk bele. Ennek pedig egyik élharcosa a Disney.
Mickey egér bizony jobb napokat is látott, és nem egy, csodálatos mesét adott már gyermekek megannyi nemzedékének, amelyen felnőhettek. Nálunk is sorakoznak a klasszikusok a polcon, és örömmel nézem meg újra és újra a lányaimmal ezeket. Népszerű, korosztályokat összekötő történetekről van szó, amelyek ugyanolyan élménnyel ajándékozzák meg a kicsiket, mint a nagyokat. Nem véletlen, hogy pontosan ezeket a meséket vették elő, és gondolják újra olyan formában, amelyekből valahogy sosem hiányzik az LMBTQ-tartalom.
Ott van az élő szereplős A szépség és a szörnyeteg vagy a Hamupipőke, amiben valami rettenetesen affektáló, tüllszoknyába öltözött, férfira emlékeztető alak játssza el a Tündérkeresztanya szerepét. Nem egy, kifejezetten népszerű mesénél húzták már el a mézesmadzagot azzal, hogy majd meleg lesz a főszereplő. Ilyen például a Jégvarázs, amit imádnak a gyerekek, az én lányaim is kívülről tudják Elsa és Anna kalandjait. Túlságosan sokat hozott azonban a konyhára a testvérek története, így itt már a profit felülírta a jóemberkedésnek álcázott, „érzékenyítő” akciót, ezért Elsa még megúszta, hogy nembináris leszbikust csináljanak belőle. A saját csatornájuk viszont egyenesen hemzseg az azonos neműek csókjait és kapcsolatait felvonultató tartalomtól. A Pride alkalmából tavaly már online műsort csináltak, amelynek egy drag queen volt a házigazdája.
A Disney azonban a mozis áttörésre is törekszik. 2020-ban bemutatták az Onwardöt, amelyben a gyerekek megismerkedhetnek egy leszbikus küklopsszal. Sőt, külön munkacsoportjuk van, amelynek feladata a kifejezetten gyerekeknek szóló LMBTQ-tartalmak gyártása. Sőt, a Disney olyannyira elkötelezett a téma iránt, hogy korábban azt is bejelentette, a vállalat a munkatársak gyerekeinek a pubertásblokkolóit is kész kifizetni. Természetesen előadják, hogy ők csak segíteni akarnak abban, hogy mindenki felvállalhassa önmagát. Aha.
Ennek a nem létező, erőszakos lobbinak esett most áldozatául a Toy Story egyik legnépszerűbb karaktere, Buzz Lightyear is. A szereplőnek két okból adtak külön filmet: profithajhászás és egy bizonyos leszbikus csók. Buzz története alkalmas volt erre, hiszen a Toy Story-filmek nagyon népszerűek, mind a négy részt imádják a gyerekek, mint ahogyan a karaktert is, így pont jó lesz arra, hogy „érzékenyítsenek” vele. Na persze azért annyira nem szabad jóemberkedni, hogy Buzz legyen meleg. A pénz mindig közbeszól, és megszabja az „érzékenyítés” határát.
A gyereke kívánságát teljesíteni akaró szülő tehát könnyen be tud sétálni a csapdába. Ugyanis mi történik? Megy a reklám, ott van Buzz. A gyerek meglátja, ujjong, és kéri az anyukát, hogy nézzék meg a filmet. A szülő pedig gyanútlanul rábólint erre, majd a moziban szembesül vele, hogy hoppá, mit mutatnak a gyerekének. Nem mindenki követi ugyanis a híreket, ha pedig csak a sima leírását olvassa el, és az előzetest látja, akkor bizony fogalma sem lesz arról, hogy mire ültek be a kicsivel.
Nyilván erre majd jönnek a hőbörgések és az „ez kit érdekel”, „megint csak gyűlölködnek a bigott konzervatívok” rigmusok. Közben rákezdenek a „nincs is itt semmi látnivaló, és egyébként is, az LMBTQ-emberek ilyennek születtek, senkit nem lehet egy rajzfilmben bemutatott melegcsókkal mássá tenni” szólamokra. Mi azonban legyünk egy kicsit reálisak, és mutassunk rá ennek a lobbinak a gyomorforgató képmutatására és ellentmondásosságára.
Tehát ha ők csak nyitni akarnak az LMBTQ-emberek felé, akkor miért nem csinálnak nekik teljesen új meséket, új karakterekkel és történetekkel? Miért a klasszikusokat írják át? Miért kellene a gyerekeket „érzékenyíteni” szexuális töltetű tartalommal a másság elfogadása végett? Elvégre minden mese arról szól, hogyan fogadjuk el egymást, legyünk egy csapat stb. Egyetlen gyerekeknek szóló történet sem mentes ezektől az üzenetektől, akkor miért kell bele a leszbikus csók? Ha pedig állandóan a jogokkal vagdalkoznak, akkor a szülőknek miért veszik el a jogát, hogy ő beszéljen erről a gyerekével akkor és úgy, amikor és ahogyan jónak látja?
Ugyanis ha nem híreznének a „bigott jobbos” oldalak a melegkarakterekről a Disney-mesékben, akkor bizony nem vernék nagy dobra. Nem reklámoznák ezeket, és semmilyen felvilágosítást nem adnának a szülőknek arról, mit és hogyan akarnak a gyerekeiknek megmutatni. Miért is nem? Elvégre az érzékenyítés és a világ társadalmának jobbá tétele a cél, nem? Akkor miért csinálják sunyi módon?
Először csak egy cápáról van szó, aki szeret delfinnek öltözni, majd már jöhetnek a szivárványos karakterek és a kis kikacsintások, a melegcsókok és az élő szereplős átiratok. Ezekben már egyre erőteljesebben nyomják: Lefou homoerotikus ábrándjai Gaston iránt, a már említett, tüllszoknyás pasi Tündérkeresztanya, és most érkezik a Pinokkió, amelyben a kék tündér úgy néz ki, mint egy átmenet férfi és nő között. Látva a folyamatokat, ez az egész még csak a kezdet, ennél csak rosszabb lesz. Persze nyilván lassítja az egészet az is, hogy az LMBTQ-kezdeményezések nem teljesítenek annyira jól a kasszáknál, így tényleg nem tudják fullba nyomni a propagandát, de ez vajon meddig marad így?
A Disney egész tevékenysége pontosan úgy működik, mint amikor a gyerekeket a mesékben úgy csalják tőrbe, hogy kis cukorkákat tesznek ki, azokkal mutatva az utat, hogy aztán majd a gonosz boszorkány felfalhassa őket. Lehet, hogy a Lightyear még most bukásnak számít a kasszáknál, de minél több ilyen lesz, minél jobban nyomják, annál inkább tágítják az ingerküszöböt. Mickey egér bizony egyre jobban rákapcsol, és nekünk, szülőknek egyre nehezebb lesz megakadályoznunk azt, hogy nem kívánt tartalmakkal szembesüljenek a gyerekeink. Hogy ez hová vezet majd? A jó ég tudja, de abban biztosak lehetünk, hogy semmi olyanhoz, ami jobbá, szebbé tenné a világunkat.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Mickey egér bizony jobb napokat is látott, és nem egy, csodálatos mesét adott már gyermekek megannyi nemzedékének, amelyen felnőhettek. Nálunk is sorakoznak a klasszikusok a polcon, és örömmel nézem meg újra és újra a lányaimmal ezeket. Népszerű, korosztályokat összekötő történetekről van szó, amelyek ugyanolyan élménnyel ajándékozzák meg a kicsiket, mint a nagyokat. Nem véletlen, hogy pontosan ezeket a meséket vették elő, és gondolják újra olyan formában, amelyekből valahogy sosem hiányzik az LMBTQ-tartalom.
Ott van az élő szereplős A szépség és a szörnyeteg vagy a Hamupipőke, amiben valami rettenetesen affektáló, tüllszoknyába öltözött, férfira emlékeztető alak játssza el a Tündérkeresztanya szerepét. Nem egy, kifejezetten népszerű mesénél húzták már el a mézesmadzagot azzal, hogy majd meleg lesz a főszereplő. Ilyen például a Jégvarázs, amit imádnak a gyerekek, az én lányaim is kívülről tudják Elsa és Anna kalandjait. Túlságosan sokat hozott azonban a konyhára a testvérek története, így itt már a profit felülírta a jóemberkedésnek álcázott, „érzékenyítő” akciót, ezért Elsa még megúszta, hogy nembináris leszbikust csináljanak belőle. A saját csatornájuk viszont egyenesen hemzseg az azonos neműek csókjait és kapcsolatait felvonultató tartalomtól. A Pride alkalmából tavaly már online műsort csináltak, amelynek egy drag queen volt a házigazdája.
A Disney azonban a mozis áttörésre is törekszik. 2020-ban bemutatták az Onwardöt, amelyben a gyerekek megismerkedhetnek egy leszbikus küklopsszal. Sőt, külön munkacsoportjuk van, amelynek feladata a kifejezetten gyerekeknek szóló LMBTQ-tartalmak gyártása. Sőt, a Disney olyannyira elkötelezett a téma iránt, hogy korábban azt is bejelentette, a vállalat a munkatársak gyerekeinek a pubertásblokkolóit is kész kifizetni. Természetesen előadják, hogy ők csak segíteni akarnak abban, hogy mindenki felvállalhassa önmagát. Aha.
Ennek a nem létező, erőszakos lobbinak esett most áldozatául a Toy Story egyik legnépszerűbb karaktere, Buzz Lightyear is. A szereplőnek két okból adtak külön filmet: profithajhászás és egy bizonyos leszbikus csók. Buzz története alkalmas volt erre, hiszen a Toy Story-filmek nagyon népszerűek, mind a négy részt imádják a gyerekek, mint ahogyan a karaktert is, így pont jó lesz arra, hogy „érzékenyítsenek” vele. Na persze azért annyira nem szabad jóemberkedni, hogy Buzz legyen meleg. A pénz mindig közbeszól, és megszabja az „érzékenyítés” határát.
A gyereke kívánságát teljesíteni akaró szülő tehát könnyen be tud sétálni a csapdába. Ugyanis mi történik? Megy a reklám, ott van Buzz. A gyerek meglátja, ujjong, és kéri az anyukát, hogy nézzék meg a filmet. A szülő pedig gyanútlanul rábólint erre, majd a moziban szembesül vele, hogy hoppá, mit mutatnak a gyerekének. Nem mindenki követi ugyanis a híreket, ha pedig csak a sima leírását olvassa el, és az előzetest látja, akkor bizony fogalma sem lesz arról, hogy mire ültek be a kicsivel.
Nyilván erre majd jönnek a hőbörgések és az „ez kit érdekel”, „megint csak gyűlölködnek a bigott konzervatívok” rigmusok. Közben rákezdenek a „nincs is itt semmi látnivaló, és egyébként is, az LMBTQ-emberek ilyennek születtek, senkit nem lehet egy rajzfilmben bemutatott melegcsókkal mássá tenni” szólamokra. Mi azonban legyünk egy kicsit reálisak, és mutassunk rá ennek a lobbinak a gyomorforgató képmutatására és ellentmondásosságára.
Tehát ha ők csak nyitni akarnak az LMBTQ-emberek felé, akkor miért nem csinálnak nekik teljesen új meséket, új karakterekkel és történetekkel? Miért a klasszikusokat írják át? Miért kellene a gyerekeket „érzékenyíteni” szexuális töltetű tartalommal a másság elfogadása végett? Elvégre minden mese arról szól, hogyan fogadjuk el egymást, legyünk egy csapat stb. Egyetlen gyerekeknek szóló történet sem mentes ezektől az üzenetektől, akkor miért kell bele a leszbikus csók? Ha pedig állandóan a jogokkal vagdalkoznak, akkor a szülőknek miért veszik el a jogát, hogy ő beszéljen erről a gyerekével akkor és úgy, amikor és ahogyan jónak látja?
Ugyanis ha nem híreznének a „bigott jobbos” oldalak a melegkarakterekről a Disney-mesékben, akkor bizony nem vernék nagy dobra. Nem reklámoznák ezeket, és semmilyen felvilágosítást nem adnának a szülőknek arról, mit és hogyan akarnak a gyerekeiknek megmutatni. Miért is nem? Elvégre az érzékenyítés és a világ társadalmának jobbá tétele a cél, nem? Akkor miért csinálják sunyi módon?
Először csak egy cápáról van szó, aki szeret delfinnek öltözni, majd már jöhetnek a szivárványos karakterek és a kis kikacsintások, a melegcsókok és az élő szereplős átiratok. Ezekben már egyre erőteljesebben nyomják: Lefou homoerotikus ábrándjai Gaston iránt, a már említett, tüllszoknyás pasi Tündérkeresztanya, és most érkezik a Pinokkió, amelyben a kék tündér úgy néz ki, mint egy átmenet férfi és nő között. Látva a folyamatokat, ez az egész még csak a kezdet, ennél csak rosszabb lesz. Persze nyilván lassítja az egészet az is, hogy az LMBTQ-kezdeményezések nem teljesítenek annyira jól a kasszáknál, így tényleg nem tudják fullba nyomni a propagandát, de ez vajon meddig marad így?
A Disney egész tevékenysége pontosan úgy működik, mint amikor a gyerekeket a mesékben úgy csalják tőrbe, hogy kis cukorkákat tesznek ki, azokkal mutatva az utat, hogy aztán majd a gonosz boszorkány felfalhassa őket. Lehet, hogy a Lightyear még most bukásnak számít a kasszáknál, de minél több ilyen lesz, minél jobban nyomják, annál inkább tágítják az ingerküszöböt. Mickey egér bizony egyre jobban rákapcsol, és nekünk, szülőknek egyre nehezebb lesz megakadályoznunk azt, hogy nem kívánt tartalmakkal szembesüljenek a gyerekeink. Hogy ez hová vezet majd? A jó ég tudja, de abban biztosak lehetünk, hogy semmi olyanhoz, ami jobbá, szebbé tenné a világunkat.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap