 | A közéleti uborkaszezon mindig alkalmat ad egy-egy alakulatnak, hogy álbalhékat generáljon, ezáltal meghatározva és uralva a közbeszédet |
Különösen olyankor nagyon fontos ez, amikor sorozatosan súlyos vereséget szenvednek a politikai harctéren. Így muszáj más területen valami sikert elérniük, vagyis jöhetnek a mesterségesen gerjesztett harcok. Az elmúlt napokban ennek lehettünk szemtanúi.
A múlt hét elején Orbán Viktor Brüsszelben megnyerte azt a csatát, amire nem számítottak politikai ellenfelei. Donáth Anna, Cseh Katalin, Dobrev Klára nagy hangon adta elő, hogy itt aztán mindennek vége, Magyarországot megbüntetik, ilyen kevés pénzt még sose kaptunk. Aztán Kunhalmihoz hasonlóan, őket is szembetalálta a valóság ajtaja, és semmi sem igazolódott be abból, amivel a döntést megelőző időszakban végigturnézták a sajtót. Utána már nyilván jóval nehezebb volt magyarázkodni, különösen úgy, hogy még a nemzetközi médiában is a magyar miniszterelnök sikeréről cikkeztek. Az ellenzéki uszítófalka nagy hibát követett el. Elfelejtették, hogy a gazdasági érdek felülírja a politikai irányvonalakat. Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy tagállamokat veszítsen, vagy megvétózzák a hitelcsomagokat, ami sokaknak igen nagy üzletet és még annál is nagyobb hasznot jelent. Éppen ezért, ahogyan mindig, kompromisszumot kötöttek, és beáldozták a hasznos idiótáikat. Ezek után mit lehet tenni?
Sok esetben igaz az, hogy a „nem is úgy volt” mantra bejön, de ez a mostani helyzet nem ilyen volt. Ezért is hagyták abba nagyon hamar a kínos magyarázkodásaikat, mert ezt már a független-objektív orgánumaik se tudták eladni. A szekértábornak viszont sikerélményre van szüksége, a politikai vezetőiknek pedig eredményre. A Momentum és a DK politikai tevékenységük leghangosabb szárnyát az Európai Unióra építette fel, és roppant kínos, hogy ott szenvedtek vereséget. Védhetetlen kudarc ez. Pontosan ez történt a járvány elleni védekezés kapcsán is. Ez pedig két olyan vereség, amit kompenzálni kell. Így kellett valami más, valami olyan akció, amivel elterelik a figyelmet nyilvánvaló sikertelenségükről, és amivel meghatározhatják a politikai közbeszédet.
Azt lehetett már tudni, hogy az ellenzéki, akarom mondani a független-objektív média oldalán átrendeződés és versengés zajlik. Az Index körül ment a hangulatkeltés egy ideje, aminek a 444, a 24.hu és társai nagyon örültek. Aztán múlt szerdán a tulajdonos és a főszerkesztő közötti nézetkülönbség beindította a rakétákat, a sok független-objektív újságíró meg szépen nekilátott a mártírkodásnak, és megtették Orbánt bűnösnek. Fontos ezért hangsúlyozni: a főszerkesztőn kívül senkit nem rúgtak ki, mindenki önként állt fel. Ez azért elég messze áll attól, amit Simicska Lajos csinált a Hír TV és a Magyar Nemzet munkatársaival. Persze akkor nem sérült a sajtószabadság, akkor lehetett kárörvendeni a jobboldali újságírók kárán, és jogosnak mondták a tulajdonos döntését. Az nem bántotta senki függetlenségi barométerét, míg most ugyanezek a szereplők kiabálnak a legjobban, és oktatnak ki mindenkit arról, hogy egy tulajdonosnak mihez van joga és mihez nem. Roppant látványos, vonulós videókat gyártanak, sírós képekkel árasztják el a netet, és ismét elővették a szabadságjogokért való aggódást meg a „függetlenségük” féltését. A Momentum egyből rá is ugrott a lehetőségre, és jöhetett a közösségi médiában a látványturné, majd a tüntetés.
Azt inkább hagyjuk, hogy egy független-objektív orgánumért egy politikai párt szervez tüntetést. Azt pláne hagyjuk, hogy ezen a tüntetésen egyetlenegy indexes újságíró sem szólalt fel, nem álltak sorfalat, nem fogták egymás kezét sírva, hogy milyen rossz nekik. Annyira azért még nem megy a színjátszás, így meghagyták ezt a hivatásos tüntizőknek. Előkerült hirtelen Gulyás Balázs, Herczeg Zoltán, Szekeres Tamás meg persze Hadházy Ákos is, akiknek a munkaköri leírása „hivatásos rettegők”. Rá is kezdtek az ilyenkor megszokott Vesszen Orbán!-ozásba, a sötét vidékizésbe, belekeverték George Floydot és Bogdán Lászlót (persze Herczeg Zoltán ebből is hasznot remél, látván a pólóját, hiszen valamiből élni kell). Az ellenzéki politikusok és megmondóemberek leporolták az eddigi, hasonszőrű tüntiken elmondott frázisokat, rázták az öklüket, és előadták, milyen bátrak.
Nem vitatom el, ügyesen tematizálták a közbeszédet. Orbán Viktor Brüsszelben aratott győzelme és az ellenzék csúfos kudarca kikerült a középpontból, miközben elterelték a figyelmet az ellenzéki média belharcairól, és gyártottak hozzá egy minden bizonyítéktól mentes körítést. Pedig nem volt itt semmi összeesküvés, semmi látnivaló, csak a szokásos hecckampány. A tüntetést a jól bevált mantrák mentén, a megszokott módon lezavarták, még a bangladesi sajtó is miattuk aggódott, az Európai Parlament ismét nekiláthatott a magyar jogállamiságot félteni, az indexesek meg előadhatták, micsoda bátor szabadságharcosok. A mítosz megszületett, és el is adták. Majd szépen hátradőltek, mint akik jól végezték dolgukat. Na persze az is lehet, hogy ezek az egybecsengő folyamatok csak a véletlen művei voltak.
Vagy mégsem?
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Forrás: Magyar Hírlap
A múlt hét elején Orbán Viktor Brüsszelben megnyerte azt a csatát, amire nem számítottak politikai ellenfelei. Donáth Anna, Cseh Katalin, Dobrev Klára nagy hangon adta elő, hogy itt aztán mindennek vége, Magyarországot megbüntetik, ilyen kevés pénzt még sose kaptunk. Aztán Kunhalmihoz hasonlóan, őket is szembetalálta a valóság ajtaja, és semmi sem igazolódott be abból, amivel a döntést megelőző időszakban végigturnézták a sajtót. Utána már nyilván jóval nehezebb volt magyarázkodni, különösen úgy, hogy még a nemzetközi médiában is a magyar miniszterelnök sikeréről cikkeztek. Az ellenzéki uszítófalka nagy hibát követett el. Elfelejtették, hogy a gazdasági érdek felülírja a politikai irányvonalakat. Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy tagállamokat veszítsen, vagy megvétózzák a hitelcsomagokat, ami sokaknak igen nagy üzletet és még annál is nagyobb hasznot jelent. Éppen ezért, ahogyan mindig, kompromisszumot kötöttek, és beáldozták a hasznos idiótáikat. Ezek után mit lehet tenni?
Sok esetben igaz az, hogy a „nem is úgy volt” mantra bejön, de ez a mostani helyzet nem ilyen volt. Ezért is hagyták abba nagyon hamar a kínos magyarázkodásaikat, mert ezt már a független-objektív orgánumaik se tudták eladni. A szekértábornak viszont sikerélményre van szüksége, a politikai vezetőiknek pedig eredményre. A Momentum és a DK politikai tevékenységük leghangosabb szárnyát az Európai Unióra építette fel, és roppant kínos, hogy ott szenvedtek vereséget. Védhetetlen kudarc ez. Pontosan ez történt a járvány elleni védekezés kapcsán is. Ez pedig két olyan vereség, amit kompenzálni kell. Így kellett valami más, valami olyan akció, amivel elterelik a figyelmet nyilvánvaló sikertelenségükről, és amivel meghatározhatják a politikai közbeszédet.
Azt lehetett már tudni, hogy az ellenzéki, akarom mondani a független-objektív média oldalán átrendeződés és versengés zajlik. Az Index körül ment a hangulatkeltés egy ideje, aminek a 444, a 24.hu és társai nagyon örültek. Aztán múlt szerdán a tulajdonos és a főszerkesztő közötti nézetkülönbség beindította a rakétákat, a sok független-objektív újságíró meg szépen nekilátott a mártírkodásnak, és megtették Orbánt bűnösnek. Fontos ezért hangsúlyozni: a főszerkesztőn kívül senkit nem rúgtak ki, mindenki önként állt fel. Ez azért elég messze áll attól, amit Simicska Lajos csinált a Hír TV és a Magyar Nemzet munkatársaival. Persze akkor nem sérült a sajtószabadság, akkor lehetett kárörvendeni a jobboldali újságírók kárán, és jogosnak mondták a tulajdonos döntését. Az nem bántotta senki függetlenségi barométerét, míg most ugyanezek a szereplők kiabálnak a legjobban, és oktatnak ki mindenkit arról, hogy egy tulajdonosnak mihez van joga és mihez nem. Roppant látványos, vonulós videókat gyártanak, sírós képekkel árasztják el a netet, és ismét elővették a szabadságjogokért való aggódást meg a „függetlenségük” féltését. A Momentum egyből rá is ugrott a lehetőségre, és jöhetett a közösségi médiában a látványturné, majd a tüntetés.
Azt inkább hagyjuk, hogy egy független-objektív orgánumért egy politikai párt szervez tüntetést. Azt pláne hagyjuk, hogy ezen a tüntetésen egyetlenegy indexes újságíró sem szólalt fel, nem álltak sorfalat, nem fogták egymás kezét sírva, hogy milyen rossz nekik. Annyira azért még nem megy a színjátszás, így meghagyták ezt a hivatásos tüntizőknek. Előkerült hirtelen Gulyás Balázs, Herczeg Zoltán, Szekeres Tamás meg persze Hadházy Ákos is, akiknek a munkaköri leírása „hivatásos rettegők”. Rá is kezdtek az ilyenkor megszokott Vesszen Orbán!-ozásba, a sötét vidékizésbe, belekeverték George Floydot és Bogdán Lászlót (persze Herczeg Zoltán ebből is hasznot remél, látván a pólóját, hiszen valamiből élni kell). Az ellenzéki politikusok és megmondóemberek leporolták az eddigi, hasonszőrű tüntiken elmondott frázisokat, rázták az öklüket, és előadták, milyen bátrak.
Nem vitatom el, ügyesen tematizálták a közbeszédet. Orbán Viktor Brüsszelben aratott győzelme és az ellenzék csúfos kudarca kikerült a középpontból, miközben elterelték a figyelmet az ellenzéki média belharcairól, és gyártottak hozzá egy minden bizonyítéktól mentes körítést. Pedig nem volt itt semmi összeesküvés, semmi látnivaló, csak a szokásos hecckampány. A tüntetést a jól bevált mantrák mentén, a megszokott módon lezavarták, még a bangladesi sajtó is miattuk aggódott, az Európai Parlament ismét nekiláthatott a magyar jogállamiságot félteni, az indexesek meg előadhatták, micsoda bátor szabadságharcosok. A mítosz megszületett, és el is adták. Majd szépen hátradőltek, mint akik jól végezték dolgukat. Na persze az is lehet, hogy ezek az egybecsengő folyamatok csak a véletlen művei voltak.
Vagy mégsem?
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Forrás: Magyar Hírlap