 | Az teljesen természetes, hogy minden nagyobb eseményen, ahol „összecsapnak” a táborok, ott előkerül a matek. |
Elvégre az internet nagyon csalóka hely, leginkább az illúzióra és a látszatvalóságra épül, így amikor tényleges, fizikai valóban történik a megméretés, bizony a tét is sokkal nagyobb lesz. Otthonról, a kényelmes székekből, kanapékból mindig könnyű játszani a forradalmárt, de valljuk be őszintén, azért mégis csak az tud választást nyerni, aki ki tudja mozdítani az otthon melegéből az embereket. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy erőt tudjon mutatni, éppen ezért nem mindegy, hogy amikor megjelenik fizikai valójában is a tábor, akkor az mekkora. Sok mindent el lehet hitetni a virtuális világban, de a szemet azért nehéz becsapni.
Sosem lehet biztos egyetlen vezető és párt sem, hogy sikerül-e neki a mozgósítás. Nyilván megy a szervezés, a hirdetés, rengeteget dolgoznak az ügyön, de előre soha nem tudhatják, milyen eredménnyel zárul majd az erőfeszítésük. Amit a mostani Békemeneten láttunk, az a nagyon kellemes meglepetés kategóriája. Mivel mindannyian használjuk a közösségi oldalakat, hajlamosak vagyunk kételkedni az erőnkben. Elvégre a liberálbolsi oldalon bőven van lóvé ezekre a platformokra, és bizony jócskán hangosabbak is, mint a nemzeti oldal támogatói. Még úgy is, hogy most már mi is használjuk ezeket, de nyilván nem cseréltük fel a személyes jelenlétet és munkát a közösségi oldalakra, így nem is leszünk rajta soha annyit, mint az ellenzék, akik így spórolják meg a terepmunkát. Ettől eltekintve annyiból van hatásuk, hogy az embert el tudják bizonytalanítani a sokszor és nagyon erőszakosan előadott rigmusok.
Feszülten vártuk tehát, mennyien lesznek majd jelen a már-cius 15-i Békemeneten, és örömmel tapasztaltuk, hogy nálunk még mindig nem sikerült beszorí-tani az embereket a virtuális világba. Igenis képesek vagyunk arra, hogy ha kell, akkor felkerekedjünk, és kiálljunk a nemzetünkért és az értékeinkért. Nagyon ösztönző és lelket erősítő élmény volt látni azt a több százezer embert, akik békésen, énekelve, mosolyogva vonultak, és nem figyeltek arra, hogyan próbálják kizökkenteni őket ebből a felemelő lelkiállapotból. A kampány hajrájában nagyon nagy szükség van erre a pozitív megerősítésre, hiszen mindannyian tudjuk, most jön a legmocskosabb rész.
Ugyanakkor nem tagadom, roppant nagy derültséggel olvastam a függetlenül objektív sajtó vergődését is a tömeget látva. Derültségem pedig még nagyobbra nőtt, amikor megláttam, milyen „erőt” sikerült felmutatnia az ellenzéki térfélnek. Ahová elvileg mindenkit összefújt a szél a kommunistától a fasisztáig, és még „sztárvendéget” is sikerült leszerződtetniük Donald Tusk személyében. Aki nyilván példakép nekik, hiszen nagy erőkkel igyekezett szétverni a lengyel jobboldalt, és sikeresen züllesztette le az Európai Néppártot is. Mindez néhány ezer főre volt elegendő. Kíváncsian vártam tehát, hogyan alakul majd az objektíven független, liberálbolsi matek. Vajon hogyan akarják kimagyarázni, amit nem lehet?
Nyilván sokat foglalkoztak vele, mit mondott a miniszterelnök. Aprólékosan belementek abba, hogy a Békemeneten ki hogyan vonult, milyen ruha volt rajta, milyen táblát és zászlót vitt magával, milyen idősek voltak, és milyen hírességek vettek rajta részt. Lassan már ott tartottak, hogy azt is elemezték, milyen burkolat volt az úton, és az mennyire volt koszos. Kátyúkról nem esett szó és biciklisávokról sem, pedig ez is érdemelne némi figyelmet. Ehelyett inkább tömegként jellemezték az ellenzéki rendezvényen megjelenteket, és itt jön a lényeg. Arról már nem nagyon szóltak, hogy a vonulás igen gyengére sikerült, mert nem jött össze elég ember.
Azt elismerték, hogy a Békemeneten nagyságrendekkel több embert gyűlt össze, de az ellenzék is elkönyvelhet némi sikert, hiszen többen voltak, mint október 23-án. Ez igen! Ez már eredmény, micsoda mozgósító erő van itt, kérem szépen! Számokról azonban nem esett szó, mert jelen esetben már tényleg baromira vaknak és elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy valaki azt merje állítani, hogy a két tábor nagyságrendileg megközelítette egymást. Bár láttam azért olyan megfejtést, hogy a felvonuló emberek mind-mind lefizetett, ukrán menekültek voltak. Na meg olyan magyarázatot is olvastam, hogy az emberek azt se tudták, milyen rendezvényen vannak, és csak úgy odakeveredtek.
Egyébként sem kell ezt komolyan venni, mert a „vidékiek amúgy is tök hülyék, reggel 10-kor már részegek, és elszigetelten élnek”, így ők annak is örülnek, ha buszozhatnak, mit érdekli őket, hová mennek, nem igaz, kedves belpesti értelmiség? Eddig azért eljutottak, de azt azért már nem merték leírni, hogy nagyjából mennyien vettek részt az ellenzéki összejövetelen, mert ez már annyira ciki volt, hogy még az internet sem bírta el. A politikusaik azért nem voltak ennyire óvatosak, ők aztán tolták, ami a csövön kifért a hetvenezertől a százezerig. Gondolom, minél jobban haladunk előre az időben, annál nagyobb lesz majd ez a szám. Eddig is igyekeztek felülírni a neten a valóságot, miért lenne most ez másképpen?
Természetesen lehet most azt mondani, hogy mindez nem számít, csak a sok „fideszes birka” feszít, és amúgy is a haladár matek szerint mindenki, aki nem volt ott a Békemeneten, az valójában ellenzéki, és majd a választásokon eldől, kinek nagyobb a támogatottsága. A legutolsó kitétellel teljesen egyet is értek. Valóban nem most dőlt el, hogy ki fogja vezetni a következő négy évben az országunkat. Erről majd április 3-án döntünk. Ugyanakkor azt nem lehet mondani, hogy egy ilyen hatalmas tömegmegmozdulásnak ne lenne hatása a választásokra.
Persze, hogy van, ezért is igyekeznek megmagyarázni, miért nem számítanak az erőviszonyok, és ezért sem kezdtek bele a haladár matekba. Ez a március 15-i táborok közötti megméretés bizony hatalmas bukfencet eredményezett az ellenzéki térfélen, amelynek nyilván örülhetünk, de nem szabad megnyugodnunk. A meccset ugyanis még nem fújták le. Annak majd április 3-án lesz vége, amikor is megmutathatjuk, hogy nemcsak a Békemeneten jelenünk meg nagy számban, hanem az urnáknál is. Meg kell mutatni, hogy igenis itt vagyunk, mi, a csendes többség, akik nem hagyják, hogy a hangos kisebbség terrorizálja őket! Tegyünk tehát róla, hogy a választásokon ne csak sokan legyünk, hanem elegen!
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Sosem lehet biztos egyetlen vezető és párt sem, hogy sikerül-e neki a mozgósítás. Nyilván megy a szervezés, a hirdetés, rengeteget dolgoznak az ügyön, de előre soha nem tudhatják, milyen eredménnyel zárul majd az erőfeszítésük. Amit a mostani Békemeneten láttunk, az a nagyon kellemes meglepetés kategóriája. Mivel mindannyian használjuk a közösségi oldalakat, hajlamosak vagyunk kételkedni az erőnkben. Elvégre a liberálbolsi oldalon bőven van lóvé ezekre a platformokra, és bizony jócskán hangosabbak is, mint a nemzeti oldal támogatói. Még úgy is, hogy most már mi is használjuk ezeket, de nyilván nem cseréltük fel a személyes jelenlétet és munkát a közösségi oldalakra, így nem is leszünk rajta soha annyit, mint az ellenzék, akik így spórolják meg a terepmunkát. Ettől eltekintve annyiból van hatásuk, hogy az embert el tudják bizonytalanítani a sokszor és nagyon erőszakosan előadott rigmusok.
Feszülten vártuk tehát, mennyien lesznek majd jelen a már-cius 15-i Békemeneten, és örömmel tapasztaltuk, hogy nálunk még mindig nem sikerült beszorí-tani az embereket a virtuális világba. Igenis képesek vagyunk arra, hogy ha kell, akkor felkerekedjünk, és kiálljunk a nemzetünkért és az értékeinkért. Nagyon ösztönző és lelket erősítő élmény volt látni azt a több százezer embert, akik békésen, énekelve, mosolyogva vonultak, és nem figyeltek arra, hogyan próbálják kizökkenteni őket ebből a felemelő lelkiállapotból. A kampány hajrájában nagyon nagy szükség van erre a pozitív megerősítésre, hiszen mindannyian tudjuk, most jön a legmocskosabb rész.
Ugyanakkor nem tagadom, roppant nagy derültséggel olvastam a függetlenül objektív sajtó vergődését is a tömeget látva. Derültségem pedig még nagyobbra nőtt, amikor megláttam, milyen „erőt” sikerült felmutatnia az ellenzéki térfélnek. Ahová elvileg mindenkit összefújt a szél a kommunistától a fasisztáig, és még „sztárvendéget” is sikerült leszerződtetniük Donald Tusk személyében. Aki nyilván példakép nekik, hiszen nagy erőkkel igyekezett szétverni a lengyel jobboldalt, és sikeresen züllesztette le az Európai Néppártot is. Mindez néhány ezer főre volt elegendő. Kíváncsian vártam tehát, hogyan alakul majd az objektíven független, liberálbolsi matek. Vajon hogyan akarják kimagyarázni, amit nem lehet?
Nyilván sokat foglalkoztak vele, mit mondott a miniszterelnök. Aprólékosan belementek abba, hogy a Békemeneten ki hogyan vonult, milyen ruha volt rajta, milyen táblát és zászlót vitt magával, milyen idősek voltak, és milyen hírességek vettek rajta részt. Lassan már ott tartottak, hogy azt is elemezték, milyen burkolat volt az úton, és az mennyire volt koszos. Kátyúkról nem esett szó és biciklisávokról sem, pedig ez is érdemelne némi figyelmet. Ehelyett inkább tömegként jellemezték az ellenzéki rendezvényen megjelenteket, és itt jön a lényeg. Arról már nem nagyon szóltak, hogy a vonulás igen gyengére sikerült, mert nem jött össze elég ember.
Azt elismerték, hogy a Békemeneten nagyságrendekkel több embert gyűlt össze, de az ellenzék is elkönyvelhet némi sikert, hiszen többen voltak, mint október 23-án. Ez igen! Ez már eredmény, micsoda mozgósító erő van itt, kérem szépen! Számokról azonban nem esett szó, mert jelen esetben már tényleg baromira vaknak és elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy valaki azt merje állítani, hogy a két tábor nagyságrendileg megközelítette egymást. Bár láttam azért olyan megfejtést, hogy a felvonuló emberek mind-mind lefizetett, ukrán menekültek voltak. Na meg olyan magyarázatot is olvastam, hogy az emberek azt se tudták, milyen rendezvényen vannak, és csak úgy odakeveredtek.
Egyébként sem kell ezt komolyan venni, mert a „vidékiek amúgy is tök hülyék, reggel 10-kor már részegek, és elszigetelten élnek”, így ők annak is örülnek, ha buszozhatnak, mit érdekli őket, hová mennek, nem igaz, kedves belpesti értelmiség? Eddig azért eljutottak, de azt azért már nem merték leírni, hogy nagyjából mennyien vettek részt az ellenzéki összejövetelen, mert ez már annyira ciki volt, hogy még az internet sem bírta el. A politikusaik azért nem voltak ennyire óvatosak, ők aztán tolták, ami a csövön kifért a hetvenezertől a százezerig. Gondolom, minél jobban haladunk előre az időben, annál nagyobb lesz majd ez a szám. Eddig is igyekeztek felülírni a neten a valóságot, miért lenne most ez másképpen?
Természetesen lehet most azt mondani, hogy mindez nem számít, csak a sok „fideszes birka” feszít, és amúgy is a haladár matek szerint mindenki, aki nem volt ott a Békemeneten, az valójában ellenzéki, és majd a választásokon eldől, kinek nagyobb a támogatottsága. A legutolsó kitétellel teljesen egyet is értek. Valóban nem most dőlt el, hogy ki fogja vezetni a következő négy évben az országunkat. Erről majd április 3-án döntünk. Ugyanakkor azt nem lehet mondani, hogy egy ilyen hatalmas tömegmegmozdulásnak ne lenne hatása a választásokra.
Persze, hogy van, ezért is igyekeznek megmagyarázni, miért nem számítanak az erőviszonyok, és ezért sem kezdtek bele a haladár matekba. Ez a március 15-i táborok közötti megméretés bizony hatalmas bukfencet eredményezett az ellenzéki térfélen, amelynek nyilván örülhetünk, de nem szabad megnyugodnunk. A meccset ugyanis még nem fújták le. Annak majd április 3-án lesz vége, amikor is megmutathatjuk, hogy nemcsak a Békemeneten jelenünk meg nagy számban, hanem az urnáknál is. Meg kell mutatni, hogy igenis itt vagyunk, mi, a csendes többség, akik nem hagyják, hogy a hangos kisebbség terrorizálja őket! Tegyünk tehát róla, hogy a választásokon ne csak sokan legyünk, hanem elegen!
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap