Mindenhova kirakták a magánterület táblát, és nyilatkozni kell arról, hogy a kormánypártokat támogatod, különben egyszerűen nem léphetsz be. Szigorúbb ellenőrzés van, mint az amerikai reptereken. Még kutyákat is bevetnek, mert azok kiszagolják a haladókat, és így biztosítva van, hogy azok nem mehetnek a magyar tengerhez nyári vakációra.
Egyébként is, miért mennének? Elvégre Mészáros Lőrinc ellopta az egész Balatont. Csak az ő szállodáiban lehet megszállni, minden rohadt drága, a lángos is már háromezer forint, aki elmegy oda nyaralni, az garantáltan éhen hal a kaja mellett. Sőt, még szabadstrand sincsen!
Ami volt, azt direkt bezárták vagy fizetőssé nyilvánították, hogy a szegény, nyomorgó magyar népet megkopasszák és megfosszák a Balaton nyújtotta pihenési lehetőségektől. Csak a jobboldali szavazók fordulnak ott meg, mert a baloldaliak ugye eleve ki vannak zárva. A Szép-kártyákat is csak azért töltötték fel és tették átjárhatóvá a különböző zsebeket, hogy a NER kitartottjai kedvükre szórakozzanak a Balatonnál. Ez a másik tábornál nem opció.
De nem kell aggódni, a HVG is megírta, hogy nem vált be Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc ördögi terve, nem tudják kizsákmányolni a magyarokat, mert teljesen kiürült a Balaton. Aki nem így látja, az vagy NER-lovag és hazudik, vagy hülye.
Nyilván a függetlenül objektív sajtó munkatársai elakadtak a Balaton felé vezető autópályán kialakult dugóban, és úgy határoztak, hogy inkább visszafordulnak, és elkönyvelik, hogy nincs is senki a magyar tengernél. Elvégre ők nem jutottak már le, így írhatják, hogy tök üres a part. Biztos mindenki brahiból autózgat a dögmelegben. Csak tesztelik az autójuk klímaberendezését.
Amúgy se írjanak már olyat, hogy tele van a Balaton, mert ugye oda csak jobboldali szavazók járnak Mészáros nagy örömére és a tömeg riadalmat keltene. Még a végén azt hinnék a rengeteg boldog nyaralót látva, hogy Orbán Viktornak nem kétharmados, hanem négyötödös győzelme lesz 2022-ben.
A fake news világot most hagyjuk egy kicsit magunk mögött, és térjünk rá a valóságra. Beszéljünk inkább arról, hogy soha nem voltak ilyen sokan a Balatonnál. Vagy arról, hogy rengeteg családot lehet látni, a gyerekek pedig nem éheznek, és nem nézik a Mészáros Lőrinc által húzott kerítésen csimpaszkodva, könnyes szemekkel a lángost, ami számukra már csak vágyálom és luxus. Mint ahogyan érdekes módon víz is van, csak a fürdőzőktől nem lehet látni.
És nem, nemcsak fizetős strandok vannak, hanem bizony több mint ötven szabadstrand található az északi és a déli parton, amit igénybe lehet venni. Még Kunhalmi Ágnesnek is sikerült megtalálnia egyet Fonyódon, ahol kedvére sipítozhatta, hogy nincsen ingyenes fürdőhely a Balatonnál.
Mondjuk, lehet, nem ártott volna elolvasni a táblát, bár tudjuk, hogy a képviselőnőnek akadnak gondjai az értő olvasással és helyesírással. Pedig mehetett volna ám fizetős helyre is sopánkodni, bár nyilván akkor ki kellett volna nyitni a pénztárcáját, az meg már úgy nem jó. Biztos kellett a lángosra a pénz.
Nagy kár, mert hitelesebb lett volna az előadás, azért én most mondanám, hogy igen, fizetős strandok is vannak szép számmal a Balatonnál, a napi árak pedig ötszáz és kétezer forint között mozognak. Ezek a felnőttekre vonatkozó alapárak, a különböző kedvezményekről szó sem esett.
A Balaton környéki településeken meg már május óta igen nehéz szállást találni, mert a mélyszegénységben élő magyarok egyszerűen mindent lefoglaltak. Nem, nem németek, svájciak, osztrákok vannak a Balatonnál, hanem magyarok. Ezt nemcsak az autók rendszámából lehet tudni, hanem bizony abból is, hogy alig hallani más nyelven megszólaló nyaralókat.
De az is lehet, hogy a magyar hirtelen világnyelv lett, és már mindenki ezt beszéli. Ennek mondjuk örülök, hiszen csodálatos az anyanyelvünk, boldogsággal tölt el, hogy a német turisták is folyékonyan, akcentus nélkül beszélik.
Persze értem én, hogy valamit muszáj mondani, és valamivel kell hergelni a népet. Elvégre a járvány elleni védekezés jól sikerült, az LMBTQ-téma is lecsengett. A Pegazus-ügy úgy kamu, ahogy van, és senki még csak le se… akarom mondani, senkit nem érdekelt, így nincs olyan dolog, amivel lehet hergelni az embereket.
Csendben persze mégsem lehet maradni, így csámcsognak egy kicsit azon, hogy a csodásan teljesítő olimpiai bajnokaink, érmeseink és a pontszerzők mennyi pénzt kapnak. Aztán jöhetnek a kitalált valóságok a hazánkban uralkodó nyomorról.
Hamvában holt próbálkozások ezek persze, de a gazdiknak és a híveknek legalább fel lehet mutatni, hogy az ellenzék és függetlenobjektív sajtója fáradhatatlanul dolgozik Orbán megbuktatásán. Arról ők már nem tehetnek, hogy az emberek nem tudják, milyen rossz nekik, mert nyaralnak, ahelyett hogy a HVG-t olvasnák…
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap