 | Az Oscar-szabály egész pályás letámadás az identitásháborúban, és nem riadnak vissza semmitől az érzékenyítés, a polkorrektség és az egyenlő jogok skandálása közben. |
Már egy ideje felvont szemöldökkel, hitetlenkedve figyelem, mi zajlik a filmgyártásban. Kicsi korom óta rajongok a filmekért, nézem és gyűjtöm őket. Aztán a rajongást és a lelkesedést átvette az elemző kíváncsiság. Nemcsak azt nézem már, mennyire szórakoztató egy alkotás, hanem azt is, hogy mit akar közvetíteni. Mert nemcsak az érdekes, hogy miről mesélnek nekünk, hanem az is, hogy hogyan.
Egyáltalán nem meglepő, hogy már addig jutottunk, hogy az Amerikai Filmakadémia kisebbségi kvótákat vezetett be a legjobb film Oscar-díjának odaítélése kapcsán. Azoknak legalábbis semmiképpen sem, akik nemcsak nézik, hanem látják is a filmeket. Évek óta érezhetők voltak ennek a jelei, csak eddig ezt nem intézményesítették. Eddig azonban csak televágták a filmeket a történet szempontjából teljesen oda nem illő karakterekkel. Meg az lett az érdem, hogy megvan az első LMBTQI+-szuperhős. A fehér karakterek hirtelen színesek lettek, és közben ment a lobbi, hogy James Bond legyen fekete nő. Mondjuk, ez manapság nem elég haladó, szóval gondolom, most a transznemű, fekete, non bináris Bond lenne az, ami megfelelne a haladóknak. Közben jöttek a férfias nők meg a nőies férfiak. Sőt még a pedofília népszerűsítése is megjelent.
Nem a tehetség, hanem a szexuális vagy etnikai identitás lett a mérvadó. Alkotókat raknak ki, mert „rosszul” fogalmaztak egy tweet-bejegyzésben, bocsánatért kell esedezni, mert valaki szerint nem megfelelően néztek egy nőre vagy azért, mert heteroszexuális nőként transznemű karaktert akart eljátszani. Az meg egyenesen főbenjáró bűn, ha valaki Trump-szimpatizáns. Ezt hívják a progresszívak szabadságnak. De nemcsak a színészeket, hanem a filmeket is cenzúrázzák. A Piszkos Harry vagy az Elfújta a szél is nemkívánatos alkotás lett, amit úgy kell leadni, hogy közben kommentárokat fűznek hozzá, hogy tudja a néző, mit gondolhat róla, és mit nem.
Tudom, hogy a progresszív globális körökben elégedetten veregetik most egymás vállát, hogy mennyire haladók voltak, és mennyire megmutatták, hogyan kell sokszínűsíteni a filmeket, csak az a helyzet, hogy ezzel pontosan a művészi szabadságot és kreativitást teszik tönkre. Tökéletesen behatárolják az alkotókat, akik meghatározott minta alapján választhatják ki a történeteket vagy éppen a színészeiket. A tehetséget, az alkotói szabadságot és a kreativitást kalodába zárják, a filmművészetet pedig kontroll alatt tartják. Az elmúlt években elég gond volt belőle, hogy a stúdiók belemásztak a filmekbe, de innentől kezdve senki nem fog lehetőséget kapni, aki nem az adott minta alapján dolgozik.
Senkit nem érdekel, hogyan próbálják előadni ezt a diverzitás és egyenlő esélyek megteremtése címszó alatt. Csak a vak nem látja, mire megy ki a játék. Már nemcsak a lelketlen profithajhászás a lényeg, hanem a megfelelés is, a torz identitást harsogó csoportok képviselőinek, akik közül nyilván nem egy ott ül a döntnöki székekben. Persze, hozzátehetném ironikusan, hogy 2024-re valószínűleg az alulreprezentált kisebbség kategóriáját a fehér, heteroszexuálisok fogják kitenni, csak az a baj, hogy mostanában, amit viccnek szánunk, abból előbb-utóbb valóság lesz. Lennének további hasonló gondolataim is, de nem akarok ötleteket adni, bőven elég agyament ökörség jut maguktól is az eszükbe a vadliberálisoknak.
Nevethetnénk ezeket olvasva és látva. Mondhatnánk, hogy mit kell izgulni, hiszen ki lehet játszani ezeket a szigorításokat, és amúgy is, ezek csak filmek. Na, hát akik ezt hangoztatják, azok nagyon szeretnék, hogy kisebbnek lássuk e szigorítás jelentőségét, mint amilyen valójában. Mi azonban mondjuk ki, hogy nem történik más, mint az abszolút befolyásolás és agymosás kiterjesztése. A kultúra ennek tökéletes eszköze, a filmeknél és sorozatoknál semmi sem alkalmasabb arra, hogy karanténba zárják az önálló gondolkodást, és formálják az emberek tudatát.
A filmek könnyen hozzáférhetők, mindenki nézi őket, a sok műfajnak köszönhetően szinte minden réteghez szólnak, és folyamatosan tudják ismételni azokat, amivel rögzítik az üzeneteiket. Ráadásul ezt már nagyon kicsi gyerekkortól el tudják kezdeni a mesék segítségével. És el is kezdték már, elég megnézni, mi megy a Disney-csatornán. Ez az Oscar-szabály nem más, mint egész pályás letámadás az identitásháborúban, és nem riadnak vissza semmitől az érzékenyítés, a polkorrektség és az egyenlő jogok skandálása közben.
A Trópusi vihar című filmben (amit ma már nem lehetne elkészíteni) beszélget egymással Robert Downey Jr. és Ben Stiller arról, mit kell csinálnia ahhoz egy színésznek, hogy megkapja a hőn áhított Oscar-díjat. A végkövetkeztetés az, hogy nem elég eljátszani egy kisebbségi csoport tagját, nagyon kell arra vigyázni, hogy ne nyomják „fullba a kretént”. Látva, milyen folyamatok zajlanak Hollywoodban az biztos, hogy ennek a szöges ellentéte fog megvalósulni. Minél inkább fullba nyomják a kretént, annál biztosabb, hogy „Oscar bácsi gyünni fog”.
Aztán, hogy ennek mennyi értéke van, és mennyire van köze a filmművészethez, az már egészen más kérdés.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Egyáltalán nem meglepő, hogy már addig jutottunk, hogy az Amerikai Filmakadémia kisebbségi kvótákat vezetett be a legjobb film Oscar-díjának odaítélése kapcsán. Azoknak legalábbis semmiképpen sem, akik nemcsak nézik, hanem látják is a filmeket. Évek óta érezhetők voltak ennek a jelei, csak eddig ezt nem intézményesítették. Eddig azonban csak televágták a filmeket a történet szempontjából teljesen oda nem illő karakterekkel. Meg az lett az érdem, hogy megvan az első LMBTQI+-szuperhős. A fehér karakterek hirtelen színesek lettek, és közben ment a lobbi, hogy James Bond legyen fekete nő. Mondjuk, ez manapság nem elég haladó, szóval gondolom, most a transznemű, fekete, non bináris Bond lenne az, ami megfelelne a haladóknak. Közben jöttek a férfias nők meg a nőies férfiak. Sőt még a pedofília népszerűsítése is megjelent.
Nem a tehetség, hanem a szexuális vagy etnikai identitás lett a mérvadó. Alkotókat raknak ki, mert „rosszul” fogalmaztak egy tweet-bejegyzésben, bocsánatért kell esedezni, mert valaki szerint nem megfelelően néztek egy nőre vagy azért, mert heteroszexuális nőként transznemű karaktert akart eljátszani. Az meg egyenesen főbenjáró bűn, ha valaki Trump-szimpatizáns. Ezt hívják a progresszívak szabadságnak. De nemcsak a színészeket, hanem a filmeket is cenzúrázzák. A Piszkos Harry vagy az Elfújta a szél is nemkívánatos alkotás lett, amit úgy kell leadni, hogy közben kommentárokat fűznek hozzá, hogy tudja a néző, mit gondolhat róla, és mit nem.
Tudom, hogy a progresszív globális körökben elégedetten veregetik most egymás vállát, hogy mennyire haladók voltak, és mennyire megmutatták, hogyan kell sokszínűsíteni a filmeket, csak az a helyzet, hogy ezzel pontosan a művészi szabadságot és kreativitást teszik tönkre. Tökéletesen behatárolják az alkotókat, akik meghatározott minta alapján választhatják ki a történeteket vagy éppen a színészeiket. A tehetséget, az alkotói szabadságot és a kreativitást kalodába zárják, a filmművészetet pedig kontroll alatt tartják. Az elmúlt években elég gond volt belőle, hogy a stúdiók belemásztak a filmekbe, de innentől kezdve senki nem fog lehetőséget kapni, aki nem az adott minta alapján dolgozik.
Senkit nem érdekel, hogyan próbálják előadni ezt a diverzitás és egyenlő esélyek megteremtése címszó alatt. Csak a vak nem látja, mire megy ki a játék. Már nemcsak a lelketlen profithajhászás a lényeg, hanem a megfelelés is, a torz identitást harsogó csoportok képviselőinek, akik közül nyilván nem egy ott ül a döntnöki székekben. Persze, hozzátehetném ironikusan, hogy 2024-re valószínűleg az alulreprezentált kisebbség kategóriáját a fehér, heteroszexuálisok fogják kitenni, csak az a baj, hogy mostanában, amit viccnek szánunk, abból előbb-utóbb valóság lesz. Lennének további hasonló gondolataim is, de nem akarok ötleteket adni, bőven elég agyament ökörség jut maguktól is az eszükbe a vadliberálisoknak.
Nevethetnénk ezeket olvasva és látva. Mondhatnánk, hogy mit kell izgulni, hiszen ki lehet játszani ezeket a szigorításokat, és amúgy is, ezek csak filmek. Na, hát akik ezt hangoztatják, azok nagyon szeretnék, hogy kisebbnek lássuk e szigorítás jelentőségét, mint amilyen valójában. Mi azonban mondjuk ki, hogy nem történik más, mint az abszolút befolyásolás és agymosás kiterjesztése. A kultúra ennek tökéletes eszköze, a filmeknél és sorozatoknál semmi sem alkalmasabb arra, hogy karanténba zárják az önálló gondolkodást, és formálják az emberek tudatát.
A filmek könnyen hozzáférhetők, mindenki nézi őket, a sok műfajnak köszönhetően szinte minden réteghez szólnak, és folyamatosan tudják ismételni azokat, amivel rögzítik az üzeneteiket. Ráadásul ezt már nagyon kicsi gyerekkortól el tudják kezdeni a mesék segítségével. És el is kezdték már, elég megnézni, mi megy a Disney-csatornán. Ez az Oscar-szabály nem más, mint egész pályás letámadás az identitásháborúban, és nem riadnak vissza semmitől az érzékenyítés, a polkorrektség és az egyenlő jogok skandálása közben.
A Trópusi vihar című filmben (amit ma már nem lehetne elkészíteni) beszélget egymással Robert Downey Jr. és Ben Stiller arról, mit kell csinálnia ahhoz egy színésznek, hogy megkapja a hőn áhított Oscar-díjat. A végkövetkeztetés az, hogy nem elég eljátszani egy kisebbségi csoport tagját, nagyon kell arra vigyázni, hogy ne nyomják „fullba a kretént”. Látva, milyen folyamatok zajlanak Hollywoodban az biztos, hogy ennek a szöges ellentéte fog megvalósulni. Minél inkább fullba nyomják a kretént, annál biztosabb, hogy „Oscar bácsi gyünni fog”.
Aztán, hogy ennek mennyi értéke van, és mennyire van köze a filmművészethez, az már egészen más kérdés.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap