Nem kellett belenézni a kristálygömbbe, hogy tudjuk, a Fidesz–KDNP fölényes győzelmével zárul majd az európai parlamenti választás. Azt is előre lehetett látni, hogy magasabb részvétel lesz majd a voksoláson, és várható volt, hogy az elmúlt évben teljesen szétesett ellenzéki formációk között megváltoznak az erőviszonyok. Így engem egy dolog érdekelt igazán: hogyan fogják magyarázni a csúfos szereplésüket?
Az ellenzék általában a választási rendszerünkre szokta fogni a bukását, szépen kiemelve, hogy őket itt mindig elnyomják. Igen ám, de most arányos, listás rendszerben kellett magukat megméretni. A formula természetéhez pedig hozzátartozik, hogy a kisebb pártoknak kedvez, így most ez az indok kiesett. Azért nem kell aggódni, maradt még pár hivatkozási alap, persze attól nyilván nem kell megijednünk, hogy önmagukban kezdik keresni a hibát. Kivétel ez alól az LMP, ahol most meglepően józan felismerésekre jutottak, de valószínűleg nekik végük, szóval késő bánat.
A többiek azonban megmaradtak a hangzatos megállapítások szintjén, amelyeket már jól ismerünk: itt elnyomás van, komoly ellenszélben kellett megméretniük magukat a pártoknak, a sajtó az nem szabad, őket mindenki bántotta, diktatúra van, az embereket is megfélemlítették, és kellően agymosottakká tették őket ahhoz, hogy ne tudják, mi a helyes választás. Ezek az üres frázisok hozzátartoznak a kínos és feszengve elrebegett magyarázatokhoz.
Mint ahogyan azt is ismerjük már, hogy közben azért nekiállnak fenyegetőzni, beveszik a „nagyon kemények vagyunk” tablettát, és szépen elmondják, hogy nagy ébredésnek vagyunk tanúi, és valójában Orbán Viktor nem is nyert, sőt megbukott. Csak nem tud róla.
Azért mi ne menjünk el a tények mellett. Összehasonlítani az országgyűlési választásokkal az EP-választási eredményeket és abból levonni, hogy ki és mekkorát bukott, teljesen felesleges, mert más választói magatartás jellemzi e szavazásokat. Egymáshoz hasonlítani azonban már érdemes az EP-választásokat. Ebből kifolyólag pedig tagadhatatlan tény, hogy a Fidesz–KDNP az eddigi legjobb eredményét érte el, sikerült növelni mind a részvételt, mind a szavazat- és mandátumszámot, mint ahogyan a DK és a Momentum is nagyot ment. Az MSZP–P, a Jobbik és az LMP azonban teljesen széthullott, ebből kifolyólag megkezdődött az ellenzéki oldal átrendeződése.
Míg Hadházy Ákos és „oldalbordája”, Szél Bernadett otthagyta a pártot, és kommandósdit játszott, addig az LMP mögül szépen lassan kihátráltak a támogatók, és átmentek a Momentumhoz. Fekete-Győr András pedig hiába beszél csalásról és a kormánypártok kampányeszközeiről, amikor az vitathatatlan, hogy hatalmas – és meglehetősen tisztázatlan vagy éppen nagyon is tisztázott eredetű – forrásokat fordított a Momentum is a kampányára. Persze most el kellene hinnünk, hogy karitászalapon kapják a pénzt a magyar emberektől, akik annak ellenére tudnak nagy összegeket adományozni nekik, hogy amúgy nyomorognak ebben a balkáni országban.
A DK sikerét is el kell ismerni, viszont én elgondolkodnék a baloldali pártok vezetői helyében, az ellenzéki választók miért Gyurcsány Ferencben látják a megoldást? Abban az emberben, aki miatt anno elfordultak az MSZP-től. Mindenesetre Gyurcsányék legalább adtak egy programot, és beszéltek valamiről, még ha nem is értünk egyet azzal, amit mondanak, és amit terveznek, hiszen elképzeléseik hatalmas veszélyt jelentenek a nemzeti identitásra. A programjuk azonban bőven túlmutatott a patkányozáson, és ez már valaminek számít azon az oldalon. Ezzel pedig szét is verték az MSZP-t.
A választás legnagyobb vesztese a Jobbik lett, persze egyből kihozták, hogy ez nem igaz, ők erősek. Mondjuk, azt nem tudjuk, melyik alternatív univerzumban igaz rájuk ez, mert a valóságban súlyosan elhasaltak. Vona Gábor gyengécske, de tagadhatatlan karizmája kiesett, így maradtak a Jakab Péterek, akik az esztelen ordításhoz és pólómutogatáshoz értenek csupán. Az ilyen kirohanások talán még a Momentumnak sem nézhetők el, de egy magát komoly erőnek tartó párt esetében azonban ez már több mint nevetséges. Egy biztos, a „néppártosodási” kísérletüket tényleg lehetne tanítani egy Mit ne csináljunk? című kurzuson.
Változás történt tehát az ellenzéki oldalon, ám ez egyelőre megmaradt a szavazatvándorlás szintjén. Akik eddig az MSZP-re, a Jobbikra vagy az LMP-re szavaztak, azok most átmentek a DK-hoz és a Momentumhoz. Ez a két alakulat így sikeres volt, hosszabb távon azonban már erősen kétséges az eredményességük. Izgalmas lesz látni, hogy az őszi önkormányzati választásra eddig megkötött paktumokat, kiosztott helyeket hogyan írják felül a következőkben, és milyen eszközökkel igyekeznek majd megfojtani egymást.
Átrendeződtek tehát az erőviszonyok, de semmilyen hatással sincsenek a kormánypártok szavazótáborára és erejére, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni. Azonban a pohár csak félig van tele, mert az ország nem járt maradéktalanul jól. Kijutott nyolc olyan képviselő, aki a következő időben a gazdik kiszolgálásával és az ország lejáratásával lesz elfoglalva, megkapva hozzá a teljes nemzetközi liberális sajtót. Így az örömbe üröm is keveredett, és csak remélni lehet, hogy nem okoznak majd túl nagy károkat, mert amit tesznek, az nem a Fidesz–KDNP-re jelent veszélyt, hanem Magyarországra.
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap
A többiek azonban megmaradtak a hangzatos megállapítások szintjén, amelyeket már jól ismerünk: itt elnyomás van, komoly ellenszélben kellett megméretniük magukat a pártoknak, a sajtó az nem szabad, őket mindenki bántotta, diktatúra van, az embereket is megfélemlítették, és kellően agymosottakká tették őket ahhoz, hogy ne tudják, mi a helyes választás. Ezek az üres frázisok hozzátartoznak a kínos és feszengve elrebegett magyarázatokhoz.
Mint ahogyan azt is ismerjük már, hogy közben azért nekiállnak fenyegetőzni, beveszik a „nagyon kemények vagyunk” tablettát, és szépen elmondják, hogy nagy ébredésnek vagyunk tanúi, és valójában Orbán Viktor nem is nyert, sőt megbukott. Csak nem tud róla.
Azért mi ne menjünk el a tények mellett. Összehasonlítani az országgyűlési választásokkal az EP-választási eredményeket és abból levonni, hogy ki és mekkorát bukott, teljesen felesleges, mert más választói magatartás jellemzi e szavazásokat. Egymáshoz hasonlítani azonban már érdemes az EP-választásokat. Ebből kifolyólag pedig tagadhatatlan tény, hogy a Fidesz–KDNP az eddigi legjobb eredményét érte el, sikerült növelni mind a részvételt, mind a szavazat- és mandátumszámot, mint ahogyan a DK és a Momentum is nagyot ment. Az MSZP–P, a Jobbik és az LMP azonban teljesen széthullott, ebből kifolyólag megkezdődött az ellenzéki oldal átrendeződése.
Míg Hadházy Ákos és „oldalbordája”, Szél Bernadett otthagyta a pártot, és kommandósdit játszott, addig az LMP mögül szépen lassan kihátráltak a támogatók, és átmentek a Momentumhoz. Fekete-Győr András pedig hiába beszél csalásról és a kormánypártok kampányeszközeiről, amikor az vitathatatlan, hogy hatalmas – és meglehetősen tisztázatlan vagy éppen nagyon is tisztázott eredetű – forrásokat fordított a Momentum is a kampányára. Persze most el kellene hinnünk, hogy karitászalapon kapják a pénzt a magyar emberektől, akik annak ellenére tudnak nagy összegeket adományozni nekik, hogy amúgy nyomorognak ebben a balkáni országban.
A DK sikerét is el kell ismerni, viszont én elgondolkodnék a baloldali pártok vezetői helyében, az ellenzéki választók miért Gyurcsány Ferencben látják a megoldást? Abban az emberben, aki miatt anno elfordultak az MSZP-től. Mindenesetre Gyurcsányék legalább adtak egy programot, és beszéltek valamiről, még ha nem is értünk egyet azzal, amit mondanak, és amit terveznek, hiszen elképzeléseik hatalmas veszélyt jelentenek a nemzeti identitásra. A programjuk azonban bőven túlmutatott a patkányozáson, és ez már valaminek számít azon az oldalon. Ezzel pedig szét is verték az MSZP-t.
A választás legnagyobb vesztese a Jobbik lett, persze egyből kihozták, hogy ez nem igaz, ők erősek. Mondjuk, azt nem tudjuk, melyik alternatív univerzumban igaz rájuk ez, mert a valóságban súlyosan elhasaltak. Vona Gábor gyengécske, de tagadhatatlan karizmája kiesett, így maradtak a Jakab Péterek, akik az esztelen ordításhoz és pólómutogatáshoz értenek csupán. Az ilyen kirohanások talán még a Momentumnak sem nézhetők el, de egy magát komoly erőnek tartó párt esetében azonban ez már több mint nevetséges. Egy biztos, a „néppártosodási” kísérletüket tényleg lehetne tanítani egy Mit ne csináljunk? című kurzuson.
Változás történt tehát az ellenzéki oldalon, ám ez egyelőre megmaradt a szavazatvándorlás szintjén. Akik eddig az MSZP-re, a Jobbikra vagy az LMP-re szavaztak, azok most átmentek a DK-hoz és a Momentumhoz. Ez a két alakulat így sikeres volt, hosszabb távon azonban már erősen kétséges az eredményességük. Izgalmas lesz látni, hogy az őszi önkormányzati választásra eddig megkötött paktumokat, kiosztott helyeket hogyan írják felül a következőkben, és milyen eszközökkel igyekeznek majd megfojtani egymást.
Átrendeződtek tehát az erőviszonyok, de semmilyen hatással sincsenek a kormánypártok szavazótáborára és erejére, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni. Azonban a pohár csak félig van tele, mert az ország nem járt maradéktalanul jól. Kijutott nyolc olyan képviselő, aki a következő időben a gazdik kiszolgálásával és az ország lejáratásával lesz elfoglalva, megkapva hozzá a teljes nemzetközi liberális sajtót. Így az örömbe üröm is keveredett, és csak remélni lehet, hogy nem okoznak majd túl nagy károkat, mert amit tesznek, az nem a Fidesz–KDNP-re jelent veszélyt, hanem Magyarországra.
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap