 | Nem fogjuk hallani a BLM aktivistáinak tiltakozását a fekete kontinensen még ma is létező rabszolgaság ellen, ami megkérdőjelezi erkölcsi hitelességüket és a BLM létjogosultságát |
A Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) anarchista mozgalom aktivistái részéről tapasztalható törzsi vérbosszú és brutalitás minden erkölcsi alapot nélkülöz, továbbá a történelmi ismeretek teljes hiányára utal. Ugyanis, ahogyan évszázadokkal ezelőtt, úgy napjainkban is bizonyítható módon Afrikában a legnagyobb a rabszolgaság mértéke. Amennyiben a BLM aktivistái kárpótlást szeretnének kapni a rabszolgaságért, mint ahogyan hírlik, úgy azt elsődlegesen nem az Amerikai Egyesült Államokban, se nem Európában kell követelniük, hanem Afrikában.
Továbbá, ha az igazság és a realitás talaján állna ez a szervezet, akkor, ha van egy kis ráérő idejük, egyúttal balhézhatnának már egy kicsit és kérjenek kárpótlást az elhallgatott fehér rabszolgaságért is. Mert bármennyire is szokatlan és meglepő lehet ez számukra, de a fehér életek is számítanak!
A múltba visszatekintve elég, ha csak kiragadott és jellemző példaként a nyugat-afrikai egykori Rabszolgapart néven elhíresült övezetben lévő Dahomey korabeli királyságára, a mai Beninre utalok, ahonnan majd’ három évszázadon át évente rabszolgák tízezreit exportálták a fekete uralkodók. A birodalom nagyságú királyságban az emberáldozat mindennapos volt, az ünnepeken rabszolgák és hadifoglyok ezreit fejezték le nyilvánosan.
Mivel ebben az esetben ezeket a borzalmakat feketék követték el feketékkel szemben, rasszizmusról nyilván szó sem lehetett. Csupán a kedves helyi népszokásoknak a kelleténél egy kicsit durvább formáját űzték annak idején arrafelé. Aztán az életben maradt rabszolgákat pedig eladták a fehéreknek.
Ebben az esetben, mivel a fehérek megvették az eladásra felkínált feketéket, ez megbocsáthatatlan bűn lett és maradt, no, nem a fekete emberkereskedők, hanem a fehérek terhére. Kezdetben rabszolgákká csak azok váltak, akiket a szomszédos népek közül foglyul ejtettek. Ezt a törvényt azonban gyakran áthágták, és a benini emberkereskedők saját országuk lakosságát is minden szívfájdalom nélkül eladták rabszolgának. Az utolsó portugál rabszolgahajó 1885-ben hagyta el a mai Benin területét. Napjainkra visszatérve pedig több mint kilencmillió embert érint az afrikai kontinensen a kényszermunka és a fogva tartás, a legújabb kori rabszolgaság.
Ezért aztán felettébb elgondolkodtató, hogy mégsem a föntiek miatt és nem is a valamikori Rabszolgapart utódállamaiba elzarándokolva tüntetnek az afroamerikaiak, hanem az Amerikai Egyesült Államokban és Európában tépik a szájukat. Ha a művi és mesterkélt erkölcsi finnyásságukból fakadó fehérember-undoruk luxusáról lemondanának, ráébrednének, hogy csupán olcsó és bármikor eldobható „beszélő eszközei” a Trump-ellenes balliberális elitnek. Ezek a politikusok kilóra megvéve és eladva őket, mint egykoron rabszolga őseiket, felhasználják a szervezetet az elnök újraválasztása elleni kampányukban.
A balliberális felbujtók manipulációjának eredményeként a mára már csőcselékké silányult BLM-mozgalom azt követeli, hogy a fehérek kérjenek bocsánatot a múltért és a bőrszínük miatt, sőt boruljanak térdre a feketék előtt. A tények ismeretében a fehéreknek azonban semmi okuk arra, hogy elnézést kérjenek. Már csak azért sem, mert bőrszíntől függetlenül a kollektív bűnösség kollektív megtorlásán alapuló törzsi vérbosszú elvét ma már minden épeszű ember elutasítja. Az atyák bűneit nem lehet számon kérni a leszármazottakon, bűnt bűnnel nem lehet jóvátenni, mint ahogyan ezt a BLM-mozgalom teszi. Ez örökös káoszt teremtene a földön.
Mi, magyarok ismerjük a kollektív bűnösség elve alapján történő deportálások borzalmait. Úgy tűnik, a BLM erkölcsi érzékenysége erősen szelektív, ez előbbi morális szabályra nem terjed ki. Sőt, úgy tűnik, számos más morális szabály is ismeretlen előttük. A múltat már nem lehet megváltoztatni, de a jelent igen.
Ezért javasolom, hogy a BLM-aktivisták helyezzék át tevékenységük helyszínét a fekete kontinensre, lenne ott tennivalójuk bőven. Mauritániában például, ahol a rabszolgaságot hivatalosan 1961-ben végre betiltották, ma mégis több tízezer feketét tartanak továbbra is rabságban. Ott egy rasszista vallásos doktrína alapján, az arab és berber muszlimok rabszolgává tehetik az afrikai feketéket. Ennek alapján az arab muszlimok, az úgynevezett bidánok fekete rabszolgákat birtokolnak. Egy felmérés szerint napjainkban mintegy kilencvenezer mauritániai ember él rabszolgasorban.
Aztán itt van Líbia, ahol az emberek vétele és eladása az egyszerűség és gyorsaság kedvéért többnyire nyilvánosan történik. Azonban akár online is lebonyolítható a vásárlás. A rendőrség időnként lecsap, mindez azonban nem hoz lényegi változást. A közvélemény előtt is ismert, hogy Nigériában a Boko Haram szervezet keresztény lányok százait rabolja el és kényszeríti dzsihád rabszolgaságba. Maliban is fennáll még a rabszolgaság az ország összes etnikai csoportjában, de különösen a tuareg közösségek között, noha a franciák 1905-ben hivatalosan is eltörölték azt.
Szudánban, Libériában, Sierra Leonében, Észak-Ugandában, Kongóban, Nigerben és Mauritániában, Ghánában, Togóban, Beninben nők ezreit kényszerítik még ma is vallási rituális szolgaságba. Eritreában pedig a rabszolgaság különösen súlyos esetével állunk szemben.
Meron Estefanos, eritreai–svéd aktivista és újságíró először 2011-ben próbálta felhívni a figyelmet azokra az eritreaiakra, akiket az egyiptomi Sínai-félszigeten tartottak fogva és kínoztak. Negyvenezer dollár váltságdíjat kértek értük fejenként. Az újságíró becslései szerint öt év alatt az eritreai ismerősei egymilliárd dollárt fizettek ki váltságdíjként. Megpróbált kapcsolatba lépni emberi jogi csoportokkal, továbbá az ENSZ ügynökségeivel, sőt néhány hírességgel is, de rá kellett ébrednie, hogy valójában senkit nem érdekel igazán az általa exponált probléma.
Indiában becslések szerint ma tíz-tizenötmillió ember él különféle adósrabszolgaságban. Az En-cyclopædia Britannica szerint több millió indiait rabolnak el évente, akiket a mezőgazdaságban dolgoztatnak, illetve sokszor az illegális szervkereskedelemhez is felhasználják ezeket a szerencsétleneket.
A BLM-mozgalom csak a fekete rabszolgaságra hajlandó emlékezni, feledve a fehér rabszolgaságot. Természetesen a fekete rabszolgaság része a világtörténelemnek, de kétségtelen, hogy a fehér, keresztény rabszolgaság is létezett, amelyet éppen a muszlimok valósítottak meg. Az európai keresztények eltitkolt, láthatatlan rabszolgasága több figyelmet érdemelne, mint amennyit valójában kap. A fehérek ellen irányuló muszlim rabszolga-kereskedelem történelmi tény, mégis szándékosan megpróbálják elhallgatni, leplezni ezeket az információkat. Ne feledjük, hogy az észak-afrikai muzulmánok mintegy másfél millió európai keresztényt hurcoltak el rabszolgának a 16. század elejétől a 18. század közepéig.
Az 1500 és 1650 közötti években például sokkal több fehér keresztényt hurcoltak el rabszolgának, mint ahány fekete afrikait Amerikába. A muszlim befolyás alatt álló Algéria, Marokkó és Tunézia kalózai betörtek a spanyol, francia, olasz, angol, ír, holland és izlandi területekre, ahonnan férfiakat, nőket és gyerekeket hurcoltak el. Ez a gyakorlat annyira általánossá vált, hogy a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán határain fekvő régiók lakói rettegtek a muszlim hajók folyamatos jelenlététől.
Az elfogott fehér európai férfiakat általában az iszlám területeken lévő kőfejtőkben, bányákban, földeken és építkezéseken dolgoztatták. A nőket pedig a háztartásokban vagy háremekben ágyasként használták. Az iszlám világban a fehérrabszolga-kereskedelem még a 20. század elején is fennállt.
A globális rabszolgaság napjainkban virágkorát éli. Az ausztrál Walk Free emberjogi alapítvány és az ENSZ becslései szerint közel negyvenmillió ember él rabszolgaként szerte a világban. Siddharth Kara amerikai kutató azt állítja, hogy manapság a modern emberkereskedők harmincszor többet keresnek, mint hajdanában. A globális rabszolgaság évi százötvenmilliárd dollárt fial, amelynek jelentős része a fejlett országokban, köztük az unió néhány nyugati tagállamában landol. Úgy vélem, nem fogjuk hallani a BLM aktivistáinak aggódó tiltakozását a fekete kontinensen ma is létező rabszolgaság ellen. Ma már az amerikai baloldali–liberális politikai tömb zsoldosaiként nyílt politikai összecsapásokban követnek el borzalmakat a fennálló klasszikus konzervatív rend ellenében. Mindez megkérdőjelezi erkölcsi hitelességüket és egyáltalán a BLM létjogosultságát.
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap
Továbbá, ha az igazság és a realitás talaján állna ez a szervezet, akkor, ha van egy kis ráérő idejük, egyúttal balhézhatnának már egy kicsit és kérjenek kárpótlást az elhallgatott fehér rabszolgaságért is. Mert bármennyire is szokatlan és meglepő lehet ez számukra, de a fehér életek is számítanak!
A múltba visszatekintve elég, ha csak kiragadott és jellemző példaként a nyugat-afrikai egykori Rabszolgapart néven elhíresült övezetben lévő Dahomey korabeli királyságára, a mai Beninre utalok, ahonnan majd’ három évszázadon át évente rabszolgák tízezreit exportálták a fekete uralkodók. A birodalom nagyságú királyságban az emberáldozat mindennapos volt, az ünnepeken rabszolgák és hadifoglyok ezreit fejezték le nyilvánosan.
Mivel ebben az esetben ezeket a borzalmakat feketék követték el feketékkel szemben, rasszizmusról nyilván szó sem lehetett. Csupán a kedves helyi népszokásoknak a kelleténél egy kicsit durvább formáját űzték annak idején arrafelé. Aztán az életben maradt rabszolgákat pedig eladták a fehéreknek.
Ebben az esetben, mivel a fehérek megvették az eladásra felkínált feketéket, ez megbocsáthatatlan bűn lett és maradt, no, nem a fekete emberkereskedők, hanem a fehérek terhére. Kezdetben rabszolgákká csak azok váltak, akiket a szomszédos népek közül foglyul ejtettek. Ezt a törvényt azonban gyakran áthágták, és a benini emberkereskedők saját országuk lakosságát is minden szívfájdalom nélkül eladták rabszolgának. Az utolsó portugál rabszolgahajó 1885-ben hagyta el a mai Benin területét. Napjainkra visszatérve pedig több mint kilencmillió embert érint az afrikai kontinensen a kényszermunka és a fogva tartás, a legújabb kori rabszolgaság.
Ezért aztán felettébb elgondolkodtató, hogy mégsem a föntiek miatt és nem is a valamikori Rabszolgapart utódállamaiba elzarándokolva tüntetnek az afroamerikaiak, hanem az Amerikai Egyesült Államokban és Európában tépik a szájukat. Ha a művi és mesterkélt erkölcsi finnyásságukból fakadó fehérember-undoruk luxusáról lemondanának, ráébrednének, hogy csupán olcsó és bármikor eldobható „beszélő eszközei” a Trump-ellenes balliberális elitnek. Ezek a politikusok kilóra megvéve és eladva őket, mint egykoron rabszolga őseiket, felhasználják a szervezetet az elnök újraválasztása elleni kampányukban.
A balliberális felbujtók manipulációjának eredményeként a mára már csőcselékké silányult BLM-mozgalom azt követeli, hogy a fehérek kérjenek bocsánatot a múltért és a bőrszínük miatt, sőt boruljanak térdre a feketék előtt. A tények ismeretében a fehéreknek azonban semmi okuk arra, hogy elnézést kérjenek. Már csak azért sem, mert bőrszíntől függetlenül a kollektív bűnösség kollektív megtorlásán alapuló törzsi vérbosszú elvét ma már minden épeszű ember elutasítja. Az atyák bűneit nem lehet számon kérni a leszármazottakon, bűnt bűnnel nem lehet jóvátenni, mint ahogyan ezt a BLM-mozgalom teszi. Ez örökös káoszt teremtene a földön.
Mi, magyarok ismerjük a kollektív bűnösség elve alapján történő deportálások borzalmait. Úgy tűnik, a BLM erkölcsi érzékenysége erősen szelektív, ez előbbi morális szabályra nem terjed ki. Sőt, úgy tűnik, számos más morális szabály is ismeretlen előttük. A múltat már nem lehet megváltoztatni, de a jelent igen.
Ezért javasolom, hogy a BLM-aktivisták helyezzék át tevékenységük helyszínét a fekete kontinensre, lenne ott tennivalójuk bőven. Mauritániában például, ahol a rabszolgaságot hivatalosan 1961-ben végre betiltották, ma mégis több tízezer feketét tartanak továbbra is rabságban. Ott egy rasszista vallásos doktrína alapján, az arab és berber muszlimok rabszolgává tehetik az afrikai feketéket. Ennek alapján az arab muszlimok, az úgynevezett bidánok fekete rabszolgákat birtokolnak. Egy felmérés szerint napjainkban mintegy kilencvenezer mauritániai ember él rabszolgasorban.
Aztán itt van Líbia, ahol az emberek vétele és eladása az egyszerűség és gyorsaság kedvéért többnyire nyilvánosan történik. Azonban akár online is lebonyolítható a vásárlás. A rendőrség időnként lecsap, mindez azonban nem hoz lényegi változást. A közvélemény előtt is ismert, hogy Nigériában a Boko Haram szervezet keresztény lányok százait rabolja el és kényszeríti dzsihád rabszolgaságba. Maliban is fennáll még a rabszolgaság az ország összes etnikai csoportjában, de különösen a tuareg közösségek között, noha a franciák 1905-ben hivatalosan is eltörölték azt.
Szudánban, Libériában, Sierra Leonében, Észak-Ugandában, Kongóban, Nigerben és Mauritániában, Ghánában, Togóban, Beninben nők ezreit kényszerítik még ma is vallási rituális szolgaságba. Eritreában pedig a rabszolgaság különösen súlyos esetével állunk szemben.
Meron Estefanos, eritreai–svéd aktivista és újságíró először 2011-ben próbálta felhívni a figyelmet azokra az eritreaiakra, akiket az egyiptomi Sínai-félszigeten tartottak fogva és kínoztak. Negyvenezer dollár váltságdíjat kértek értük fejenként. Az újságíró becslései szerint öt év alatt az eritreai ismerősei egymilliárd dollárt fizettek ki váltságdíjként. Megpróbált kapcsolatba lépni emberi jogi csoportokkal, továbbá az ENSZ ügynökségeivel, sőt néhány hírességgel is, de rá kellett ébrednie, hogy valójában senkit nem érdekel igazán az általa exponált probléma.
Indiában becslések szerint ma tíz-tizenötmillió ember él különféle adósrabszolgaságban. Az En-cyclopædia Britannica szerint több millió indiait rabolnak el évente, akiket a mezőgazdaságban dolgoztatnak, illetve sokszor az illegális szervkereskedelemhez is felhasználják ezeket a szerencsétleneket.
A BLM-mozgalom csak a fekete rabszolgaságra hajlandó emlékezni, feledve a fehér rabszolgaságot. Természetesen a fekete rabszolgaság része a világtörténelemnek, de kétségtelen, hogy a fehér, keresztény rabszolgaság is létezett, amelyet éppen a muszlimok valósítottak meg. Az európai keresztények eltitkolt, láthatatlan rabszolgasága több figyelmet érdemelne, mint amennyit valójában kap. A fehérek ellen irányuló muszlim rabszolga-kereskedelem történelmi tény, mégis szándékosan megpróbálják elhallgatni, leplezni ezeket az információkat. Ne feledjük, hogy az észak-afrikai muzulmánok mintegy másfél millió európai keresztényt hurcoltak el rabszolgának a 16. század elejétől a 18. század közepéig.
Az 1500 és 1650 közötti években például sokkal több fehér keresztényt hurcoltak el rabszolgának, mint ahány fekete afrikait Amerikába. A muszlim befolyás alatt álló Algéria, Marokkó és Tunézia kalózai betörtek a spanyol, francia, olasz, angol, ír, holland és izlandi területekre, ahonnan férfiakat, nőket és gyerekeket hurcoltak el. Ez a gyakorlat annyira általánossá vált, hogy a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán határain fekvő régiók lakói rettegtek a muszlim hajók folyamatos jelenlététől.
Az elfogott fehér európai férfiakat általában az iszlám területeken lévő kőfejtőkben, bányákban, földeken és építkezéseken dolgoztatták. A nőket pedig a háztartásokban vagy háremekben ágyasként használták. Az iszlám világban a fehérrabszolga-kereskedelem még a 20. század elején is fennállt.
A globális rabszolgaság napjainkban virágkorát éli. Az ausztrál Walk Free emberjogi alapítvány és az ENSZ becslései szerint közel negyvenmillió ember él rabszolgaként szerte a világban. Siddharth Kara amerikai kutató azt állítja, hogy manapság a modern emberkereskedők harmincszor többet keresnek, mint hajdanában. A globális rabszolgaság évi százötvenmilliárd dollárt fial, amelynek jelentős része a fejlett országokban, köztük az unió néhány nyugati tagállamában landol. Úgy vélem, nem fogjuk hallani a BLM aktivistáinak aggódó tiltakozását a fekete kontinensen ma is létező rabszolgaság ellen. Ma már az amerikai baloldali–liberális politikai tömb zsoldosaiként nyílt politikai összecsapásokban követnek el borzalmakat a fennálló klasszikus konzervatív rend ellenében. Mindez megkérdőjelezi erkölcsi hitelességüket és egyáltalán a BLM létjogosultságát.
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap