Az ellenzék magatartásában és gondolkodásában már nyomát sem lehet találni a klasszikus liberális elveknek. Ez az ellenzék még liberálisnak is selejtes.
Napjainkra az ellenzék véglegesen leszakadt a társadalom normális és morális többségétől. Ma már kizárólag negatív erőként működik a magyar társadalomban, kerékkötője a járvány elleni védekezésnek és kerékkötője lesz az ország újjáélesztésének. Európában egyedülálló jelenség, ahogyan a hazai balliberális politikusokon ragály módjára elhatalmasodott a kormányzattal szembeni, brutálisan közönséges hangnem. Egyedülálló az is, ahogyan a krízis idején, uniós fórumokon és a nemzetközi liberális médiában hazug vádakkal bepanaszolták a kormányt. Továbbá példa nélküli módon botrányos az is, ahogyan gúnyolódnak az országos tiszti főorvos asszony női és keresztény mivoltán, valamint a korán.
Azok az ellenzéki-ellenségi pártok és politikusok, amelyek és akik az idős vagy egyéb fizikai és mentális gyengeségük, erőtlenségük okán kiszolgáltatott embereket nem tekintik a társadalom természetes részének, és nem foglalkoznak velük ilyen módon, maguk mondtak magukról ítéletet. A mi, alapjában teljesítményre és versenyre épülő társadalmunkban csak akkor folynak rendben a dolgok, ha az idős embereknek és kiszolgáltatott honfitársainknak teljes figyelmet, teljes közösséget és a legmagasabb szintű törődést biztosítjuk. A kormány egy évtizede következetesen ezt a morális alapvetést valósítja meg. Ugyanerre az erkölcsi stratégiára alapozza a koronavírus elleni küzdelmét is.
Most, amikor a járvány mindnyájunkat az emberi létezés legmélyebb kérdéseivel szembesít, az ellenzék többsége nem tud megfelelni a legalapvetőbb morális elvárásoknak sem. Az ellenzék magatartásában és gondolkodásában ma már nyomát sem lehet találni a klasszikus liberális elveknek. Ez az ellenzék még liberálisnak is selejtes. Ugyanis az egyenlő méltóság liberális tana, az emberi egyenlőség liberális eszméje a modern, szabadelvű társadalmak alapvetése. Mindez az eszmeiség hiányzik a hazai ellenzék fejéből, de meggyőződésem, hogy az európai liberális többség koponyájából is. Ha szabad egy paradoxonnal élnem, akkor a magyar kormány klasszikusan liberálisabb gondolkodású, mint a magát liberálisnak hazudó gátlástalan, amorális, elvtelen ellenzék és európai párttestvéreik.
Hogyan is néz ki egy balliberális ország járvány idején, ahol az emberélet feltétlen, bármi áron történő védelmére fittyet hánynak? Egy nyilvánosságra került, titkos körlevél szerint a legnagyobb svéd egyetemi kórház nem fog kezelni nyolcvanévesnél idősebbeket. Európa legnagyobb egyetemi kórházában, a stockholmi Karolinska Intézetben vészhelyzet esetén nem biztosítanak helyet az intenzív osztályon a nyolcvan év felettieknek, valamint azoknak a hetven év felettieknek sem, akik szív-, tüdő- vagy vesebetegek, illetve azoknak a hatvan éven felülieknek sem, akik ezek közül két vagy három betegségben is szenvednek.
Minderről az intézet egykori professzora levélben számolt be a nyilvánosság előtt. A svéd kormány nem vezetett be korlátozásokat, a járványt voltaképpen rászabadította állampolgáraira, kiszolgáltatva így a vírusnak az időseket, a krónikus betegeket, a gyengéket és az elesetteket. Az eljárás egyértelműen azt mutatja, hogy Svédországban nem kezelik egyformán a svéd állampolgárokat.
Ma Európában létezik egy balliberális kormány, amelyik engedi, hogy az idős emberek belehaljanak a koronavírus-fertőzésbe, és ezt megteheti politikai következmények nélkül. Svédország sajátos, „az autópályán mindenkivel szemben haladó”, különutas járványkezelő politikája teljesen felelőtlen, eszement hazárdjáték. Azonban a svéd eljárást egyetlen itthoni ellenzéki párt, de még az unió balliberális közössége sem bírálta. Magyarországot azonban arcátlan módon megpróbálták a szégyenpadra ültetni a különleges jogrend miatt, de nem sikerült nekik.
Hazánkban a normális és morális többség az emberélet feltétlen, bármi áron történő védelmét tartja a koronavírus elleni helyes stratégiának. Ugyanis a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy az alapvető jóléti és szabadságjogok feltétel és megkülönböztetés nélkül érvényesüljenek. Mindebből az következik, hogy az államnak mindent meg kell tennie a leginkább veszélyeztetettek életének megóvása érdekében, függetlenül a gazdasági következményektől. Ezzel szemben a Lajtától nyugatra felnövekvőben van egy olyan generáció, amelyiknek romlott szabadságfelfogása egyre nagyobb teret hódít.
Ez a szabadságfelfogás már nem az emberélet bármi áron történő védelmét tekinti elsődlegesnek, nem tiszteli az időseket, felrúg minden szabályt, megveti a rend fenntartásán őrködőket, csakis a saját jólétét, jól érzését tekinti elsődlegesnek. Markus Söder bajor miniszterelnök korábban a rendkívüli állapotot és vele járó kijárási tilalmat bevezető, szigorú intézkedéscsomagot azzal indokolta, hogy nagyon sokan a fiatal korosztály tagjai közül fittyet hánytak a selyempapírba csomagolt figyelmeztetésekre. A hirtelen rájuk szakadó szabadidőt parkokban heverészve, sétálgatva, kávézók teraszán, csoportokba verődve múlatták. Divatba jött a „Corona party”, nyilvános helyeken buliztak. Bizonyos csoportok pedig azzal szórakoztak, hogy az arra járó idős emberekre szándékosan rátüsszentettek, ráköhögtek. A mannheimi rendőrség is arról számolt be, hogy számos fiatal körében divat lett a „koronázás”. Bejelentések érkeztek arról, hogy gyerekek, fiatalok az utcán idős embereket „korona” harci kiáltással köszöntöttek, közben rájuk köhögtek, vagy éppen le is köpték őket. Ezek az életveszélyes aljasságok Svédországban is felütötték a fejüket, ahol a rendőröket leköhögték, leköpték a fiatalok. Százas nagyságrendben fordultak elő ilyen jellegű támadások. Ausztriában, Bécsben, aztán Belgiumban és Franciaországban is a járvány idején szándékosan rendőröket köptek le, de előfordult, hogy áruházi előadókat is leköhögtek vagy leköptek.
Felmerül a szülők és a társadalom morális felelőssége, de elsősorban az uralkodó elit politikai felelőssége. Láthatóan ezekben a liberális demokráciákban a koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi veszélyhelyzetet generált, hanem erkölcsi problémákat is szült. Ugyanis az évtizedeken keresztül hatalmon lévő véleményvezér liberális politikusok és a kezükben lévő média az avatatlan tömegekkel, felnőttel és fiatalkorúval egyaránt elhitette, hogy nekik alapvető emberi joguk egyéni szabadságuk abszolút jellegű kiélése. Ez a fajta hamis szabadságfelfogás észrevétlenül felszabadította a tömegeket – a felnőttekkel együtt a diákokat is – a szabályok, a tradicionális kötelékek alól.
Ez a folyamat lassan egoizmushoz, majd az erények megszűnéséhez vezetett. Lassan létrejött egyfajta romlott szabadság, amelynek érzete ördögien azt sugallja, hogy mindent tegyünk meg, ami jólesik. Ez a szabadság nem ismer semmiféle tekintélyt, leráz magáról minden szabályt, ez a szabadság ellensége a valódi szabadságnak. Ezért óriási felelősség terheli azokat a nyugati politikusokat, akik a korszellem hitvallásává tették ezt a fajta romlott szabadságot, elhitetve az emberekkel, hogy akkor lesznek erős és prosperáló egyéniségek, ha eszerint élnek. Ezek a normák ugyanis arról szólnak, hogy magunkat tegyük az első helyre, és felejtsük el azokat, akik csak lehúznak, visszahúznak bennünket. A balliberális gondolkodásmóddal szemben a kereszténydemokrácia elvei szerint az embereket pusztán veszteségként leírni nem az erő, sőt éppen ellenkezőleg: a gyengeség jele. A kereszténység szerint az erő bibliai mércéje nem az, hogy az ember mennyi mindent tud megtenni egyéni szabadsága maradéktalan kiélése érdekében, hanem inkább az, hogy milyen mértékben képes elhordozni és támogatni mások erőtlenségeit, gyengeségeit. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „Mi, erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak kedvezzünk” (Róma 15,1).
Az első századi keresztények egyik kiemelkedő jellemvonása az volt, hogy törődtek a gyengékkel és az idősekkel, ápolták a betegeket. Nem írták le őket, és ez lenyűgözte az ókori világot. A nem keresztények nem értették, hogy a keresztények miért törődnek azokkal, akiknek nem volt cserébe mit adniuk, és csak terhet jelentettek. Az erőnek ez a fajtája és mércéje ellentétes a mai kor liberális szellemével.
A magyar kormány felfogásával viszont az ellentétes, hogy bárkinek az életét az idősek és a betegek érdekeinek elébe helyezve, az ő egészségük rovására megóvjuk. Társadalmunkban a járvány kitörése óta naponta találkozni az önzetlenség, az önfeláldozás és az együttérzés szép példáival. Ezért aztán annál feltűnőbb a maroknyi ellenzéki politikus ördögi durvasága.
(A szerző jogász)
Azok az ellenzéki-ellenségi pártok és politikusok, amelyek és akik az idős vagy egyéb fizikai és mentális gyengeségük, erőtlenségük okán kiszolgáltatott embereket nem tekintik a társadalom természetes részének, és nem foglalkoznak velük ilyen módon, maguk mondtak magukról ítéletet. A mi, alapjában teljesítményre és versenyre épülő társadalmunkban csak akkor folynak rendben a dolgok, ha az idős embereknek és kiszolgáltatott honfitársainknak teljes figyelmet, teljes közösséget és a legmagasabb szintű törődést biztosítjuk. A kormány egy évtizede következetesen ezt a morális alapvetést valósítja meg. Ugyanerre az erkölcsi stratégiára alapozza a koronavírus elleni küzdelmét is.
Most, amikor a járvány mindnyájunkat az emberi létezés legmélyebb kérdéseivel szembesít, az ellenzék többsége nem tud megfelelni a legalapvetőbb morális elvárásoknak sem. Az ellenzék magatartásában és gondolkodásában ma már nyomát sem lehet találni a klasszikus liberális elveknek. Ez az ellenzék még liberálisnak is selejtes. Ugyanis az egyenlő méltóság liberális tana, az emberi egyenlőség liberális eszméje a modern, szabadelvű társadalmak alapvetése. Mindez az eszmeiség hiányzik a hazai ellenzék fejéből, de meggyőződésem, hogy az európai liberális többség koponyájából is. Ha szabad egy paradoxonnal élnem, akkor a magyar kormány klasszikusan liberálisabb gondolkodású, mint a magát liberálisnak hazudó gátlástalan, amorális, elvtelen ellenzék és európai párttestvéreik.
Hogyan is néz ki egy balliberális ország járvány idején, ahol az emberélet feltétlen, bármi áron történő védelmére fittyet hánynak? Egy nyilvánosságra került, titkos körlevél szerint a legnagyobb svéd egyetemi kórház nem fog kezelni nyolcvanévesnél idősebbeket. Európa legnagyobb egyetemi kórházában, a stockholmi Karolinska Intézetben vészhelyzet esetén nem biztosítanak helyet az intenzív osztályon a nyolcvan év felettieknek, valamint azoknak a hetven év felettieknek sem, akik szív-, tüdő- vagy vesebetegek, illetve azoknak a hatvan éven felülieknek sem, akik ezek közül két vagy három betegségben is szenvednek.
Minderről az intézet egykori professzora levélben számolt be a nyilvánosság előtt. A svéd kormány nem vezetett be korlátozásokat, a járványt voltaképpen rászabadította állampolgáraira, kiszolgáltatva így a vírusnak az időseket, a krónikus betegeket, a gyengéket és az elesetteket. Az eljárás egyértelműen azt mutatja, hogy Svédországban nem kezelik egyformán a svéd állampolgárokat.
Ma Európában létezik egy balliberális kormány, amelyik engedi, hogy az idős emberek belehaljanak a koronavírus-fertőzésbe, és ezt megteheti politikai következmények nélkül. Svédország sajátos, „az autópályán mindenkivel szemben haladó”, különutas járványkezelő politikája teljesen felelőtlen, eszement hazárdjáték. Azonban a svéd eljárást egyetlen itthoni ellenzéki párt, de még az unió balliberális közössége sem bírálta. Magyarországot azonban arcátlan módon megpróbálták a szégyenpadra ültetni a különleges jogrend miatt, de nem sikerült nekik.
Hazánkban a normális és morális többség az emberélet feltétlen, bármi áron történő védelmét tartja a koronavírus elleni helyes stratégiának. Ugyanis a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy az alapvető jóléti és szabadságjogok feltétel és megkülönböztetés nélkül érvényesüljenek. Mindebből az következik, hogy az államnak mindent meg kell tennie a leginkább veszélyeztetettek életének megóvása érdekében, függetlenül a gazdasági következményektől. Ezzel szemben a Lajtától nyugatra felnövekvőben van egy olyan generáció, amelyiknek romlott szabadságfelfogása egyre nagyobb teret hódít.
Ez a szabadságfelfogás már nem az emberélet bármi áron történő védelmét tekinti elsődlegesnek, nem tiszteli az időseket, felrúg minden szabályt, megveti a rend fenntartásán őrködőket, csakis a saját jólétét, jól érzését tekinti elsődlegesnek. Markus Söder bajor miniszterelnök korábban a rendkívüli állapotot és vele járó kijárási tilalmat bevezető, szigorú intézkedéscsomagot azzal indokolta, hogy nagyon sokan a fiatal korosztály tagjai közül fittyet hánytak a selyempapírba csomagolt figyelmeztetésekre. A hirtelen rájuk szakadó szabadidőt parkokban heverészve, sétálgatva, kávézók teraszán, csoportokba verődve múlatták. Divatba jött a „Corona party”, nyilvános helyeken buliztak. Bizonyos csoportok pedig azzal szórakoztak, hogy az arra járó idős emberekre szándékosan rátüsszentettek, ráköhögtek. A mannheimi rendőrség is arról számolt be, hogy számos fiatal körében divat lett a „koronázás”. Bejelentések érkeztek arról, hogy gyerekek, fiatalok az utcán idős embereket „korona” harci kiáltással köszöntöttek, közben rájuk köhögtek, vagy éppen le is köpték őket. Ezek az életveszélyes aljasságok Svédországban is felütötték a fejüket, ahol a rendőröket leköhögték, leköpték a fiatalok. Százas nagyságrendben fordultak elő ilyen jellegű támadások. Ausztriában, Bécsben, aztán Belgiumban és Franciaországban is a járvány idején szándékosan rendőröket köptek le, de előfordult, hogy áruházi előadókat is leköhögtek vagy leköptek.
Felmerül a szülők és a társadalom morális felelőssége, de elsősorban az uralkodó elit politikai felelőssége. Láthatóan ezekben a liberális demokráciákban a koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi veszélyhelyzetet generált, hanem erkölcsi problémákat is szült. Ugyanis az évtizedeken keresztül hatalmon lévő véleményvezér liberális politikusok és a kezükben lévő média az avatatlan tömegekkel, felnőttel és fiatalkorúval egyaránt elhitette, hogy nekik alapvető emberi joguk egyéni szabadságuk abszolút jellegű kiélése. Ez a fajta hamis szabadságfelfogás észrevétlenül felszabadította a tömegeket – a felnőttekkel együtt a diákokat is – a szabályok, a tradicionális kötelékek alól.
Ez a folyamat lassan egoizmushoz, majd az erények megszűnéséhez vezetett. Lassan létrejött egyfajta romlott szabadság, amelynek érzete ördögien azt sugallja, hogy mindent tegyünk meg, ami jólesik. Ez a szabadság nem ismer semmiféle tekintélyt, leráz magáról minden szabályt, ez a szabadság ellensége a valódi szabadságnak. Ezért óriási felelősség terheli azokat a nyugati politikusokat, akik a korszellem hitvallásává tették ezt a fajta romlott szabadságot, elhitetve az emberekkel, hogy akkor lesznek erős és prosperáló egyéniségek, ha eszerint élnek. Ezek a normák ugyanis arról szólnak, hogy magunkat tegyük az első helyre, és felejtsük el azokat, akik csak lehúznak, visszahúznak bennünket. A balliberális gondolkodásmóddal szemben a kereszténydemokrácia elvei szerint az embereket pusztán veszteségként leírni nem az erő, sőt éppen ellenkezőleg: a gyengeség jele. A kereszténység szerint az erő bibliai mércéje nem az, hogy az ember mennyi mindent tud megtenni egyéni szabadsága maradéktalan kiélése érdekében, hanem inkább az, hogy milyen mértékben képes elhordozni és támogatni mások erőtlenségeit, gyengeségeit. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „Mi, erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak kedvezzünk” (Róma 15,1).
Az első századi keresztények egyik kiemelkedő jellemvonása az volt, hogy törődtek a gyengékkel és az idősekkel, ápolták a betegeket. Nem írták le őket, és ez lenyűgözte az ókori világot. A nem keresztények nem értették, hogy a keresztények miért törődnek azokkal, akiknek nem volt cserébe mit adniuk, és csak terhet jelentettek. Az erőnek ez a fajtája és mércéje ellentétes a mai kor liberális szellemével.
A magyar kormány felfogásával viszont az ellentétes, hogy bárkinek az életét az idősek és a betegek érdekeinek elébe helyezve, az ő egészségük rovására megóvjuk. Társadalmunkban a járvány kitörése óta naponta találkozni az önzetlenség, az önfeláldozás és az együttérzés szép példáival. Ezért aztán annál feltűnőbb a maroknyi ellenzéki politikus ördögi durvasága.
(A szerző jogász)