
Vitán felüli tény, hogy az európai modernitás a keresztény gyökerekből született, de mai életstílusát tekintve Európa nihilista, erkölcse dekadens.
Vezető politikusainak jelentős része pedig sajnálatos módon silány, vulgárliberális csepűrágó.
Az elmúlt években egy új filozófiai irányzat erőszakos térnyerésének, a vulgárliberalizmus európai szintű eluralkodásának lehettünk tanúi. Az irányzat nem más, mint a vulgármarxizmus édestestvére, a liberalizmus egykori alapelveit durván és primitív módon leegyszerűsítő, lebutító és eltorzító filozófiai áramlat, amelynek megvannak a brüsszeli és a hazai díszpéldányai, Frans Timmermanstól kezdve Dobrev Kláráig. Ezek a lézengő közéleti kártevők már nemcsak azt akarják megmondani, hogy ők kicsodák, hanem azt is, hogy kik lehetnek szerintük kereszténydemokraták. Vulgárliberális gondolkodásukkal ma Európában a szabadság és a kereszténység első számú közellenségeivé váltak. Ők olyan világot akarnak létrehozni, ahol az egyes bűncselekményeket és morális bűnöket emberi jogként biztosítanák, Istent pedig, ha tehetnék, száműznék Európából.
Néhány évtizede Európa – az 1968-as tekintélytabuk elleni lázadások hatására – megszülte hűtlen gyermekét, a saját kontinensét elpusztítani képes ideológiát, a vulgárliberalizmust. Képviselői a radikális szekularizációt hirdetik és nem titkolt céljuk elszakítani az állampolgárokat keresztény gyökereiktől, a keresztény vallást elválasztani a társadalomtól, száműzni azt a közéletből. Ennek egyik jele a vallási szimbólumok és keresztény ünnepek kiiktatására tett kísérlet azon a címen, hogy azok más vallású és meggyőződésű embereket, vagyis a muszlimokat vagy az ateistákat sértik. Ezzel azonban éppen a keresztény emberek jogai sérülnek. Tulajdonképpen nem történik más napjainkban, mint a balliberálisok támogatásával az iszlám preferálása a kereszténységgel szemben, vagyis keresztényellenes diszkrimináció. Ugyanis az iszlám irányába kierőltetett tolerancia a kereszténységgel szembeni intoleranciához vezetett. Amit a bolsevikoknak nem sikerült elérniük a kommunizmus ideje alatt keleten, azt most a morálisan leépült balliberálisok sikerre viszik nyugaton. Lenin és Sztálin Kádárral karöltve elégedetten dörzsölné a tenyerét.
Pedig az unió közvetlen előtörténetét tekintve azt látjuk, hogy a keresztény szellemiség fontos serkentője volt az integrációnak. Az alapító atyák, Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide de Gasperi hangsúlyozottan keresztény politikusokként tették meg az első lépéseket az egységes Európa megteremtéséért. Az integráció egyik első gazdaságpolitikai teoretikusa, Ludwig Erhard pedig alapvető gondolatait a katolikus társadalomteológia világából merítette.
Vitathatatlan tény az is, hogy az 1940-es évek végén a sorsdöntő jelentőségű német–francia kiengesztelődést neves katolikus teológusok készítették elő. Hasonlóan történt az 1970-es német–lengyel megbékélés előkészítése, amikor is a két ország bíborosainak párbeszéde nyitotta meg az utat a két nemzet közeledéséhez. Ma már vitán felüli az is, hogy a katolikus egyház komoly szerephez jutott Kelet-Európa 1989-es fordulatának előkészítésében.
Az 1990-es évek egyházi megnyilatkozásai is azt jelezték, hogy a katolikus egyház továbbra is érintettnek és illetékesnek tartotta magát az integrációs folyamatok formálásában. Egész Európa sorsát korszakos és meghatározó személyiségként alakító Szent II. János Pál pápa a keleti kommunista blokk összeomlása utáni években kiadott Centesimus annus kezdetű enciklikájában Európa keleti és nyugati felének kapcsolatát a fejlődés keresztény értékeken alapuló víziójaként határozta meg. A Veritatis splendor kezdetű enciklikában a kontinens új evangelizációjának szükségességéről írt, keresztény hozzájárulásként pedig a „szeretet civilizációjának” megteremtését ajánlotta Európa népeinek és politikusainak a figyelmébe. Szent II. János Pál élete vége felé kiadott Európa-enciklikájában véleményt formált a kontinens keresztény jövőjéről. Látható tehát, hogy vörös fonalként húzódik végig az európai integráció történetében az a spirituális meghatározottság, amelyet keresztény szellemiségnek, keresztény társadalomteológiának nevezünk, és amely sikerre segítette egészen az utóbbi évekig a kontinens egységesülését.
Ma pedig eljutottunk oda, hogy az eddigi egységes európai civilizáció lassan különválik egy vegyes lakosságú nyugatira, amely az iszlám és a kereszténység együttélésére építi a jövőjét, és lesznek a kelet-(közép)-európaiak, akik továbbra is keresztény civilizációként képzelik el Európát. Ezt támasztja alá a Pew Research Center amerikai kutatóközpont két évvel ezelőtt közzétett nagyszabású felmérésének eredménye. A kutatás arra volt kíváncsi: mi az európai érték és mi az eredendő gyökere az uniós vitáknak? A kutatásból kiderül, hogy Európa eredeti értéke a kereszténység. Továbbá, hogy a keletiek nagy eltérést mutatnak a nyugatiakhoz képest a keresztény hit javára, így ők képviselik a valódi európai értéket. Tehát ma hinni Istenben a legnagyobb választóvonal Európa keleti és nyugati része között. Ezért a visegrádi országok, köztük különösen Magyarország jelenleg reményt jelentenek Európa többi része számára. Ezek az államok olyan alternatív és konzervatív Európát testesítenek meg, amelyben a polgár hazafi, konzervatív és keresztény lehet anélkül, hogy nem kell rossz értelemben vett nacionalistává válnia.
A nyugat-európai polgárok, akik nem éltek közel fél évszázados szovjet típusú pártállami diktatúra elnyomása alatt, és nem volt részük vallásüldözésben, észre sem veszik, fel sem ismerhetik, hogy a napjainkban tapasztalható vulgárliberalizmus jellegét tekintve nem más, mint a bolsevizmus reinkarnációja. Hiszen amit most csinálnak nyugaton a liberális politikusok a karácsonnyal, az semmiben sem különbözik attól, amit a bolsevikok műveltek néhány évtizeddel ezelőtt egyik legszentebb ünnepünk fenyőünnepre történő átnevezésével. Európa fővárosában, Brüsszelben a főpolgármester már néhány éve túltett a volt keleti blokk kommunistáinak egykori legvadabb elképzelésein is. Ugyanis a város főterén az évente megrendezett karácsonyi vásárt átkeresztelte „téli vigasságra” és a megszokott, feldíszített fenyőt rút installációval helyettesítette. A kockákból összepakolt, világító és zenélő többkarú építmény olyan volt, mint egy óriási gyógyszertárreklám.
Ha a vulgárliberalizmus hazai szellemi őrjöngésére keresünk példát a karácsonnyal kapcsolatban, nem kell messzire mennünk. Elég visszaemlékezni, mi történt tavaly, amikor agresszív cselekmények résztvevői, Soros csicskái, kilóra megvehető ellenzéki politikusok, a hazátlan és istentelen külföldi bolsevik bérencek (az Antifa tagjai) megmutatták, hogy nem tisztelnek senkit és semmit, nem tisztelnek se Istent, se embert. Nem tisztelik az alapvető értékeket, nem tisztelik a jogot, nem tisztelik a kereszténységet, de a keresztény ünnepeket sem. Kiiratkoztak az emberi civilizációból azok, akik az elmúlt évben a nemzet főterén azt ordították, hogy égjen a karácsonyfa, égjen a rendőr! Azok sem minősíthetők másként, akik a keresztény értékeket valló magyar embereket gyalázták. Azok szimpla gazemberek, akik a nemzet karácsonyfája körül elhelyezett, a rászoruló gyermekek részére készített szánkókerítést szétrugdosták, felgyújtották, ellopták és a díszvilágítást szétszaggatták. És mit szóljunk azokhoz, akik a Parlament előtt a betlehemi jászol felgyújtását fontolgatták, és trágár, ocsmány szavakkal szidalmazták Jézust? Szellemi cinkostársaik ma ott díszelegnek a főváros vezetői között.
Mi viszont, a nemzeti, polgári, keresztény többség meg akarjuk őrizni hazánk és Európa keresztény értékeit. Olyan Európában szeretnénk élni, ahol a mindenkori hatalmon lévő brüsszeli elit nem akarja elkorcsosítani hitünket. Olyan Európában lenne jó élni, ahol nincs a politikai elittől támogatott és generált keresztényellenes diszkrimináció. Olyan Európában szeretnénk ünnepelni az idei és a következő karácsonyt is, ahol nem parancsolhat senki semmilyen módon megálljt hitünk, szabad akaratunk szerinti akadálytalan megvallásának. A karácsony békés és hagyományőrző, és nem engedjük elvenni tőlünk vagy megváltoztatni azt, amiben kétezer év óta hiszünk.
Az elmúlt években egy új filozófiai irányzat erőszakos térnyerésének, a vulgárliberalizmus európai szintű eluralkodásának lehettünk tanúi. Az irányzat nem más, mint a vulgármarxizmus édestestvére, a liberalizmus egykori alapelveit durván és primitív módon leegyszerűsítő, lebutító és eltorzító filozófiai áramlat, amelynek megvannak a brüsszeli és a hazai díszpéldányai, Frans Timmermanstól kezdve Dobrev Kláráig. Ezek a lézengő közéleti kártevők már nemcsak azt akarják megmondani, hogy ők kicsodák, hanem azt is, hogy kik lehetnek szerintük kereszténydemokraták. Vulgárliberális gondolkodásukkal ma Európában a szabadság és a kereszténység első számú közellenségeivé váltak. Ők olyan világot akarnak létrehozni, ahol az egyes bűncselekményeket és morális bűnöket emberi jogként biztosítanák, Istent pedig, ha tehetnék, száműznék Európából.
Néhány évtizede Európa – az 1968-as tekintélytabuk elleni lázadások hatására – megszülte hűtlen gyermekét, a saját kontinensét elpusztítani képes ideológiát, a vulgárliberalizmust. Képviselői a radikális szekularizációt hirdetik és nem titkolt céljuk elszakítani az állampolgárokat keresztény gyökereiktől, a keresztény vallást elválasztani a társadalomtól, száműzni azt a közéletből. Ennek egyik jele a vallási szimbólumok és keresztény ünnepek kiiktatására tett kísérlet azon a címen, hogy azok más vallású és meggyőződésű embereket, vagyis a muszlimokat vagy az ateistákat sértik. Ezzel azonban éppen a keresztény emberek jogai sérülnek. Tulajdonképpen nem történik más napjainkban, mint a balliberálisok támogatásával az iszlám preferálása a kereszténységgel szemben, vagyis keresztényellenes diszkrimináció. Ugyanis az iszlám irányába kierőltetett tolerancia a kereszténységgel szembeni intoleranciához vezetett. Amit a bolsevikoknak nem sikerült elérniük a kommunizmus ideje alatt keleten, azt most a morálisan leépült balliberálisok sikerre viszik nyugaton. Lenin és Sztálin Kádárral karöltve elégedetten dörzsölné a tenyerét.
Pedig az unió közvetlen előtörténetét tekintve azt látjuk, hogy a keresztény szellemiség fontos serkentője volt az integrációnak. Az alapító atyák, Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide de Gasperi hangsúlyozottan keresztény politikusokként tették meg az első lépéseket az egységes Európa megteremtéséért. Az integráció egyik első gazdaságpolitikai teoretikusa, Ludwig Erhard pedig alapvető gondolatait a katolikus társadalomteológia világából merítette.
Vitathatatlan tény az is, hogy az 1940-es évek végén a sorsdöntő jelentőségű német–francia kiengesztelődést neves katolikus teológusok készítették elő. Hasonlóan történt az 1970-es német–lengyel megbékélés előkészítése, amikor is a két ország bíborosainak párbeszéde nyitotta meg az utat a két nemzet közeledéséhez. Ma már vitán felüli az is, hogy a katolikus egyház komoly szerephez jutott Kelet-Európa 1989-es fordulatának előkészítésében.
Az 1990-es évek egyházi megnyilatkozásai is azt jelezték, hogy a katolikus egyház továbbra is érintettnek és illetékesnek tartotta magát az integrációs folyamatok formálásában. Egész Európa sorsát korszakos és meghatározó személyiségként alakító Szent II. János Pál pápa a keleti kommunista blokk összeomlása utáni években kiadott Centesimus annus kezdetű enciklikájában Európa keleti és nyugati felének kapcsolatát a fejlődés keresztény értékeken alapuló víziójaként határozta meg. A Veritatis splendor kezdetű enciklikában a kontinens új evangelizációjának szükségességéről írt, keresztény hozzájárulásként pedig a „szeretet civilizációjának” megteremtését ajánlotta Európa népeinek és politikusainak a figyelmébe. Szent II. János Pál élete vége felé kiadott Európa-enciklikájában véleményt formált a kontinens keresztény jövőjéről. Látható tehát, hogy vörös fonalként húzódik végig az európai integráció történetében az a spirituális meghatározottság, amelyet keresztény szellemiségnek, keresztény társadalomteológiának nevezünk, és amely sikerre segítette egészen az utóbbi évekig a kontinens egységesülését.
Ma pedig eljutottunk oda, hogy az eddigi egységes európai civilizáció lassan különválik egy vegyes lakosságú nyugatira, amely az iszlám és a kereszténység együttélésére építi a jövőjét, és lesznek a kelet-(közép)-európaiak, akik továbbra is keresztény civilizációként képzelik el Európát. Ezt támasztja alá a Pew Research Center amerikai kutatóközpont két évvel ezelőtt közzétett nagyszabású felmérésének eredménye. A kutatás arra volt kíváncsi: mi az európai érték és mi az eredendő gyökere az uniós vitáknak? A kutatásból kiderül, hogy Európa eredeti értéke a kereszténység. Továbbá, hogy a keletiek nagy eltérést mutatnak a nyugatiakhoz képest a keresztény hit javára, így ők képviselik a valódi európai értéket. Tehát ma hinni Istenben a legnagyobb választóvonal Európa keleti és nyugati része között. Ezért a visegrádi országok, köztük különösen Magyarország jelenleg reményt jelentenek Európa többi része számára. Ezek az államok olyan alternatív és konzervatív Európát testesítenek meg, amelyben a polgár hazafi, konzervatív és keresztény lehet anélkül, hogy nem kell rossz értelemben vett nacionalistává válnia.
A nyugat-európai polgárok, akik nem éltek közel fél évszázados szovjet típusú pártállami diktatúra elnyomása alatt, és nem volt részük vallásüldözésben, észre sem veszik, fel sem ismerhetik, hogy a napjainkban tapasztalható vulgárliberalizmus jellegét tekintve nem más, mint a bolsevizmus reinkarnációja. Hiszen amit most csinálnak nyugaton a liberális politikusok a karácsonnyal, az semmiben sem különbözik attól, amit a bolsevikok műveltek néhány évtizeddel ezelőtt egyik legszentebb ünnepünk fenyőünnepre történő átnevezésével. Európa fővárosában, Brüsszelben a főpolgármester már néhány éve túltett a volt keleti blokk kommunistáinak egykori legvadabb elképzelésein is. Ugyanis a város főterén az évente megrendezett karácsonyi vásárt átkeresztelte „téli vigasságra” és a megszokott, feldíszített fenyőt rút installációval helyettesítette. A kockákból összepakolt, világító és zenélő többkarú építmény olyan volt, mint egy óriási gyógyszertárreklám.
Ha a vulgárliberalizmus hazai szellemi őrjöngésére keresünk példát a karácsonnyal kapcsolatban, nem kell messzire mennünk. Elég visszaemlékezni, mi történt tavaly, amikor agresszív cselekmények résztvevői, Soros csicskái, kilóra megvehető ellenzéki politikusok, a hazátlan és istentelen külföldi bolsevik bérencek (az Antifa tagjai) megmutatták, hogy nem tisztelnek senkit és semmit, nem tisztelnek se Istent, se embert. Nem tisztelik az alapvető értékeket, nem tisztelik a jogot, nem tisztelik a kereszténységet, de a keresztény ünnepeket sem. Kiiratkoztak az emberi civilizációból azok, akik az elmúlt évben a nemzet főterén azt ordították, hogy égjen a karácsonyfa, égjen a rendőr! Azok sem minősíthetők másként, akik a keresztény értékeket valló magyar embereket gyalázták. Azok szimpla gazemberek, akik a nemzet karácsonyfája körül elhelyezett, a rászoruló gyermekek részére készített szánkókerítést szétrugdosták, felgyújtották, ellopták és a díszvilágítást szétszaggatták. És mit szóljunk azokhoz, akik a Parlament előtt a betlehemi jászol felgyújtását fontolgatták, és trágár, ocsmány szavakkal szidalmazták Jézust? Szellemi cinkostársaik ma ott díszelegnek a főváros vezetői között.
Mi viszont, a nemzeti, polgári, keresztény többség meg akarjuk őrizni hazánk és Európa keresztény értékeit. Olyan Európában szeretnénk élni, ahol a mindenkori hatalmon lévő brüsszeli elit nem akarja elkorcsosítani hitünket. Olyan Európában lenne jó élni, ahol nincs a politikai elittől támogatott és generált keresztényellenes diszkrimináció. Olyan Európában szeretnénk ünnepelni az idei és a következő karácsonyt is, ahol nem parancsolhat senki semmilyen módon megálljt hitünk, szabad akaratunk szerinti akadálytalan megvallásának. A karácsony békés és hagyományőrző, és nem engedjük elvenni tőlünk vagy megváltoztatni azt, amiben kétezer év óta hiszünk.