Az ötvenhatos forradalom és szabadságharc vérbe fojtása annak idején újra bizonyította, hogy a kommunista ideológia gyökerébe van oltva az erőszak, a jogtiprás, az emberi méltóság tiszteletének hiánya. A történelem is arra tanít bennünket, hogy ha a kommunisták kerülnek hatalomra, uralmukat rémtettek kísérik. Napjainkban egy újabb ötvenhatos típusú, azonban nem fizikai, hanem szellemi megtorlás árnyéka vetül hazánkra.
Ahogyan a szovjetek betörtek ötvenhatban Budapestre, majd hatvannyolcban Prágába, semmibe véve az országok szuverenitását, önrendelkezési jogát, most Brüsszel akar rendelkezni felettünk és helyettünk. Akkor a később Brezsnyev-doktrínának nevezett politikai gyakorlat alapján képmutató módon baráti segítségnyújtásra hivatkoztak, ma álszentül a jogállamiságra.
Nem véletlen, hogy óhatatlanul eszünkbe jut a régi, a hírhedt bolsevik agytröszt nevével fémjelzett Brezsnyev-doktrína. Ugyanis a Szovjetunió virágkorában, a Brezsnyev-doktrína értelmében bár-mely szocialista ország belügyeibe be lehetett avatkozni a kommunista hatalom megvédése érdekében. Vagyis a beavatkozás nem volt más, mint az állami szuverenitás korlátozásának ideológiája.
Moszkva jogot formált arra, hogy a szocialista tábor vezetője legyen, és eldöntse, hogy mely államot tekinti szocialista, és melyiket kapitalista országnak. Brüsszel is jogot formál arra, hogy eldöntse, mely uniós állam tekinthető jogállamnak, és szerinte melyik nem az. A doktrína szerint Moszkvának joga volt megvédeni a szocializmust, egyúttal a saját befolyási övezetének nyilvánította a baráti szocialista országokat.
Ezért aztán a szocialista országokon belüli katonai beavatkozást nem agressziónak, hanem önvédelemnek hívták. Brüsszel ugyanilyen doktrína mentén akar velünk szemben eljárni, szankcionálni, büntetni, ürügyként hivatkozva a jogállamiság védelmére.
A szovjet segítségnyújtásnak az volt az ismérve, hogy senki sem kérte, de jött. A brüsszeliták szándékolt beavatkozása is ilyen: senki sem kéri, mégis ránk erőltetnék. Ötvenhatban sem hunytunk szemet e fölött, most sem hagyjuk. Mártírjaink véráldozata nem volt hiábavaló.
Egyedül mi tehetjük hiábavalóvá, az utódok, ha nem ragaszkodunk azokhoz az eszmékhez, azokhoz az értékekhez, amiért életüket adták, ha feladjuk országunk szuverenitását, nemzeti identitásunkat, keresztény hitünket.
Az utóbbi évek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Brüsszel részéről a jogállamiságra való hivatkozás egyre inkább fegyverré vált, elsősorban nem egy ideológia vagy pusztán csak egy politikai irányzat része, hanem maga egy hatalomgyakorlási módszer, a totalitárius balliberális brüsszeli rezsim brutális megvalósítását célozza. Arra szolgál, hogy figyelmeztető és fegyelmező hatalmi kényszerítő eszközként, mintegy brezsnyevi–brüsszeli doktrínaként jobb belátásra térítse azokat a kormányokat, amelyek a nemzeti-keresztény értékeket képviselik. Brüsszel jogállamiság-doktrínája a kizárólagosság, a totalitás próféciai igényével lép föl. Nem kínál választási alternatívákat, hanem csak egyetlenegy elkerülhetetlen, szükségszerű és ráadásul taxatíve soha meg nem határozott érvrendszerhez való csatlakozást erőltet.
A jogállamiság ürügyén szándékolt brüsszeli beavatkozás elvben minden létező lerombolását jelenti, ami nemzeti és keresztény. Ebből eredően a jogállamiság fegyverével történő beavatkozás annak a nemzeti-keresztény értékrendnek a lerombolásával járna, aminek csak az a bűne, hogy a maga eredendő és előzetesen létező másságával zavarja az új globális balliberális rezsim felépítésének folyamatát.
A brüsszeli balliberális globális ideológia eszménye a származásán, elődein, hazáján, családján, vallásán, istenén, nemiségén túllépő, tőlük megszabaduló, rajtuk túladó, őket áruba bocsátó, magát mindig csak ideiglenesen elkötelező, fogyasztói, identitás nélküli homo globális. Láthatjuk közvetlen környezetünkben is, hogy a hazai balliberális gazemberek a tradicionális emberi viszonyok lerombolása révén hogyan teremtik meg a maguk számára a hatékony örömmaximalizálást, az evilági üdvözülést, mégpedig úgy, hogy már nem érdekük a biztonságot nyújtó családi vagy a paternalista állami intézmények tartós viszonyait és értékeit megőrizni.
Nem kímélik gyermekeinket sem. Odáig jutottunk, hogy degenerált jellemű LMBTQ-aktivisták transzgender és leszbikus hősöket ábrázoló mesekönyvnek nevezet fércművel házalnak.
Vegyük észre végre, hogy a jogállamiság fegyverével a kezében ma az unió vezetői részéről ugyanaz a gonosz és ördögi stratégia érhető tetten, mint ami az ’56-os forradalom és szabadságharc idején az oroszok részéről megnyilvánult. Ma sem kisebb a veszély, mint volt hatvannégy évvel ezelőtt. A brüsszeli elit Sorossal és a hazai hazaárulókkal a háttérben hadat üzent a polgári-nemzeti, keresztény értékeket védelmező kormánynak. Fegyver nélküli háborút indítottak az ország ellen.
Nem legenda, hogy a balliberális oldalon mindent Soros György irányít. Sőt az egész annyira szervezett, hogy ha valaki politikai tényező lesz az ellenzéki oldalon, ott azonnal megjelennek a Soroshoz köthető álcivil szervezetek, és átnyújtják gazdájuk parancsát. Gondoljunk csak a Soros által pénzelt és maffiaszerűen működő ügynökszervezetekre, a dollármilliárdos pénzén gyalázkodó balliberális sajtó tevékenységére, a DK és a Momentum hazaáruló tevékenységét fémjelző bolsevik unokák szereplésére, az ellenzéki EP-képviselőkre, akik eladták az országot csak azért, hátha külső segítséggel elérik a kormány megbuktatását, ahogyan Kádár tette ezt ’56-ban.
A recept készen van a Kádár-féle balliberális szellemi toprongyok számára. Mivel nemzetellenes politikájukkal kizárták magukat a kormányváltás lehetőségéből, ezért csak hazaárulással és külső erők segítségével maradt esélyük a hatalom törvénytelen megszerzésére.
A határainkon belül működő álcivil szervezetek mint szellemi pufajkások Soros karhatalmi erőiként garázdálkodnak az országban. Időnként felfordulást idéznek elő egyetemeinken, most éppen a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Soros honi politikai szövetségeseiben pedig a bolsevik szellemiség reinkarnálódásának lehetünk a tanúi. E tekintetben tipikus, hogy napjainkban Dobrev Klára Soros-huszár, a Nagy Imre kivégzését követelő kádári főkáder Apró Antal harmadik generációs leszármazottja bejelentkezett a hatalomért. A rendszerváltás időszakára kommunista elitté combosodott, akkor már Apró–Dobrev-klán 1989–1990-ben sikeresen átmentette és meg is szilárdította hatalmi pozícióit. Majd a rendszerváltás korai, a posztkommunista anarchia éveiben a komprádor prominensek krémjeként tovább növelte hatalmát.
Ma pedig Dobrev Klára az unió parlamentjében rendre hozza a bolsevikokra jellemző formáját, permanens módon nekiront a keresztény vallásnak és a polgári-nemzeti kormánynak. Hazaárulásban nem marad le tőle egy centire sem Donáth Anna, a másik Soros-huszár, aki a Momentum uniós parlamenti képviselőjeként múlatja, akarom mondani, áthazudja a napot. Hasonlóság a két Soros-huszár bolsevik nagyapja között, hogy mindketten teljes erejükkel a bolsevik rendszer megteremtői és elnyomói között voltak. Azonban az egyikük, Donáth Anna őse a pártbeli harcokban alulmaradt, ezért pórul járt kommunista, aki nem hős, csak egyszerűen alulmaradt, pórul járt kommunista. Brüsszelben azonban ez egyre megy, ők a volt bolsevikok bármelyik mai reinkarnációját boldogan ölelik a keblükre.
Hány kétharmadra van szükségünk, hogy megszabaduljon az ország a bolsevik háttértől, mert az elvtársak és utódaik mint alvósejtek szinte minden területet behálóznak? Ne legyenek kétségeink afelől, oly mély az ellenzék gyűlölete velünk szemben, hogy naponta elképzelik kéjesen, miként lőnének fejbe bennünket az első adandó alkalommal, amikor ezt újra megtehetnék. Közben hazaárulóként az uniót uraló és velük együtt fröcsögő balliberális elittel karöltve egy nemzetállamok fölött álló birodalom létrehozásán mesterkednek.
Amíg ők vannak többségben, Brüsszelben soha nem mondanak le a jogállamiság doktrínájával történő kényszerboldogításról. Magyarország már 1956-ban is fellázadt egy birodalom ellen. Most megint hazánk az, amely elsőként szembeszállt ezzel
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap
Ahogyan a szovjetek betörtek ötvenhatban Budapestre, majd hatvannyolcban Prágába, semmibe véve az országok szuverenitását, önrendelkezési jogát, most Brüsszel akar rendelkezni felettünk és helyettünk. Akkor a később Brezsnyev-doktrínának nevezett politikai gyakorlat alapján képmutató módon baráti segítségnyújtásra hivatkoztak, ma álszentül a jogállamiságra.
Nem véletlen, hogy óhatatlanul eszünkbe jut a régi, a hírhedt bolsevik agytröszt nevével fémjelzett Brezsnyev-doktrína. Ugyanis a Szovjetunió virágkorában, a Brezsnyev-doktrína értelmében bár-mely szocialista ország belügyeibe be lehetett avatkozni a kommunista hatalom megvédése érdekében. Vagyis a beavatkozás nem volt más, mint az állami szuverenitás korlátozásának ideológiája.
Moszkva jogot formált arra, hogy a szocialista tábor vezetője legyen, és eldöntse, hogy mely államot tekinti szocialista, és melyiket kapitalista országnak. Brüsszel is jogot formál arra, hogy eldöntse, mely uniós állam tekinthető jogállamnak, és szerinte melyik nem az. A doktrína szerint Moszkvának joga volt megvédeni a szocializmust, egyúttal a saját befolyási övezetének nyilvánította a baráti szocialista országokat.
Ezért aztán a szocialista országokon belüli katonai beavatkozást nem agressziónak, hanem önvédelemnek hívták. Brüsszel ugyanilyen doktrína mentén akar velünk szemben eljárni, szankcionálni, büntetni, ürügyként hivatkozva a jogállamiság védelmére.
A szovjet segítségnyújtásnak az volt az ismérve, hogy senki sem kérte, de jött. A brüsszeliták szándékolt beavatkozása is ilyen: senki sem kéri, mégis ránk erőltetnék. Ötvenhatban sem hunytunk szemet e fölött, most sem hagyjuk. Mártírjaink véráldozata nem volt hiábavaló.
Egyedül mi tehetjük hiábavalóvá, az utódok, ha nem ragaszkodunk azokhoz az eszmékhez, azokhoz az értékekhez, amiért életüket adták, ha feladjuk országunk szuverenitását, nemzeti identitásunkat, keresztény hitünket.
Az utóbbi évek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Brüsszel részéről a jogállamiságra való hivatkozás egyre inkább fegyverré vált, elsősorban nem egy ideológia vagy pusztán csak egy politikai irányzat része, hanem maga egy hatalomgyakorlási módszer, a totalitárius balliberális brüsszeli rezsim brutális megvalósítását célozza. Arra szolgál, hogy figyelmeztető és fegyelmező hatalmi kényszerítő eszközként, mintegy brezsnyevi–brüsszeli doktrínaként jobb belátásra térítse azokat a kormányokat, amelyek a nemzeti-keresztény értékeket képviselik. Brüsszel jogállamiság-doktrínája a kizárólagosság, a totalitás próféciai igényével lép föl. Nem kínál választási alternatívákat, hanem csak egyetlenegy elkerülhetetlen, szükségszerű és ráadásul taxatíve soha meg nem határozott érvrendszerhez való csatlakozást erőltet.
A jogállamiság ürügyén szándékolt brüsszeli beavatkozás elvben minden létező lerombolását jelenti, ami nemzeti és keresztény. Ebből eredően a jogállamiság fegyverével történő beavatkozás annak a nemzeti-keresztény értékrendnek a lerombolásával járna, aminek csak az a bűne, hogy a maga eredendő és előzetesen létező másságával zavarja az új globális balliberális rezsim felépítésének folyamatát.
A brüsszeli balliberális globális ideológia eszménye a származásán, elődein, hazáján, családján, vallásán, istenén, nemiségén túllépő, tőlük megszabaduló, rajtuk túladó, őket áruba bocsátó, magát mindig csak ideiglenesen elkötelező, fogyasztói, identitás nélküli homo globális. Láthatjuk közvetlen környezetünkben is, hogy a hazai balliberális gazemberek a tradicionális emberi viszonyok lerombolása révén hogyan teremtik meg a maguk számára a hatékony örömmaximalizálást, az evilági üdvözülést, mégpedig úgy, hogy már nem érdekük a biztonságot nyújtó családi vagy a paternalista állami intézmények tartós viszonyait és értékeit megőrizni.
Nem kímélik gyermekeinket sem. Odáig jutottunk, hogy degenerált jellemű LMBTQ-aktivisták transzgender és leszbikus hősöket ábrázoló mesekönyvnek nevezet fércművel házalnak.
Vegyük észre végre, hogy a jogállamiság fegyverével a kezében ma az unió vezetői részéről ugyanaz a gonosz és ördögi stratégia érhető tetten, mint ami az ’56-os forradalom és szabadságharc idején az oroszok részéről megnyilvánult. Ma sem kisebb a veszély, mint volt hatvannégy évvel ezelőtt. A brüsszeli elit Sorossal és a hazai hazaárulókkal a háttérben hadat üzent a polgári-nemzeti, keresztény értékeket védelmező kormánynak. Fegyver nélküli háborút indítottak az ország ellen.
Nem legenda, hogy a balliberális oldalon mindent Soros György irányít. Sőt az egész annyira szervezett, hogy ha valaki politikai tényező lesz az ellenzéki oldalon, ott azonnal megjelennek a Soroshoz köthető álcivil szervezetek, és átnyújtják gazdájuk parancsát. Gondoljunk csak a Soros által pénzelt és maffiaszerűen működő ügynökszervezetekre, a dollármilliárdos pénzén gyalázkodó balliberális sajtó tevékenységére, a DK és a Momentum hazaáruló tevékenységét fémjelző bolsevik unokák szereplésére, az ellenzéki EP-képviselőkre, akik eladták az országot csak azért, hátha külső segítséggel elérik a kormány megbuktatását, ahogyan Kádár tette ezt ’56-ban.
A recept készen van a Kádár-féle balliberális szellemi toprongyok számára. Mivel nemzetellenes politikájukkal kizárták magukat a kormányváltás lehetőségéből, ezért csak hazaárulással és külső erők segítségével maradt esélyük a hatalom törvénytelen megszerzésére.
A határainkon belül működő álcivil szervezetek mint szellemi pufajkások Soros karhatalmi erőiként garázdálkodnak az országban. Időnként felfordulást idéznek elő egyetemeinken, most éppen a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Soros honi politikai szövetségeseiben pedig a bolsevik szellemiség reinkarnálódásának lehetünk a tanúi. E tekintetben tipikus, hogy napjainkban Dobrev Klára Soros-huszár, a Nagy Imre kivégzését követelő kádári főkáder Apró Antal harmadik generációs leszármazottja bejelentkezett a hatalomért. A rendszerváltás időszakára kommunista elitté combosodott, akkor már Apró–Dobrev-klán 1989–1990-ben sikeresen átmentette és meg is szilárdította hatalmi pozícióit. Majd a rendszerváltás korai, a posztkommunista anarchia éveiben a komprádor prominensek krémjeként tovább növelte hatalmát.
Ma pedig Dobrev Klára az unió parlamentjében rendre hozza a bolsevikokra jellemző formáját, permanens módon nekiront a keresztény vallásnak és a polgári-nemzeti kormánynak. Hazaárulásban nem marad le tőle egy centire sem Donáth Anna, a másik Soros-huszár, aki a Momentum uniós parlamenti képviselőjeként múlatja, akarom mondani, áthazudja a napot. Hasonlóság a két Soros-huszár bolsevik nagyapja között, hogy mindketten teljes erejükkel a bolsevik rendszer megteremtői és elnyomói között voltak. Azonban az egyikük, Donáth Anna őse a pártbeli harcokban alulmaradt, ezért pórul járt kommunista, aki nem hős, csak egyszerűen alulmaradt, pórul járt kommunista. Brüsszelben azonban ez egyre megy, ők a volt bolsevikok bármelyik mai reinkarnációját boldogan ölelik a keblükre.
Hány kétharmadra van szükségünk, hogy megszabaduljon az ország a bolsevik háttértől, mert az elvtársak és utódaik mint alvósejtek szinte minden területet behálóznak? Ne legyenek kétségeink afelől, oly mély az ellenzék gyűlölete velünk szemben, hogy naponta elképzelik kéjesen, miként lőnének fejbe bennünket az első adandó alkalommal, amikor ezt újra megtehetnék. Közben hazaárulóként az uniót uraló és velük együtt fröcsögő balliberális elittel karöltve egy nemzetállamok fölött álló birodalom létrehozásán mesterkednek.
Amíg ők vannak többségben, Brüsszelben soha nem mondanak le a jogállamiság doktrínájával történő kényszerboldogításról. Magyarország már 1956-ban is fellázadt egy birodalom ellen. Most megint hazánk az, amely elsőként szembeszállt ezzel
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap