 | Az egykori Lenin-fiúk szellemi utódai a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épületében a minap saját szóhasználatukkal élve „meghirdették” a magyarországi második Tan(ács)köztársaságot |
Tanultak azonban az elődök dicstelen múltjából, mert ezt a Tan(ács)köztársaságot még csak kísérletinek szánják. Így csúfos bukásuk után azzal magyarázhatják a botrányos fiaskót, hogy ők előre megmondták, ez még csak kísérlet. Érdeklődve várom, mikor vágnak bele a nem kísérleti Tan(ács)köztársaság megalakításába.
Addig is a kísérleti Forradalmi Kormányzótanács és annak kísérleti vezetője, Upor László, aki egyébként másodállásban jelenleg még szeptember végéig raktárhelyettes, akarom mondani rektorhelyettes, a forradalmi terror nagy löttyös lendületében megkezdte működését a tanárokból előavanzsált kísérleti népbiztosok népes seregével, valamint a hallgatói létszám mintegy harmadát kitevő kísérleti nyulak közreműködésével.
Arról nincsenek hírek, hogy a kísérleti nyulaknak mekkora összegű kártalanítást ígértek a kísérleti népbiztosok arra az általuk ugyan nem várt, de azért hamarosan bekövetkező esetre, amikor kudarcba fullad a kísérletük. Csak feltételezem, hogy a köztársaság valutájával akarják megfizetni a kísérleti nyulak fájdalomdíját. Ugyanis maguk a köztársaság szószólói nyilatkoztak a sajtó képviselőinek az elmúlt napokban arról, nekik lesz saját valutájuk, amely nem más (kövezzenek meg, ha nem az igazat mondom), mint az „elfoglaltság”. Nagyon el tudom képzelni, hogy egyesek több év „elfoglaltság”-ra lennének érdemesek, amit egy olyan zárt helyen tudnának hiánytalanul „elkölteni”, ahová csak ritkán süt be a nap.
Ebből a néhány rövidke hírmorzsából is levonhatjuk a tanulságot, hogy ami most az egyetemen történik az oktatók vezényletével, az a hülyeség szimpla iskolapéldája.
Egy plüssmaci-konferencia szellemi hozamát meg nem haladó értékű egyetemi hisztériakeltés pódiuma mögött valójában a háttérből bukott politikai csoportok lézengő, dologtalan Soros-bérencekkel karöltve azon mesterkednek, hogy az SZFE tanárait és hallgatóit ideológiájuk uralmi szekerei elé fogják. Tetten érhető az a nemkívánatos tendencia, amely szerint az SZFE tanárai közül számosan ideológiai alapon hajlamosak a liberális globalista politika szolgálóivá válni.
A behülyített tanárok és a manipulált hallgatók már hetek óta lázonganak az SZFE fenntartói irányításának átalakítása miatt. Tulajdonképpen az ellen tiltakoznak, aminek a szükségességét és időszerűségét ők maguk sem vitatják. Egyet lehet érteni Benkő Péterrel, aki egy színészdinasztia jeles és hiteles tagjaként alattomos, sunyi, jellemtelen, gyáva dolognak tartja, hogy a fiatalokat, a gyerekeket tűzvonalba küldik. Szerintem a hallgatókkal ezt tenni olyan, mint amikor a magyar határ elleni migránstámadások során a magukat menekülteknek hazudó csőcselék egyes tagjai testük előtt pajzsként tartották karon ülő gyermekeiket, vagy egyenesen átdobták a határkerítésen.
A megtévesztett fiatalok most azt hiszik, hogy az egyetem függetlenségéért állnak ki. Valójában azonban a politikai felbujtóikat képviselik.
Egyetemi tanároktól, oktatóktól nem elegáns dolog, hogy az utcára vonuljanak, középületet foglaljanak el, azt blokád alá vegyék vagy sztrájkoljanak. A SZFE tanárainak penetráns morális gusztusa azonban még ezt is elbírja. Sőt jogtudatuk, jogi érzékenységük szintjét sem éri el a hőbörgésük súlya, hogy netán törvényszegést követnek el az épületfoglalással és a blokáddal. Kísérleti Tan(ács)köztársaságuk létrehozása azt a hamis látszatot kelti, mintha veszélyben lenne az SZFE autonómiája.
Ennek a posztkommunista forradalmi őrjöngésnek az őszinteségét és hitelességét erősen megkérdőjelezi az, hogy egy kommunistából lett miniszterelnök országlása alatt, amikor a csomagos pénzügyér azt a kijelentést tette, hogy Burundiban sincs egyetem, mégis milyen jól megvannak, vagy amikor a Gyurcsány-kormány idején egy ultraliberális miniszter megtámadta az Akadémiát, az SZFE függetlenségéért ma aggódó igen tisztelt tanári közösség egyetlen tagja sem vonult az utcára tiltakozni!
A magát már régen rongyos szájúra hazudó balliberális sajtó akkor nem igyekezett hőzöngő, világvége-hangulatot keltő írásokkal, interjúkkal hergelni a közhangulatot, mint ahogyan történik ez napjainkban. Pedig az akkori díszminiszter 2006. május 24-én a következőket vágta az Akadémia arcába: „A Magyar Tudományos Akadémia – mai szerkezetében – kiváltságokra épít, rossz struktúrát őriz, nem segíti a kreativitást és a versenyképességet. Nem maradhatnak érintetlenül olyan struktúrák, amelyek szerzett kiváltságokra építenek. Méltatlan, hogy egyesek már a problémák felvetését is tudományellenesnek kiáltják ki. Nézeteimért nem kérek elnézést. Összezár egy tudományos elit, lobbik harcolnak pozícióik megtartásáért.”
Ez a kórkép egyébként tökéletesen ráillik az SZFE jelenlegi állapotára. Akkoriban a föntiekre a válasz nagy sunnyogás volt, némi csöndes siránkozással. Most azonban ellenállhatatlan késztetést éreznek az SZFE tanárai és egy jobb sorsra érdemes másik egyetem oktatói, hogy a kormányzat intézkedései ellen hevesen tiltakozzanak. Magatartásukból arra lehet következtetni, hogy annyit tudnak a demokráciáról, mint nyúl a hócipőről. Ugyanis a minap az ATV Magyarország Start Plusz műsorának vendége volt Forgács Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. Feltett kérdésre válaszolva dadogva és nyögdécselve azt mondta, hogy a hallgatóknak csak az egyharmada vesz részt a tiltakozásban és a blokádban, arról viszont fogalma sincs, hogy a diákok kétharmada mit is gondol.
Ordított róla, hogy az egyetemen dúló forradalmi terror jó katonájaként a hangos kisebbség diktatúráját képviseli a csöndes többség felett. Tud-e egyáltalán valami értelmeset is gondolni az ilyen csepűrágó a demokráciáról?
Alaptörvényünk kimondja, hogy Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát. A tanszabadság jegyében kötelékek nélkül alkothatnak, taníthatnak és tanulhatnak minden magyar egyetemen, így a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Az SZFE új alapító okirata is egyértelműen garantálja a teljes autonómiát, csak el kellene olvasniuk az érintetteknek. Az anyagi forrásokat azonban az államnak, a gazdaság szereplőinek vagy egy magánembernek biztosítania kell, ám a működtetéshez rendelkezésre álló források felhasználását irányító fenntartói struktúra meghatározásába (ami egyébként nem szakmai kérdés) való beleszólás alanyi jogon sehol a világon nem jár senkinek sem.
Továbbá tévedés azt hinni, hogy a kormánynak csak az a dolga, hogy beleszólás, koordináció és prioritások felállítása nélkül köteles finanszírozni az SZFE működését. Szíve joga, hogy a fenntartói szerkezetet meghatározza, és a struktúrát működtető vezető személyeket kiválassza.
Ezen túlmenően pedig nincs helye olyan úri állapotnak, hogy az állam szolgáltatja az anyagi hátteret, az SZFE pedig meghatározza, mire is költi el a pénzt. Ebből az következik, hogy amennyiben a tanárok közül némelyik idáig azt gondolta, hogy állami pénzből az egyetemen azt csinál, azt tanít, amit akar, akkor fordítva ült idáig a lovon, és jó lesz pályát módosítania.
Mert amikor Michelangelóról és azokról a bizonyos széklábakról polemizálunk, figyelmen kívül hagyjuk, hogy ő kortársaihoz hasonlóan „alkalmazott” művész volt, a mecénások határozták meg, hogy mi legyen a vásznon, ők adták a pénzt a vászonra és a festékre. Aztán hogy egy közelebb álló példát is mondjak: William Shakespeare megrendelésre írta A vihar című komédiáját. Ebben ma sincs új a nap alatt.
Vitán felüli, hogy a modern demokráciákban utcai demonstrációkon a kulturális és művészeti felsőfokú képzés finanszírozási és a fenntartói struktúra elvi kérdései megvitatásának nincs helye. Ezeket a kérdéseket szakmai műhelyekben, az egyetemen, párbeszédben a finanszírozóval és a fenntartóval kell és lehet tárgyilagosan megvitatni. Egy művészeti-szakmai tanári testület nem lehet bukott politikai csoportok véleményhatalmi terrorjának a szócsöve.
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap
Addig is a kísérleti Forradalmi Kormányzótanács és annak kísérleti vezetője, Upor László, aki egyébként másodállásban jelenleg még szeptember végéig raktárhelyettes, akarom mondani rektorhelyettes, a forradalmi terror nagy löttyös lendületében megkezdte működését a tanárokból előavanzsált kísérleti népbiztosok népes seregével, valamint a hallgatói létszám mintegy harmadát kitevő kísérleti nyulak közreműködésével.
Arról nincsenek hírek, hogy a kísérleti nyulaknak mekkora összegű kártalanítást ígértek a kísérleti népbiztosok arra az általuk ugyan nem várt, de azért hamarosan bekövetkező esetre, amikor kudarcba fullad a kísérletük. Csak feltételezem, hogy a köztársaság valutájával akarják megfizetni a kísérleti nyulak fájdalomdíját. Ugyanis maguk a köztársaság szószólói nyilatkoztak a sajtó képviselőinek az elmúlt napokban arról, nekik lesz saját valutájuk, amely nem más (kövezzenek meg, ha nem az igazat mondom), mint az „elfoglaltság”. Nagyon el tudom képzelni, hogy egyesek több év „elfoglaltság”-ra lennének érdemesek, amit egy olyan zárt helyen tudnának hiánytalanul „elkölteni”, ahová csak ritkán süt be a nap.
Ebből a néhány rövidke hírmorzsából is levonhatjuk a tanulságot, hogy ami most az egyetemen történik az oktatók vezényletével, az a hülyeség szimpla iskolapéldája.
Egy plüssmaci-konferencia szellemi hozamát meg nem haladó értékű egyetemi hisztériakeltés pódiuma mögött valójában a háttérből bukott politikai csoportok lézengő, dologtalan Soros-bérencekkel karöltve azon mesterkednek, hogy az SZFE tanárait és hallgatóit ideológiájuk uralmi szekerei elé fogják. Tetten érhető az a nemkívánatos tendencia, amely szerint az SZFE tanárai közül számosan ideológiai alapon hajlamosak a liberális globalista politika szolgálóivá válni.
A behülyített tanárok és a manipulált hallgatók már hetek óta lázonganak az SZFE fenntartói irányításának átalakítása miatt. Tulajdonképpen az ellen tiltakoznak, aminek a szükségességét és időszerűségét ők maguk sem vitatják. Egyet lehet érteni Benkő Péterrel, aki egy színészdinasztia jeles és hiteles tagjaként alattomos, sunyi, jellemtelen, gyáva dolognak tartja, hogy a fiatalokat, a gyerekeket tűzvonalba küldik. Szerintem a hallgatókkal ezt tenni olyan, mint amikor a magyar határ elleni migránstámadások során a magukat menekülteknek hazudó csőcselék egyes tagjai testük előtt pajzsként tartották karon ülő gyermekeiket, vagy egyenesen átdobták a határkerítésen.
A megtévesztett fiatalok most azt hiszik, hogy az egyetem függetlenségéért állnak ki. Valójában azonban a politikai felbujtóikat képviselik.
Egyetemi tanároktól, oktatóktól nem elegáns dolog, hogy az utcára vonuljanak, középületet foglaljanak el, azt blokád alá vegyék vagy sztrájkoljanak. A SZFE tanárainak penetráns morális gusztusa azonban még ezt is elbírja. Sőt jogtudatuk, jogi érzékenységük szintjét sem éri el a hőbörgésük súlya, hogy netán törvényszegést követnek el az épületfoglalással és a blokáddal. Kísérleti Tan(ács)köztársaságuk létrehozása azt a hamis látszatot kelti, mintha veszélyben lenne az SZFE autonómiája.
Ennek a posztkommunista forradalmi őrjöngésnek az őszinteségét és hitelességét erősen megkérdőjelezi az, hogy egy kommunistából lett miniszterelnök országlása alatt, amikor a csomagos pénzügyér azt a kijelentést tette, hogy Burundiban sincs egyetem, mégis milyen jól megvannak, vagy amikor a Gyurcsány-kormány idején egy ultraliberális miniszter megtámadta az Akadémiát, az SZFE függetlenségéért ma aggódó igen tisztelt tanári közösség egyetlen tagja sem vonult az utcára tiltakozni!
A magát már régen rongyos szájúra hazudó balliberális sajtó akkor nem igyekezett hőzöngő, világvége-hangulatot keltő írásokkal, interjúkkal hergelni a közhangulatot, mint ahogyan történik ez napjainkban. Pedig az akkori díszminiszter 2006. május 24-én a következőket vágta az Akadémia arcába: „A Magyar Tudományos Akadémia – mai szerkezetében – kiváltságokra épít, rossz struktúrát őriz, nem segíti a kreativitást és a versenyképességet. Nem maradhatnak érintetlenül olyan struktúrák, amelyek szerzett kiváltságokra építenek. Méltatlan, hogy egyesek már a problémák felvetését is tudományellenesnek kiáltják ki. Nézeteimért nem kérek elnézést. Összezár egy tudományos elit, lobbik harcolnak pozícióik megtartásáért.”
Ez a kórkép egyébként tökéletesen ráillik az SZFE jelenlegi állapotára. Akkoriban a föntiekre a válasz nagy sunnyogás volt, némi csöndes siránkozással. Most azonban ellenállhatatlan késztetést éreznek az SZFE tanárai és egy jobb sorsra érdemes másik egyetem oktatói, hogy a kormányzat intézkedései ellen hevesen tiltakozzanak. Magatartásukból arra lehet következtetni, hogy annyit tudnak a demokráciáról, mint nyúl a hócipőről. Ugyanis a minap az ATV Magyarország Start Plusz műsorának vendége volt Forgács Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. Feltett kérdésre válaszolva dadogva és nyögdécselve azt mondta, hogy a hallgatóknak csak az egyharmada vesz részt a tiltakozásban és a blokádban, arról viszont fogalma sincs, hogy a diákok kétharmada mit is gondol.
Ordított róla, hogy az egyetemen dúló forradalmi terror jó katonájaként a hangos kisebbség diktatúráját képviseli a csöndes többség felett. Tud-e egyáltalán valami értelmeset is gondolni az ilyen csepűrágó a demokráciáról?
Alaptörvényünk kimondja, hogy Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát. A tanszabadság jegyében kötelékek nélkül alkothatnak, taníthatnak és tanulhatnak minden magyar egyetemen, így a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Az SZFE új alapító okirata is egyértelműen garantálja a teljes autonómiát, csak el kellene olvasniuk az érintetteknek. Az anyagi forrásokat azonban az államnak, a gazdaság szereplőinek vagy egy magánembernek biztosítania kell, ám a működtetéshez rendelkezésre álló források felhasználását irányító fenntartói struktúra meghatározásába (ami egyébként nem szakmai kérdés) való beleszólás alanyi jogon sehol a világon nem jár senkinek sem.
Továbbá tévedés azt hinni, hogy a kormánynak csak az a dolga, hogy beleszólás, koordináció és prioritások felállítása nélkül köteles finanszírozni az SZFE működését. Szíve joga, hogy a fenntartói szerkezetet meghatározza, és a struktúrát működtető vezető személyeket kiválassza.
Ezen túlmenően pedig nincs helye olyan úri állapotnak, hogy az állam szolgáltatja az anyagi hátteret, az SZFE pedig meghatározza, mire is költi el a pénzt. Ebből az következik, hogy amennyiben a tanárok közül némelyik idáig azt gondolta, hogy állami pénzből az egyetemen azt csinál, azt tanít, amit akar, akkor fordítva ült idáig a lovon, és jó lesz pályát módosítania.
Mert amikor Michelangelóról és azokról a bizonyos széklábakról polemizálunk, figyelmen kívül hagyjuk, hogy ő kortársaihoz hasonlóan „alkalmazott” művész volt, a mecénások határozták meg, hogy mi legyen a vásznon, ők adták a pénzt a vászonra és a festékre. Aztán hogy egy közelebb álló példát is mondjak: William Shakespeare megrendelésre írta A vihar című komédiáját. Ebben ma sincs új a nap alatt.
Vitán felüli, hogy a modern demokráciákban utcai demonstrációkon a kulturális és művészeti felsőfokú képzés finanszírozási és a fenntartói struktúra elvi kérdései megvitatásának nincs helye. Ezeket a kérdéseket szakmai műhelyekben, az egyetemen, párbeszédben a finanszírozóval és a fenntartóval kell és lehet tárgyilagosan megvitatni. Egy művészeti-szakmai tanári testület nem lehet bukott politikai csoportok véleményhatalmi terrorjának a szócsöve.
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap