Nem túlzok, ha azt állítom: augusztus 20-a gyémánt tollal van beírva a magyar történelem lapjaira. Ameddig ez a földet magyarok országának hívják, addig ez a nap soha el nem halványuló csillagként fog ragyogni nemzetünk történelmének szellemi égboltján. Ez a nap, évről évre, újból és újból eszünkbe juttatja, hogy a magyar történelem egyik világhőse Szent István királyunk. |
Hogy világhős volt, ez külön magyarázatra nem is szorul. Hiszen ma is számos nagy nemzet örömmel látná őt hírességei sorában. Európai szintű, nagy formátumú, rendkívüli tekintélynek örvendő uralkodó volt. Korának szellemóriását tisztelhetjük benne.
Szent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, néhány dologban egyetlenegy. Rendkívüli egyéniségének és kora uralkodói közül kimagasló szellemi nagyságának felülmúlhatatlan döntése, hogy élete végén a Szent Koronát és a magyarok országát népével, gazdagokkal és szegényekkel egyetemben, Isten Fia Anyjának, Máriának a védelmébe helyezte, oltalmába ajánlotta.
Nem abban rejlik ennek a rendkívüli eseménynek a különlegessége, hogy István vitte ezt véghez elsőként a keresztény uralkodók közül. Tudjuk, hogy százötven évvel később a franciák, majd később a csehek és lengyelek is felajánlották országukat Máriának.
Csakhogy a mi Szent István királyunkon kívül soha, senki nem ajánlotta föl a koronáját és az országát közjogi jelentőségű keretek között és közjogi súllyal. Ez országunk létezésének spirituális alapja!
Nagy hiányossága oktatási rendszerünknek, hogy a felajánlás közjogi jellegét nem tanítjuk gyermekeinknek, nem szerepel a történelemtankönyvekben sem, de még az egyházi iskolákban sem foglalkoznak vele a jelentőségéhez mérten. A többi korabeli király Máriának tett felajánlása nem volt egyéb, mint egy keresztény uralkodó kegyes és jámbor cselekedete. Azonban István, a király mindent ékesen és szép renddel eltervezett. Még a halála napját is ő maga határozta meg a Gondviselőtől kérve annak jóváhagyását. Tudjuk, hogy augusztus 15-e volt Mária mennybe felvételének a napja. Ezért aztán Krisztus Anyja, Mária iránt érzett rendkívüli nagy tisztelet és végtelen szellemi vonzódás okán István ezen a napon szerette volna visszaadni lelkét a Teremtőjének.
A történet szerint pedig 1038. augusztus 15-én a Szent Király mikor érezte, hogy hamarosan itt hagyja az övéit, erre a napra odarendelte magához az ország egyházi és világi vezetőit, a tíz egyházmegye püspökét és a hatvanhárom vármegye főispánját. Vagyis jelen voltak halálos ágyánál a király után rangban következők, az uralkodói akarat végrehajtói, az ország irányítói.
Ma úgy is mondhatnánk, hogy egy mini parlament felsőháza volt jelen. Miután megtárgyalta velük az ország sorsát és elmondta nekik jövőre szóló intelmeit, kikérve beleegyezésüket, velük teljes akarategységben, kezébe vette a Szent Koronát, azt a magasba emelte és szemeivel az égre tekintve, egy király szájából valaha elhangzott legmegrendítőbb imádsággal felajánlotta az országot Máriának! Ezért volt közjogi súlya és jelentősége István tettének!
Hartvik győri püspök 1116 körül így örökítette meg Szent István királyunk országfelajánlását: „E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég Királynője, a világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom”.
Más források az ország felajánlást nem kötik össze István halálával, ám nincs okunk kétségbe vonni Hartvik püspök feljegyzésének történelmi hitelességét.
István közel másfél évszázaddal előzte meg VII. Lajos francia királyt, akit a nyugati történetírás tévesen nagy előszeretettel nevez az első országfelajánlónak.
A barokk korban és utána számos ország választotta patrónájának Szűz Máriát (manapság legalább egy tucatnyian vannak), de Szent István és a magyarság elsősége elvitathatatlan, valamint annak közjogi jelentőségét és súlyát tekintve egyedülálló.
Tudjuk, hogy a szentek ünnepe a haláluk napján, egyházi megfogalmazással élve égi születésük napján van. Szent István királyunk ezen a téren is különleges helyet foglal el. István augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg és a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el, de szentté avatása a tervek ellenére mégsem halála napján történt.
A történet szerint koporsóját egy római kori szarkofágból faragták ki. 1061-ben, a pogánylázadás idején a koporsót felnyitották, majd a spontán mumifikálódott testet a fosztogató pogányok elől egy súlyos kőlap alá rejtették.
Egyébként ekkor választották le jobb karját, amelyet egy Merkur nevű szerzetes menekített el a Berettyó partján álló kicsiny monostorba.
Ott épült fel később a híres szentjobbi apátság, ahol a féltett ereklyét az 1430-as évekig őrizték. A mindmáig romlatlan jobb kar, nyugodtan mondhatjuk, csodás körülmények között fennmaradt. István teteme 1083-ig a súlyos kőlap alatt nyugodott, amikor a sírt felbontották és a maradványokat oltárra helyezték augusztus 20-án.
Mivel a sírnál addig is csodás gyógyulások és imameghallgatások történtek, Szent László király ezek hatására is kérte VII. Gergely pápától, hogy engedélyezze István király, és vele együtt Imre királyfi és Gellért püspök maradványainak oltárra emelését, nyilvános egyházi tiszteletét (ez akkoriban megfelelt a szentté avatásnak).
A pápa engedélyének birtokában László 1083. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján akarta felbontani a Nagy Király sírját, de akárhogy gyürkőztek a munkások, a nehéz kőlapot nem tudták elmozdítani.
A többszöri próbálkozások mind sikertelenül végződtek. Ekkor üzenet jött egy bökénysomlyói zárda apácájától, a Szent Király sírjáról a kőlapot addig el nem mozdíthatják, amíg László király Salamon testvér öccsét, a trónkövetelőt, a börtön rabságából ki nem eresztik és a szabadság kegyelmét meg nem kapja.
Kiengedte azért László király Salamont a fogságból, ezután a hatalmas kőlapot könnyedén eltávolították a helyéről. Mire mindezek végbementek már augusztus 20-a volt, ezért avatták ezen a napon szentté. A Szent Király ünnepét így szentté avatásának napján tartjuk és nem halálának évfordulóján.
Szent István erős országot, keresztény államot alapított.
Arra a sziklára alapozta, amelyről azt mondja a Szent Írás, hogy ezen a pokol kapui sem vesznek diadalmat! Szent István művének mi vagyunk az örökösei. Mint örökösöknek tudnunk kell, hogy az örökös csak akkor rendelkezik az öröksége felett szabadon, ha már nagykorú. Amíg kiskorú, addig a gyám rendelkezik az örökség fölött. Ma Brüsszel gyámság alá akar vonni bennünket, el akarja hitetni velünk, hogy szellemileg kiskorúak vagyunk!
Ma a brüsszeliták akarnak rendelkezni az örökségünk felett! Ma ők akarják eldönteni helyettünk, hogy nekünk mi a jó, kikkel éljünk együtt és hogyan éljünk együtt, javainkat pedig hogyan osszuk meg azokkal, akik nem gyűjtöttek, hanem tékozoltak.
Napjainkban a rendszerváltoztatás óta soha nem tapasztalt módon támadás alatt áll a Nagy Király hagyatéka: államunk szuverenitása, nemzeti önazonosságunk és keresztény kultúránk. Alávetésre, térdre kényszerítésre szánt nemzet lettünk.
A brüsszeliták a moszkoviták szellemi utódaiként, alantas céljaik elérése érdekében már nem az országot, hanem a magyar emberek tudatát akarják ördögi módon megszállni. Ennek a szellemi intervenciónak a lényege, hogy nemcsak a nagykorú magyar embereket, hanem gyermekeinket is megpróbálják elidegeníteni nemzetüktől, szülőföldjüktől, hitüktől, hagyományaiktól, perverz módon még a nemi önazonosságuktól is!
Mi, magyarok, ugyanúgy, mint 1456-ban, vagy 1848–49-ben és 1956-ban, megint lehetőséget kaptunk a Teremtőtől, hogy méltók maradhassunk a szép magyar névhez, apáink nagy nevéhez! Ezért építettük újjá 2010 után, és állítottuk a nemzeti érdekek szolgálatába államunkat.
Ezért erősítettük meg a magyarság horizontális és vertikális összetartozását. Horizontális irányú a határokon átívelő nemzeti összetartozás, vertikális irányú pedig a nemzettest tagjainak fölfelé, Istennel való kapcsolatának a megerősítése. A kettő egy és csak így teljes, csak így van, és csak így lesz áldás a magyarság kétirányú összetartozás keresztjét alkotó életén.
E jelben azonban mi is győzni tudunk, és győzni is fogunk!
A szerző jogász
Magyar Hírlap
Szent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, néhány dologban egyetlenegy. Rendkívüli egyéniségének és kora uralkodói közül kimagasló szellemi nagyságának felülmúlhatatlan döntése, hogy élete végén a Szent Koronát és a magyarok országát népével, gazdagokkal és szegényekkel egyetemben, Isten Fia Anyjának, Máriának a védelmébe helyezte, oltalmába ajánlotta.
Nem abban rejlik ennek a rendkívüli eseménynek a különlegessége, hogy István vitte ezt véghez elsőként a keresztény uralkodók közül. Tudjuk, hogy százötven évvel később a franciák, majd később a csehek és lengyelek is felajánlották országukat Máriának.
Csakhogy a mi Szent István királyunkon kívül soha, senki nem ajánlotta föl a koronáját és az országát közjogi jelentőségű keretek között és közjogi súllyal. Ez országunk létezésének spirituális alapja!
Nagy hiányossága oktatási rendszerünknek, hogy a felajánlás közjogi jellegét nem tanítjuk gyermekeinknek, nem szerepel a történelemtankönyvekben sem, de még az egyházi iskolákban sem foglalkoznak vele a jelentőségéhez mérten. A többi korabeli király Máriának tett felajánlása nem volt egyéb, mint egy keresztény uralkodó kegyes és jámbor cselekedete. Azonban István, a király mindent ékesen és szép renddel eltervezett. Még a halála napját is ő maga határozta meg a Gondviselőtől kérve annak jóváhagyását. Tudjuk, hogy augusztus 15-e volt Mária mennybe felvételének a napja. Ezért aztán Krisztus Anyja, Mária iránt érzett rendkívüli nagy tisztelet és végtelen szellemi vonzódás okán István ezen a napon szerette volna visszaadni lelkét a Teremtőjének.
A történet szerint pedig 1038. augusztus 15-én a Szent Király mikor érezte, hogy hamarosan itt hagyja az övéit, erre a napra odarendelte magához az ország egyházi és világi vezetőit, a tíz egyházmegye püspökét és a hatvanhárom vármegye főispánját. Vagyis jelen voltak halálos ágyánál a király után rangban következők, az uralkodói akarat végrehajtói, az ország irányítói.
Ma úgy is mondhatnánk, hogy egy mini parlament felsőháza volt jelen. Miután megtárgyalta velük az ország sorsát és elmondta nekik jövőre szóló intelmeit, kikérve beleegyezésüket, velük teljes akarategységben, kezébe vette a Szent Koronát, azt a magasba emelte és szemeivel az égre tekintve, egy király szájából valaha elhangzott legmegrendítőbb imádsággal felajánlotta az országot Máriának! Ezért volt közjogi súlya és jelentősége István tettének!
Hartvik győri püspök 1116 körül így örökítette meg Szent István királyunk országfelajánlását: „E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég Királynője, a világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom”.
Más források az ország felajánlást nem kötik össze István halálával, ám nincs okunk kétségbe vonni Hartvik püspök feljegyzésének történelmi hitelességét.
István közel másfél évszázaddal előzte meg VII. Lajos francia királyt, akit a nyugati történetírás tévesen nagy előszeretettel nevez az első országfelajánlónak.
A barokk korban és utána számos ország választotta patrónájának Szűz Máriát (manapság legalább egy tucatnyian vannak), de Szent István és a magyarság elsősége elvitathatatlan, valamint annak közjogi jelentőségét és súlyát tekintve egyedülálló.
Tudjuk, hogy a szentek ünnepe a haláluk napján, egyházi megfogalmazással élve égi születésük napján van. Szent István királyunk ezen a téren is különleges helyet foglal el. István augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg és a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el, de szentté avatása a tervek ellenére mégsem halála napján történt.
A történet szerint koporsóját egy római kori szarkofágból faragták ki. 1061-ben, a pogánylázadás idején a koporsót felnyitották, majd a spontán mumifikálódott testet a fosztogató pogányok elől egy súlyos kőlap alá rejtették.
Egyébként ekkor választották le jobb karját, amelyet egy Merkur nevű szerzetes menekített el a Berettyó partján álló kicsiny monostorba.
Ott épült fel később a híres szentjobbi apátság, ahol a féltett ereklyét az 1430-as évekig őrizték. A mindmáig romlatlan jobb kar, nyugodtan mondhatjuk, csodás körülmények között fennmaradt. István teteme 1083-ig a súlyos kőlap alatt nyugodott, amikor a sírt felbontották és a maradványokat oltárra helyezték augusztus 20-án.
Mivel a sírnál addig is csodás gyógyulások és imameghallgatások történtek, Szent László király ezek hatására is kérte VII. Gergely pápától, hogy engedélyezze István király, és vele együtt Imre királyfi és Gellért püspök maradványainak oltárra emelését, nyilvános egyházi tiszteletét (ez akkoriban megfelelt a szentté avatásnak).
A pápa engedélyének birtokában László 1083. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján akarta felbontani a Nagy Király sírját, de akárhogy gyürkőztek a munkások, a nehéz kőlapot nem tudták elmozdítani.
A többszöri próbálkozások mind sikertelenül végződtek. Ekkor üzenet jött egy bökénysomlyói zárda apácájától, a Szent Király sírjáról a kőlapot addig el nem mozdíthatják, amíg László király Salamon testvér öccsét, a trónkövetelőt, a börtön rabságából ki nem eresztik és a szabadság kegyelmét meg nem kapja.
Kiengedte azért László király Salamont a fogságból, ezután a hatalmas kőlapot könnyedén eltávolították a helyéről. Mire mindezek végbementek már augusztus 20-a volt, ezért avatták ezen a napon szentté. A Szent Király ünnepét így szentté avatásának napján tartjuk és nem halálának évfordulóján.
Szent István erős országot, keresztény államot alapított.
Arra a sziklára alapozta, amelyről azt mondja a Szent Írás, hogy ezen a pokol kapui sem vesznek diadalmat! Szent István művének mi vagyunk az örökösei. Mint örökösöknek tudnunk kell, hogy az örökös csak akkor rendelkezik az öröksége felett szabadon, ha már nagykorú. Amíg kiskorú, addig a gyám rendelkezik az örökség fölött. Ma Brüsszel gyámság alá akar vonni bennünket, el akarja hitetni velünk, hogy szellemileg kiskorúak vagyunk!
Ma a brüsszeliták akarnak rendelkezni az örökségünk felett! Ma ők akarják eldönteni helyettünk, hogy nekünk mi a jó, kikkel éljünk együtt és hogyan éljünk együtt, javainkat pedig hogyan osszuk meg azokkal, akik nem gyűjtöttek, hanem tékozoltak.
Napjainkban a rendszerváltoztatás óta soha nem tapasztalt módon támadás alatt áll a Nagy Király hagyatéka: államunk szuverenitása, nemzeti önazonosságunk és keresztény kultúránk. Alávetésre, térdre kényszerítésre szánt nemzet lettünk.
A brüsszeliták a moszkoviták szellemi utódaiként, alantas céljaik elérése érdekében már nem az országot, hanem a magyar emberek tudatát akarják ördögi módon megszállni. Ennek a szellemi intervenciónak a lényege, hogy nemcsak a nagykorú magyar embereket, hanem gyermekeinket is megpróbálják elidegeníteni nemzetüktől, szülőföldjüktől, hitüktől, hagyományaiktól, perverz módon még a nemi önazonosságuktól is!
Mi, magyarok, ugyanúgy, mint 1456-ban, vagy 1848–49-ben és 1956-ban, megint lehetőséget kaptunk a Teremtőtől, hogy méltók maradhassunk a szép magyar névhez, apáink nagy nevéhez! Ezért építettük újjá 2010 után, és állítottuk a nemzeti érdekek szolgálatába államunkat.
Ezért erősítettük meg a magyarság horizontális és vertikális összetartozását. Horizontális irányú a határokon átívelő nemzeti összetartozás, vertikális irányú pedig a nemzettest tagjainak fölfelé, Istennel való kapcsolatának a megerősítése. A kettő egy és csak így teljes, csak így van, és csak így lesz áldás a magyarság kétirányú összetartozás keresztjét alkotó életén.
E jelben azonban mi is győzni tudunk, és győzni is fogunk!
A szerző jogász
Magyar Hírlap