 | Ursula von der Leyen, az európai bizottság elnöke az átláthatóság és jogállamiság élharcosa védené a védhetetlent a vakcinabeszerzési botránnyal kapcsolatosan személyét érintő korrupciós vádakkal szemben. Von der Leyen viszont úgy kerüli az elszámoltathatóságot, mint ördög a tömjénfüstöt. Ezért hatalmas botrány van kibontakozóban, már több európai parlamenti képviselő lemondásra szólította fel. |
Sajnos az unió történetében vörös fonalként húzódik végig a brüsszeli adminisztráció kecsketermészet jellege, amely eredendő oka a szűnni nem akaró korrupciónak, csalásnak és visszaélésnek. Erről írt könyvet 2009-ben Marta Andreasen Kifosztott Brüsszel címmel (Brussels Laid Bare, St. Edwards Press Ltd. 2009). Marta képesített könyvvizsgálóként közvetlenül a bizottság mellett dolgozott. Azonban nem Andreasen volt az egyetlen, aki tollat ragadott az unió intézményeinek visszaéléseivel kapcsolatban. Bernard Connolly, aki a monetáris ügyek szakterületen osztályvezető volt, az Európa rothadt szíve – Piszkos háború Európa pénzéért című könyv szerzője a művében már 1995-ben számos belső korrupciós ügyről lerántotta a leplet. Természetesen mind a két tollforgatót fegyelmi úton megfosztották hivatalától. Az viszont bebizonyosodott, hogy a vezető tisztségviselők közül jó néhányan szinte egymással versengve pákosztos kecskeként degeszre tömték magukat a tilosban lelegelt káposztával, vagyis a tisztességtelen módon szerzett pénzekkel.
Tanulságos és tipikus Marta Andreasen története, akit képesített könyvvizsgálóként 2002-ben éppen azért neveztek ki a bizottsághoz, hogy rendet tegyen az unió számlái között, amelyek jogszerűségét már évek óta nem tudták tisztázni a számvevőszék előtt. Amikor elkezdte vizsgálni az unió számlázási rendszerét, kaotikus állapotokat talált. Meglepődve tapasztalta, hogy egyes hivatalnokok jelentős összegek felett rendelkeznek. A számlákat olyan programmal kezelték, amelybe bárki azonosítás nélkül beléphetett, és változtatásokat, utalásokat tudott végrehajtani. Andreasen több ezer gyanús ügyletet talált, 2000–2001-ben például kétszázmillió font nyom nélküli eltűnését regisztrálták. A csalás elleni hivatalhoz eljuttatott iratok tartalmazták többek között azokat az információkat is, hogy a bizottságnak több ezer számlája van a világ több tucat bankjában, ami egyszerűvé teszi a korrupt hivatalnokok számára az alapok megcsapolását.
Vizsgálódásának a vége az lett, hogy Andreasent rá akarták venni, olyan számlákat is igazoljon le, amelyekkel még az elődjének kellett volna foglalkoznia. Kérése ellenére nem kapta meg azokat az információkat, amelyek segítségével megállapíthatta volna, hogy a számlák korrektek-e. Amikor emiatt visszautasította azok aláírását, megkezdődött az üldöztetése, ellehetetlenítése, vegzálása. Többek között lehallgatták a telefonját, és követték mindenhová. Végső elkeseredésében Neil Kinnockhoz, a bizottság akkori alelnökéhez fordult, aki annak idején a korrupció visszaszorítását tűzte zászlajára. Ám pont az ő kezdeményezésére először felfüggesztették, majd fegyelmi eljárást indítottak ellene, végül hitszegés és hűtlenség miatt megfosztották hivatalától. Évekig járt tárgyalásokra, ahol folyamatosan megalázták, és megpróbálták őrültnek beállítani. Végül a nyilvánossághoz fordult, és megírta könyvét az uniós tisztségviselők csalásairól. Persze a bizottság véleménye szerint volt tisztviselőjük állításai teljességgel megalapozatlanok. Azonban az élet rácáfolt a bizottság hazug és álszent állítására. Hamarosan újabb (2003) pénzügyi visszaélésekre derült fény, éppen az unió statisztikai hivatalában (Eurostat), ahol egyes hivatalnokok mintegy ötmillió eurót nyúltak le.
Jean-Claude Juncker volt és Ursula von der Leyen jelenlegi (egyelőre) bizottsági elnök nyilván legszívesebben kitörölné az unió történelmének lapjairól azt a skandalumot, amely 1999-ben robbant ki. Ekkor Édith Cresson szocialista francia uniós biztos korrupciós ügyén keresztül csalásokra, ügyviteli szabálytalanságokra, viruló nepotizmusra derült fény. Édith asszony bűnösségét az európai bíróság kimondta ugyan, de még pénzbírságot sem kellett fizetnie. Ez azért is gyomorforgató, mert az ügy súlyát jól mutatja, hogy a független szakértők jelentése nyomán az egész Jacques Santer vezette európai bizottság lemondásra kényszerült. Úgy látszik, a luxemburgi bizottsági elnököknek nincsen szerencséjük korrupciós ügyekben, mert Santer is annak a nagyhercegségnek a polgára, amelyiknek Juncker. A nemzetközi szintű adókijátszás isiászos nagymestere, az európai eszme antitézise nem sokkal hivatalba lépését követően döbbentette meg az európai közvéleményt, azonban az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a szükséges többséget, így megúszta a lemondást. Pedig oknyomozó újságírók gyönyörűen feltárták, hogy miniszterelnöksége alatt a miniállam adóhivatala ipari méretekben és rendszerszinten tette lehetővé multinacionális cégeknek, hogy más országokban keletkezett bevételeik után fizetendő adójukat – immár töredék mértékben – Luxemburgban fizessék be. Megfosztva ezzel más államokat az őket megillető jelentős mértékű adóbevételektől.
Brüsszel az elmúlt években is tele volt korrupciós botrányokkal. Furcsamód az összes érintett politikus Soros bizalmi köréhez tartozik. A helyszűke miatt foghíjas felsorolásból nem lehet kihagyni a bevándorláspárti belga Guy Verhofstadt díszliberális volt frakcióvezetőt. Kiderült, hogy kétes hírű cégek és oligarchák fizetett lobbistájaként eurómilliókat kasszírozott. Sötét ügyletei miatt kénytelen volt megválni frakcióvezetői posztjától. Emellett, mint tudjuk, ráérő idejében szívesen ordítozik az unió parlamentjében. Nem mehetek el szó nélkül a magát nagyon elbűvölőnek és okosnak tartó, szintén bevándorláspárti svéd Cecilia Wikström esete mellett sem, aki liberális képviselőként kétmilliárdos adócsalásban működött közre. A szintén bevándorláspárti Elmar Brok német néppárti képviselő saját választóit verte át. Trükkösen pénzt szedett be az általa utaztatott parlamenti látogatóktól (százötven eurót fejenként), miközben ezeket az összegeket a parlamenttől visszaigényelte. Két év leforgása alatt tizennyolcezer eurót kalapozott így össze törvénytelenül. Hozzáértő szakértők állítják, minden évben több milliárd euró tűnik el nyomtalanul az unió kasszájából. Az európai számvevőszék szerint a tagállamok mellett a bizottság a felelős ezen összegek eltüntetéséért. Az auditorok szerint a hiány fő oka a hanyagság, a korrupció és a csalások. Azonban akik felderítették a gyanús ügyeket, azokat kirúgták, megszégyenítették, és igyekeztek őket ellehetetleníteni vagy elmebetegnek beállítani. Olyan is megesett, hogy egy, a korrupciós ügyeket vizsgáló számvevőszéki alkalmazott rejtélyes körülmények között kiesett hivatala ablakán.
Ennek a rothadó rendszernek a fenntartásához asszisztál az igazság bajnoka és a demokrácia őrzője szerepében tetszelgő Ursula von der Leyen. Neki köszönhetően ma az unió polgárai valójában csak vendégeknek érezhetik magukat saját kontinensükön, mert azt látják, hogy Ukrajna parttalan támogatása és az Oroszország elleni öngyilkos szankciók következtében másodrendű polgárokká váltak. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére hitelezői lettek az ukrán államnak, mert többek között befizetéseikből pénzeli Brüsszel Ukrajna államháztartási hiányát. A valóság az, hogy az Ukrajna felé irányuló pénzmozgásokból, az oroszellenes szankciókból, az elcsalt eurómilliókból és az élősködő migránsok eltartásából adódó veszteségek komoly kihatással vannak az unió őshonos lakosságának jelenlegi és jövőbeni életszínvonalára. Felháborító, hogy miközben Ursula hazánkon átláthatóságot és korrupciómentességet kér számon, ő maga egy morálisan züllött rendszer fenntartójaként haszonélvezője az átláthatóság hiányának, tovább erősítve azt a véleményt, hogy a bizottság tagjai és elnöke multinacionális cégek zsebében van.
Európa romlott, beteg szíve Brüsszel, vagyis a brüsszeli elit, élén a bizottság és annak elnöke. A majd lassan elérkező EP-választás tétje az lesz, sikerül-e végrehajtani végre a tovább már nem elodázható szívátültetést.
A szerző jogász
Magyar Hírlap
Tanulságos és tipikus Marta Andreasen története, akit képesített könyvvizsgálóként 2002-ben éppen azért neveztek ki a bizottsághoz, hogy rendet tegyen az unió számlái között, amelyek jogszerűségét már évek óta nem tudták tisztázni a számvevőszék előtt. Amikor elkezdte vizsgálni az unió számlázási rendszerét, kaotikus állapotokat talált. Meglepődve tapasztalta, hogy egyes hivatalnokok jelentős összegek felett rendelkeznek. A számlákat olyan programmal kezelték, amelybe bárki azonosítás nélkül beléphetett, és változtatásokat, utalásokat tudott végrehajtani. Andreasen több ezer gyanús ügyletet talált, 2000–2001-ben például kétszázmillió font nyom nélküli eltűnését regisztrálták. A csalás elleni hivatalhoz eljuttatott iratok tartalmazták többek között azokat az információkat is, hogy a bizottságnak több ezer számlája van a világ több tucat bankjában, ami egyszerűvé teszi a korrupt hivatalnokok számára az alapok megcsapolását.
Vizsgálódásának a vége az lett, hogy Andreasent rá akarták venni, olyan számlákat is igazoljon le, amelyekkel még az elődjének kellett volna foglalkoznia. Kérése ellenére nem kapta meg azokat az információkat, amelyek segítségével megállapíthatta volna, hogy a számlák korrektek-e. Amikor emiatt visszautasította azok aláírását, megkezdődött az üldöztetése, ellehetetlenítése, vegzálása. Többek között lehallgatták a telefonját, és követték mindenhová. Végső elkeseredésében Neil Kinnockhoz, a bizottság akkori alelnökéhez fordult, aki annak idején a korrupció visszaszorítását tűzte zászlajára. Ám pont az ő kezdeményezésére először felfüggesztették, majd fegyelmi eljárást indítottak ellene, végül hitszegés és hűtlenség miatt megfosztották hivatalától. Évekig járt tárgyalásokra, ahol folyamatosan megalázták, és megpróbálták őrültnek beállítani. Végül a nyilvánossághoz fordult, és megírta könyvét az uniós tisztségviselők csalásairól. Persze a bizottság véleménye szerint volt tisztviselőjük állításai teljességgel megalapozatlanok. Azonban az élet rácáfolt a bizottság hazug és álszent állítására. Hamarosan újabb (2003) pénzügyi visszaélésekre derült fény, éppen az unió statisztikai hivatalában (Eurostat), ahol egyes hivatalnokok mintegy ötmillió eurót nyúltak le.
Jean-Claude Juncker volt és Ursula von der Leyen jelenlegi (egyelőre) bizottsági elnök nyilván legszívesebben kitörölné az unió történelmének lapjairól azt a skandalumot, amely 1999-ben robbant ki. Ekkor Édith Cresson szocialista francia uniós biztos korrupciós ügyén keresztül csalásokra, ügyviteli szabálytalanságokra, viruló nepotizmusra derült fény. Édith asszony bűnösségét az európai bíróság kimondta ugyan, de még pénzbírságot sem kellett fizetnie. Ez azért is gyomorforgató, mert az ügy súlyát jól mutatja, hogy a független szakértők jelentése nyomán az egész Jacques Santer vezette európai bizottság lemondásra kényszerült. Úgy látszik, a luxemburgi bizottsági elnököknek nincsen szerencséjük korrupciós ügyekben, mert Santer is annak a nagyhercegségnek a polgára, amelyiknek Juncker. A nemzetközi szintű adókijátszás isiászos nagymestere, az európai eszme antitézise nem sokkal hivatalba lépését követően döbbentette meg az európai közvéleményt, azonban az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a szükséges többséget, így megúszta a lemondást. Pedig oknyomozó újságírók gyönyörűen feltárták, hogy miniszterelnöksége alatt a miniállam adóhivatala ipari méretekben és rendszerszinten tette lehetővé multinacionális cégeknek, hogy más országokban keletkezett bevételeik után fizetendő adójukat – immár töredék mértékben – Luxemburgban fizessék be. Megfosztva ezzel más államokat az őket megillető jelentős mértékű adóbevételektől.
Brüsszel az elmúlt években is tele volt korrupciós botrányokkal. Furcsamód az összes érintett politikus Soros bizalmi köréhez tartozik. A helyszűke miatt foghíjas felsorolásból nem lehet kihagyni a bevándorláspárti belga Guy Verhofstadt díszliberális volt frakcióvezetőt. Kiderült, hogy kétes hírű cégek és oligarchák fizetett lobbistájaként eurómilliókat kasszírozott. Sötét ügyletei miatt kénytelen volt megválni frakcióvezetői posztjától. Emellett, mint tudjuk, ráérő idejében szívesen ordítozik az unió parlamentjében. Nem mehetek el szó nélkül a magát nagyon elbűvölőnek és okosnak tartó, szintén bevándorláspárti svéd Cecilia Wikström esete mellett sem, aki liberális képviselőként kétmilliárdos adócsalásban működött közre. A szintén bevándorláspárti Elmar Brok német néppárti képviselő saját választóit verte át. Trükkösen pénzt szedett be az általa utaztatott parlamenti látogatóktól (százötven eurót fejenként), miközben ezeket az összegeket a parlamenttől visszaigényelte. Két év leforgása alatt tizennyolcezer eurót kalapozott így össze törvénytelenül. Hozzáértő szakértők állítják, minden évben több milliárd euró tűnik el nyomtalanul az unió kasszájából. Az európai számvevőszék szerint a tagállamok mellett a bizottság a felelős ezen összegek eltüntetéséért. Az auditorok szerint a hiány fő oka a hanyagság, a korrupció és a csalások. Azonban akik felderítették a gyanús ügyeket, azokat kirúgták, megszégyenítették, és igyekeztek őket ellehetetleníteni vagy elmebetegnek beállítani. Olyan is megesett, hogy egy, a korrupciós ügyeket vizsgáló számvevőszéki alkalmazott rejtélyes körülmények között kiesett hivatala ablakán.
Ennek a rothadó rendszernek a fenntartásához asszisztál az igazság bajnoka és a demokrácia őrzője szerepében tetszelgő Ursula von der Leyen. Neki köszönhetően ma az unió polgárai valójában csak vendégeknek érezhetik magukat saját kontinensükön, mert azt látják, hogy Ukrajna parttalan támogatása és az Oroszország elleni öngyilkos szankciók következtében másodrendű polgárokká váltak. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére hitelezői lettek az ukrán államnak, mert többek között befizetéseikből pénzeli Brüsszel Ukrajna államháztartási hiányát. A valóság az, hogy az Ukrajna felé irányuló pénzmozgásokból, az oroszellenes szankciókból, az elcsalt eurómilliókból és az élősködő migránsok eltartásából adódó veszteségek komoly kihatással vannak az unió őshonos lakosságának jelenlegi és jövőbeni életszínvonalára. Felháborító, hogy miközben Ursula hazánkon átláthatóságot és korrupciómentességet kér számon, ő maga egy morálisan züllött rendszer fenntartójaként haszonélvezője az átláthatóság hiányának, tovább erősítve azt a véleményt, hogy a bizottság tagjai és elnöke multinacionális cégek zsebében van.
Európa romlott, beteg szíve Brüsszel, vagyis a brüsszeli elit, élén a bizottság és annak elnöke. A majd lassan elérkező EP-választás tétje az lesz, sikerül-e végrehajtani végre a tovább már nem elodázható szívátültetést.
A szerző jogász
Magyar Hírlap