 | Hivatalosan, szervezeti szinten kötelességünk lenne fölemelni a szavunkat a Charlie Hebdo időnként keresztény hitünket is obszcén módon gyalázó rajzai miatt |
Emmanuel Macron francia elnök a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzokat továbbra is eszelős makacssággal a szólásszabadsággal próbálja meg igazolni. Ez esetben is visszaköszön, hogy a francia elnök annyit ért a szabadságjogokhoz, mint nyúl a hócipőhöz. Kétségtelen, hogy az egész világot sokkolta az, ami 2015-ben a Charlie Hebdóval történt. Akkor elítéltük az Iszlám Állam brutalitását, és most is elítélünk minden iszlamista terrorcselekményt. Ám ugyanezzel a lendülettel kell elítélni a Charlie Hebdo azon ocsmány firkálmányait is, amelyek a keresztény, a muzulmán és a zsidó valláson gúnyolódnak. Ezt azonban a Janus-arcú balliberálisok soha nem teszik meg.
Macron és a francia balliberálisok szólásszabadsággal kapcsolatos felfogása meglehetősen képmutató, mert például a francia vezető 2019-ben elítélte Jair Bolsonaro brazil elnököt, amiért az támogatta a Macron feleségével kapcsolatosan megjelent kritikus közösségimédia-megjegyzéseket. Akkor Macron egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy Bolsonarónak nincs joga megsérteni a feleségét, ezért egyáltalán nem érdemli meg az elnöki tisztséget. Kétszínű módon azonban másoknak és magának megadta azt a jogot, hogy sértegetni lehessen bárkinek a vallásos meggyőződését, hitét vagy vallásának tisztelt személyeit. A franciák azonban még fejek levágására is megadták maguknak a jogot. A jakobinus diktatúra hagyományt teremtett ezen a téren. Az algériai fővárosban 1982-ben emeltek emlékművet annak a másfél millió algériainak, felkelőknek, hazafiaknak, nőknek, gyermekeknek, időseknek az emlékére, akiket a francia népirtó gyarmatosítók öltek meg az 1954 és 1962 között az ország szabadságáért folytatott háborúban. Algériának akkor nyolcmillió lakosa volt. A franciák a genocídium során mindent bevetettek a függetlenségükért harcolók legyőzésére. Beleértve a kínzóeszközöket és a nyaktilót, a guillotine nevű francia találmányt is.
Öltek válogatás nélkül, és nem egy embert fejeztek le. Igaz, azok nem franciák voltak, hanem „csak” algériaiak. Mondjuk ki, ne tartsuk vissza: a francia balliberális gondolkodásmód szerint francia fejből egy is sok, algériainak vagy más, nem nyugat-európainak a fejéből azonban ezer sem éri el az érzékenységi küszöböt! Most a muszlim világban sokan az egykori francia katonák képeivel tüntetnek, amelyeken azok algériai ellenállók levágott fejével pózolnak, írja a The Guardian. Franciaország nemcsak gyűlöl emlékezni szörnyű tettére, de bünteti is azokat, akik ezt szóvá merik tenni. Amikor 2006-ban George Freche francia politikus Montpellier-ben embertelennek nevezte a történteket, 15 ezer euró pénzbírsággal sújtották. Amikor Paul Aussaresses francia tábornok a 2000-es évek elején megjelentette az algériai borzalmakat megörökítő könyvét (Kaszba csatája), egy párizsi bíróság 7500 euróra büntette őt a könyv megírásáért, és annak két kiadóját 15 ezer euró pénzbírsággal sújtotta. A fellebbezéseket 2003-ban egy párizsi fellebbviteli bíróság, míg 2004-ben a francia semmisítőszék söpörte félre. A franciáknál szemmel láthatóan igen drága, sőt luxuscikk a hatóságilag nem engedélyezett szólásszabadság.
Szóval a napnál is világosabb, hogy a szerencsétlen tanárt nem azért fejezték le, mert a szólásszabadságról tanított, hanem azért, mert a francia balliberális bohém burzsoázia értékrendje szerint úgy gondolta, a szólásszabadság kérdéseit a legeslegjobban vallásgyalázás kereteibe ágyazva, Mohamed-gúnyrajzokkal lehet megvitatni. Mivel Macron a szólásszabadság megnyilvánulásaként állítja be ezeket a gúnyrajzokat, több muszlim országban tüntetéshullám, illetve a francia termékek bojkottja vette kezdetét.
A muszlim világban napjainkban nemes egyszerűséggel csak párizsi démonként emlegetik a francia elnököt. A felháborodáshullám hátterében az a világszervezet áll, amely a legjobb úton halad afelé, hogy csendes küzdelemben átvegye a kereszténység helyét, és egész Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre. Ugyanis létezik egy szervezet, a világ legnagyobb, nemzetek feletti szervezete, csak az ENSZ nagyobb nála. Ez pedig az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), amely leplezetlen küzdelmet folytat az iszlám szemlélet világméretű elterjedéséért. Az iszlám világ 57 országát és 1,6 milliárd muszlim lakosát képviseli. Befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Ez a szervezet háromszor népesebb, mint az unió, négy kontinensen képes érvényesíteni akaratát, és mi szinte a létezéséről sem tudunk. Programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket, az arab tavasztól kezdve a mostani tüntetésekig.
Amellett, hogy mi, keresztények elítélünk minden brutalitást, erőszakot, agressziót és terrorcselekményt, azért hivatalosan, szervezeti szinten kötelességünk lenne fölemelni a szavunkat a Charlie Hebdo időnként keresztény hitünket is obszcén módon gyalázó rajzai miatt. Vajon mivel magyarázható az, hogy a Vatikán vagy más reformált egyházakat tömörítő világszervezet soha nem tiltakozik emiatt a nagy nyilvánosság előtt? Vajon belegondolnak-e abba az egyházi szervezetek csúcsvezetői, hogy a perverz karikatúrákat szó nélkül hagyó magatartásukkal elárulják és cserbenhagyják a hívek millióit is? Vajon beteljesedett rajtuk is, rajtunk is az Írásnak azon szava, hogy sóként kudarcot vallottunk? Vajon már nem törekszünk a világ jobbá tételére, és nem törekszünk a romlás megakadályozására? Akkor Jézus szavai szerint keresztényként semmire sem vagyunk jók többé. A só ilyenkor már csak arra való, hogy az emberek kidobják és eltapossák. Ugyanis Jézus a sokak által oly jól ismert hegyi beszédében többek között a következőket üzente nekünk, keresztényeknek: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” (Máté ev. 5,13) A sónak közismerten két feladata van: ízt ad, és megakadályozza a romlást. Tehát a só egyik feladata a romlás megakadályozása. A keresztények dolga a romlás, az erkölcsi, a társadalmi és politikai romlás erőinek visszatartása.
E tekintetben a minimum, ami elvárható és tehető, a romlás elleni határozott felszólalás.
Azonban sokan nem is tudják, milyen tartalmú rajzokról beszélünk a Charlie Hebdo kapcsán. Most próbáljuk meg elképzelni azokat a firkálmányokat, amelyek a szennylap szerkesztőségében történt mészárlás után jelentek meg. Előtte még vegyük figyelembe azt is, hogy ahogyan az íráskép, úgy a rajzok is sokat elárulnak az illető személyiségéről, vágyairól. Amit rajzol valaki, az hűen tükrözi az aktuális gondolatait, elárulja, milyen is az illető valójában. Így könnyebb lesz értelmeznünk az állítólagos politikai karikatúrák megrajzolóinak lelki világát, ha van nekik ilyen egyáltalán. Az akkori vezércikk melletti rajzon egy 2008-ban elhunyt belga katolikus apáca és egyben író látható, akinek szájába (nálunk) nyomdafestéket nem tűrő, trágár, obszcén szavakat adott a rajzot magából kiizzadó. Egy másik karikatúrán a muszlimok azon bánkódnak, hogy mégsem kellett volna megölniük a Charlie Hebdó-sokat, mert ha mártírnak tartják majd őket, akkor a Korán szerint hetven szűz kényeztetésében lesz részük. A következő rajzon a három terrorista felérve a mennyekbe, szomorúan megállapítja, hogy a hetven szűz éppen a Charlie Hebdo karikaturistáival hentereg. Aztán az egyik megölt, idős karikaturista egy rajzon annak örül, hogy angyalként most már újra lehet merevedése. Azonban a grafikák között láthatunk egy strandon napozó, keresztre feszített Jézust és egy ruháját felhúzó muzulmán nőt is.
Civilizált társadalomban a szólásszabadság nem terjed ki obszcén és istenkáromló megnyilvánulásokra. A véleménynyilvánítás szabadsága nem ad jogi felhatalmazást senkinek sem vallásgyalázásra. Maga az unió alapjogi chartája is hangsúlyozza, hogy az egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak meghatározott feltételek és korlátozások mellett, mások jogainak védelmére tekintettel gyakorolhatók. Például a szólásszabadság, amelyre most a franciák előszeretettel hivatkoznak mint alapjog gyakorlására, nem sértheti mások emberi méltóságát vagy vallásos meggyőződését – mint úgyszintén alapvető jogot. A véleménynyilvánítás semmilyen körülmények között nem lehet nyilvánvalóan sértő, túlzó vagy az érintett személyt vagy közösséget méltóságában és hitében megalázó.
A leírt események jól reprezentálják a torz személyiségük börtönébe zárt francia balliberálisok Janus-arcú demokrácia- és szólásszabadság-felfogását. Na, ez az a demokrácia, amelytől jó, ha úgy félünk, mint ördög a tömjénfüsttől!
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap
Macron és a francia balliberálisok szólásszabadsággal kapcsolatos felfogása meglehetősen képmutató, mert például a francia vezető 2019-ben elítélte Jair Bolsonaro brazil elnököt, amiért az támogatta a Macron feleségével kapcsolatosan megjelent kritikus közösségimédia-megjegyzéseket. Akkor Macron egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy Bolsonarónak nincs joga megsérteni a feleségét, ezért egyáltalán nem érdemli meg az elnöki tisztséget. Kétszínű módon azonban másoknak és magának megadta azt a jogot, hogy sértegetni lehessen bárkinek a vallásos meggyőződését, hitét vagy vallásának tisztelt személyeit. A franciák azonban még fejek levágására is megadták maguknak a jogot. A jakobinus diktatúra hagyományt teremtett ezen a téren. Az algériai fővárosban 1982-ben emeltek emlékművet annak a másfél millió algériainak, felkelőknek, hazafiaknak, nőknek, gyermekeknek, időseknek az emlékére, akiket a francia népirtó gyarmatosítók öltek meg az 1954 és 1962 között az ország szabadságáért folytatott háborúban. Algériának akkor nyolcmillió lakosa volt. A franciák a genocídium során mindent bevetettek a függetlenségükért harcolók legyőzésére. Beleértve a kínzóeszközöket és a nyaktilót, a guillotine nevű francia találmányt is.
Öltek válogatás nélkül, és nem egy embert fejeztek le. Igaz, azok nem franciák voltak, hanem „csak” algériaiak. Mondjuk ki, ne tartsuk vissza: a francia balliberális gondolkodásmód szerint francia fejből egy is sok, algériainak vagy más, nem nyugat-európainak a fejéből azonban ezer sem éri el az érzékenységi küszöböt! Most a muszlim világban sokan az egykori francia katonák képeivel tüntetnek, amelyeken azok algériai ellenállók levágott fejével pózolnak, írja a The Guardian. Franciaország nemcsak gyűlöl emlékezni szörnyű tettére, de bünteti is azokat, akik ezt szóvá merik tenni. Amikor 2006-ban George Freche francia politikus Montpellier-ben embertelennek nevezte a történteket, 15 ezer euró pénzbírsággal sújtották. Amikor Paul Aussaresses francia tábornok a 2000-es évek elején megjelentette az algériai borzalmakat megörökítő könyvét (Kaszba csatája), egy párizsi bíróság 7500 euróra büntette őt a könyv megírásáért, és annak két kiadóját 15 ezer euró pénzbírsággal sújtotta. A fellebbezéseket 2003-ban egy párizsi fellebbviteli bíróság, míg 2004-ben a francia semmisítőszék söpörte félre. A franciáknál szemmel láthatóan igen drága, sőt luxuscikk a hatóságilag nem engedélyezett szólásszabadság.
Szóval a napnál is világosabb, hogy a szerencsétlen tanárt nem azért fejezték le, mert a szólásszabadságról tanított, hanem azért, mert a francia balliberális bohém burzsoázia értékrendje szerint úgy gondolta, a szólásszabadság kérdéseit a legeslegjobban vallásgyalázás kereteibe ágyazva, Mohamed-gúnyrajzokkal lehet megvitatni. Mivel Macron a szólásszabadság megnyilvánulásaként állítja be ezeket a gúnyrajzokat, több muszlim országban tüntetéshullám, illetve a francia termékek bojkottja vette kezdetét.
A muszlim világban napjainkban nemes egyszerűséggel csak párizsi démonként emlegetik a francia elnököt. A felháborodáshullám hátterében az a világszervezet áll, amely a legjobb úton halad afelé, hogy csendes küzdelemben átvegye a kereszténység helyét, és egész Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre. Ugyanis létezik egy szervezet, a világ legnagyobb, nemzetek feletti szervezete, csak az ENSZ nagyobb nála. Ez pedig az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), amely leplezetlen küzdelmet folytat az iszlám szemlélet világméretű elterjedéséért. Az iszlám világ 57 országát és 1,6 milliárd muszlim lakosát képviseli. Befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Ez a szervezet háromszor népesebb, mint az unió, négy kontinensen képes érvényesíteni akaratát, és mi szinte a létezéséről sem tudunk. Programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket, az arab tavasztól kezdve a mostani tüntetésekig.
Amellett, hogy mi, keresztények elítélünk minden brutalitást, erőszakot, agressziót és terrorcselekményt, azért hivatalosan, szervezeti szinten kötelességünk lenne fölemelni a szavunkat a Charlie Hebdo időnként keresztény hitünket is obszcén módon gyalázó rajzai miatt. Vajon mivel magyarázható az, hogy a Vatikán vagy más reformált egyházakat tömörítő világszervezet soha nem tiltakozik emiatt a nagy nyilvánosság előtt? Vajon belegondolnak-e abba az egyházi szervezetek csúcsvezetői, hogy a perverz karikatúrákat szó nélkül hagyó magatartásukkal elárulják és cserbenhagyják a hívek millióit is? Vajon beteljesedett rajtuk is, rajtunk is az Írásnak azon szava, hogy sóként kudarcot vallottunk? Vajon már nem törekszünk a világ jobbá tételére, és nem törekszünk a romlás megakadályozására? Akkor Jézus szavai szerint keresztényként semmire sem vagyunk jók többé. A só ilyenkor már csak arra való, hogy az emberek kidobják és eltapossák. Ugyanis Jézus a sokak által oly jól ismert hegyi beszédében többek között a következőket üzente nekünk, keresztényeknek: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” (Máté ev. 5,13) A sónak közismerten két feladata van: ízt ad, és megakadályozza a romlást. Tehát a só egyik feladata a romlás megakadályozása. A keresztények dolga a romlás, az erkölcsi, a társadalmi és politikai romlás erőinek visszatartása.
E tekintetben a minimum, ami elvárható és tehető, a romlás elleni határozott felszólalás.
Azonban sokan nem is tudják, milyen tartalmú rajzokról beszélünk a Charlie Hebdo kapcsán. Most próbáljuk meg elképzelni azokat a firkálmányokat, amelyek a szennylap szerkesztőségében történt mészárlás után jelentek meg. Előtte még vegyük figyelembe azt is, hogy ahogyan az íráskép, úgy a rajzok is sokat elárulnak az illető személyiségéről, vágyairól. Amit rajzol valaki, az hűen tükrözi az aktuális gondolatait, elárulja, milyen is az illető valójában. Így könnyebb lesz értelmeznünk az állítólagos politikai karikatúrák megrajzolóinak lelki világát, ha van nekik ilyen egyáltalán. Az akkori vezércikk melletti rajzon egy 2008-ban elhunyt belga katolikus apáca és egyben író látható, akinek szájába (nálunk) nyomdafestéket nem tűrő, trágár, obszcén szavakat adott a rajzot magából kiizzadó. Egy másik karikatúrán a muszlimok azon bánkódnak, hogy mégsem kellett volna megölniük a Charlie Hebdó-sokat, mert ha mártírnak tartják majd őket, akkor a Korán szerint hetven szűz kényeztetésében lesz részük. A következő rajzon a három terrorista felérve a mennyekbe, szomorúan megállapítja, hogy a hetven szűz éppen a Charlie Hebdo karikaturistáival hentereg. Aztán az egyik megölt, idős karikaturista egy rajzon annak örül, hogy angyalként most már újra lehet merevedése. Azonban a grafikák között láthatunk egy strandon napozó, keresztre feszített Jézust és egy ruháját felhúzó muzulmán nőt is.
Civilizált társadalomban a szólásszabadság nem terjed ki obszcén és istenkáromló megnyilvánulásokra. A véleménynyilvánítás szabadsága nem ad jogi felhatalmazást senkinek sem vallásgyalázásra. Maga az unió alapjogi chartája is hangsúlyozza, hogy az egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak meghatározott feltételek és korlátozások mellett, mások jogainak védelmére tekintettel gyakorolhatók. Például a szólásszabadság, amelyre most a franciák előszeretettel hivatkoznak mint alapjog gyakorlására, nem sértheti mások emberi méltóságát vagy vallásos meggyőződését – mint úgyszintén alapvető jogot. A véleménynyilvánítás semmilyen körülmények között nem lehet nyilvánvalóan sértő, túlzó vagy az érintett személyt vagy közösséget méltóságában és hitében megalázó.
A leírt események jól reprezentálják a torz személyiségük börtönébe zárt francia balliberálisok Janus-arcú demokrácia- és szólásszabadság-felfogását. Na, ez az a demokrácia, amelytől jó, ha úgy félünk, mint ördög a tömjénfüsttől!
(A szerző jogász)
Magyar Hírlap