Az iszlamizáció hátterében az a világszervezet áll, amely a legjobb úton halad a felé, hogy csendes küzdelemben az iszlám átvegye a kereszténység helyét, és Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre.
A koronavírus-járvány elterelte a közvélemény figyelmét arról, hogy az iszlám két kontinensen is támad: honfoglal Európában, és konfliktusokat robbant ki Fekete-Afrikában. Olyan migrációs nyomást látunk az unió déli határán, hogy már invázióról beszélhetünk. Úgy tűnik, Törökország elárulta Európát a migránsok beáramlásának segítésével. A török–görög határon összetorlódott több tízezer migráns az elmúlt két hétben megmutatta, hogy gondolkodás nélkül kész az erőszakra. Egy különleges, harmadik dzsihádnak lehetünk tanúi, a harmadik kísérletnek Nyugat meghódítására. Az elsőben az arabok próbálkoztak több mint ezer évvel ezelőtt, a második pedig a késő középkorban történt török invázió volt. Ez volt az utolsó alkalom, amikor hagyományos hadviselésben a muzulmánok veszélyeztetni tudták Európát. Manapság viszont az illegális bevándorlás segítségével a demográfiai hadviselésé a főszerep. Egy tartomány elvesztését el lehet viselni, egy idegen megszállást át lehet vészelni. A koronavírus-járványt is kiheveri majd Európa, de az etnogyarmatosítással megtámogatott iszlamizáció, ha hagyjuk, megfordíthatatlan!
Az iszlamizáció olyan jelenség, amely már 1400 éve létezik. Kétségtelenül igen hatékony, hiszen ma már 57 országban az iszlám a fő vallás. Az iszlamizáció hátterében az a világszervezet áll, amely a legjobb úton halad a felé, hogy csendes küzdelemben az iszlám átvegye a kereszténység helyét, és Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre. Ugyanis létezik egy szervezet, a világ legnagyobb, nemzetek feletti szervezete, csak az ENSZ nagyobb nála, az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), amely leplezetlen küzdelmet folytat az iszlám szemlélet világméretű elterjedéséért. Az iszlám világ 57 országát és 1,6 milliárd muszlim lakosát képviseli. Befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Ez a szervezet háromszor népesebb, mint az unió, négy kontinensen képes érvényesíteni akaratát, és mi szinte a létezéséről sem tudunk. Programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket, az arab tavasztól kezdve az erőszakos tüntetésekig. Többek között 2005-ben ezért nem értették sokan az unióban, miért nem nyugodtak meg hetekig a kedélyek a muszlimok között a Mohamed-film miatt. Nem meglepő, hogy a szervezet 2017-es decemberi rendkívüli ülését akkori soros elnökeként Törökország hívta össze. A rendkívüli ülésen Recep Tayyip Erdogan török államfő is beszédet tartott. Ekkor a szervezet Kelet-Jeruzsálemet nyilvánította Palesztina fővárosává, valamint arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy szintén Kelet-Jeruzsálemet ismerje el Palesztina fővárosaként.
Miközben a Nyugat ostoba ábrándként az iszlám világgal való gyümölcsöző együttműködést reméli e szervezettől, annak nem titkolt célja az egész iszlám világközösség (umma) képviselete, annak eredményeként pedig a saría jogrendszerének világméretű elfogadtatása és a kalifátus helyreállítása. Az arab világ vezetői minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék az iszlám világközösséget erre a szent feladatra. Az első világháború után a Török Birodalom összeomlásával megszűnt az iszlám kalifátus, így nem volt olyan nemzetközi szervezet, amelyik képviselte volna az iszlám világközösség érdekeit. Az OIC azzal a nem titkolt céllal jött létre 1969-ben, hogy ezt a vákuumot betöltse. A szervezet megalakulására közvetve az a példátlan eset szolgáltatott okot, hogy négy héttel korábban egy vallási megszállott ausztrál turista felgyújtotta Jeruzsálemben az al-Aksza-mecsetet. A tűz az épületben nem okozott jelentősebb kárt, de az iszlám világot sokkolta az eset, és a mai napig nem tért napirendre az incidens fölött. Az OIC alakuló csúcstalálkozóján kimondták, hogy az iszlám világközösség célja Jeruzsálem felszabadítása, azt követően pedig a szervezet állandó központjának az elhelyezése (OIC-alapokmány, XI. fejezet, 17. cikk). Ezt a távlati célt a 2008-ban elfogadott új alapokmány kibővítette (OIC-alapokmány, II. fejezet, 3. cikk), amely szerint Jeruzsálem egyben az új kalifátus fővárosa lenne. Az OIC a kalifátus helyreállításához a lopakodó hódítás stratégiáját választotta. A szervezet azonban több mint harminc éven át vajmi kevés eredményt tudott felmutatni.
Aztán 2000 után hirtelen fordulattal az iszlám világ oszlopos tagjai új tartalommal töltötték meg a szervezetet, és ezzel ismét lendületet vett az OIC.
Jelenlegi főtitkára, a szaúdi Yousef Al-Othaimeen. Az egyik korábbi török főtitkár szerint a szervezet már ma is betölti azt a szerepet az iszlám világban, amit egykoron a kalifátus, és kiemelt feladata a tagországokon kívül élő muszlimok érdekképviselete. Tehát a kalifátus ugyan láthatatlan módon, de már jelen van. A 2005-ben elfogadott tízéves cselekvési programban az Iszlamofóbia elleni harc című fejezetben olvashatunk egy figyelemre méltó szakaszt, amelyben többek között ez áll: el kell érni, hogy az ENSZ nemzetközi határozatot fogadjon el az iszlamofóbia ellen, és kötelezze valamennyi tagállamot, hogy törvényekkel, köztük elrettentő büntetésekkel lépjen fel ezzel szemben. Az OIC az ENSZ-nél és más szervezeteknél már évek óta azért kampányol, hogy az iszlám ideológia vagy Mohamed személyének bárminemű kritizálása bűncselekménnyé legyen nyilvánítva. A lopakodó hódítás stratégiájával az OIC próbálja az iszlám blaszfémia (istenkáromlás) törvényeket az egész világra kiterjeszteni. Nem sokkal az „arab tavasznak” csúfolt véres események előtt az 1990-ben, Kairóban elfogadott Iszlám emberi jogi deklarációt olyan tartalmú záradékkal látták el, amely kimondja, hogy a kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának, és ezek értelmezését kizárólag a saría dönti el. Mivel az OIC a tagországokon kívül élő muszlimok érdekképviseletét és hitbeli iránymutatását is ellátja, ezért állásfoglalásai az iszlámot érintő kérdésekben a nyugati vagy más nem muszlim országokban élő hívők számára elsőbbséget jelentenek a befogadó államok jogszabályaival szemben.
Kétségbeejtő, hogy Nyugat még mindig nem érti az iszlám lényegét. Az iszlámban nincs politikai iszlám és vallási iszlám! A kettő egy, az iszlámban az állam és az egyház egy. Egyedül a keresztyénség ismeri az állam és az egyház tudatos szétválasztását. Az iszlám nem ismeri ezeket a kategóriákat. Az iszlámban nincs olyan, hogy állam meg egyház. Saría van, és kész. Mert nincs politikai jog meg vallási jog, csak saría van, ami vallásjog. A muzulmán bevándorlók érkezésének legfőbb oka az iszlám terjesztése és a saría bevezetése. Ezért aztán hiábavaló arra várni, hogy az unión belül alapvetően megváltozik a muszlim nők helyzete, vagy a muszlim közösségeken belül érvényesülni fog a vallás-, lelkiismereti és szólásszabadság, amikor ezek az elvek alapvetően ellentétesek a saría lényegével.
Épp ellenkezőleg: az OIC azért küzd, hogy a nem muszlim országokban olyan törvényeket hozzanak, amelyek az ott élő muszlimoknak elsősorban a vallási jogait védjék. Az OIC Kairóban elfogadott Iszlám emberi jogi deklarációja például a nőknek méltóságot biztosít ugyan, de egyenlő jogokat nem, többek között korlátozza a házasságkötéshez való jogukat. Miközben deklarálja, hogy senkit sem szabad vallása megváltoztatására kényszeríteni, magának az egyénnek nem adja meg a lehetőséget vallása elhagyására. A szólásszabadságot pedig teljes nyíltsággal korlátozza, a valláshoz, a prófétához kapcsolható témák bármilyen bírálata tilalmazott. Az OIC felfogásában a nyugati értelemben vett szólásszabadsághoz mérten összehasonlíthatatlanul fontosabb emberi jog az iszlám védelme.
Stefan Zweig művében, a Csillagórákban a Bizánc elfoglalásáról szóló fejezetben napjainknak is szóló figyelmeztető szavak olvashatók: „Remegve ismeri fel Európa, hogy a szorongó közönyössége miatt sorsszerűen pusztító erőszak tört be, ami évszázadokra le fogja kötni erejét, bénultságot okozva. De a történelemben, ahogy az emberi életben is, a sajnálkozás nem tart tovább egy elveszett szempillantásnál, és ezer évig nem lehet visszacsinálni azt, amit egyetlen óra alatt elmulasztunk.” A muzulmán bevándorlás az európai demokráciát egy saját magát legyőző rendszerré fogja átalakítani, ha az unió határozottan nem szab gátat annak, és ez hosszú távon kegyetlenebb következményekkel járna, mint egy járvány.
A szerző a Nemzeti Fórum tagja.
Magyar Hírlap
Az iszlamizáció olyan jelenség, amely már 1400 éve létezik. Kétségtelenül igen hatékony, hiszen ma már 57 országban az iszlám a fő vallás. Az iszlamizáció hátterében az a világszervezet áll, amely a legjobb úton halad a felé, hogy csendes küzdelemben az iszlám átvegye a kereszténység helyét, és Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre. Ugyanis létezik egy szervezet, a világ legnagyobb, nemzetek feletti szervezete, csak az ENSZ nagyobb nála, az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), amely leplezetlen küzdelmet folytat az iszlám szemlélet világméretű elterjedéséért. Az iszlám világ 57 országát és 1,6 milliárd muszlim lakosát képviseli. Befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Ez a szervezet háromszor népesebb, mint az unió, négy kontinensen képes érvényesíteni akaratát, és mi szinte a létezéséről sem tudunk. Programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket, az arab tavasztól kezdve az erőszakos tüntetésekig. Többek között 2005-ben ezért nem értették sokan az unióban, miért nem nyugodtak meg hetekig a kedélyek a muszlimok között a Mohamed-film miatt. Nem meglepő, hogy a szervezet 2017-es decemberi rendkívüli ülését akkori soros elnökeként Törökország hívta össze. A rendkívüli ülésen Recep Tayyip Erdogan török államfő is beszédet tartott. Ekkor a szervezet Kelet-Jeruzsálemet nyilvánította Palesztina fővárosává, valamint arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy szintén Kelet-Jeruzsálemet ismerje el Palesztina fővárosaként.
Miközben a Nyugat ostoba ábrándként az iszlám világgal való gyümölcsöző együttműködést reméli e szervezettől, annak nem titkolt célja az egész iszlám világközösség (umma) képviselete, annak eredményeként pedig a saría jogrendszerének világméretű elfogadtatása és a kalifátus helyreállítása. Az arab világ vezetői minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék az iszlám világközösséget erre a szent feladatra. Az első világháború után a Török Birodalom összeomlásával megszűnt az iszlám kalifátus, így nem volt olyan nemzetközi szervezet, amelyik képviselte volna az iszlám világközösség érdekeit. Az OIC azzal a nem titkolt céllal jött létre 1969-ben, hogy ezt a vákuumot betöltse. A szervezet megalakulására közvetve az a példátlan eset szolgáltatott okot, hogy négy héttel korábban egy vallási megszállott ausztrál turista felgyújtotta Jeruzsálemben az al-Aksza-mecsetet. A tűz az épületben nem okozott jelentősebb kárt, de az iszlám világot sokkolta az eset, és a mai napig nem tért napirendre az incidens fölött. Az OIC alakuló csúcstalálkozóján kimondták, hogy az iszlám világközösség célja Jeruzsálem felszabadítása, azt követően pedig a szervezet állandó központjának az elhelyezése (OIC-alapokmány, XI. fejezet, 17. cikk). Ezt a távlati célt a 2008-ban elfogadott új alapokmány kibővítette (OIC-alapokmány, II. fejezet, 3. cikk), amely szerint Jeruzsálem egyben az új kalifátus fővárosa lenne. Az OIC a kalifátus helyreállításához a lopakodó hódítás stratégiáját választotta. A szervezet azonban több mint harminc éven át vajmi kevés eredményt tudott felmutatni.
Aztán 2000 után hirtelen fordulattal az iszlám világ oszlopos tagjai új tartalommal töltötték meg a szervezetet, és ezzel ismét lendületet vett az OIC.
Jelenlegi főtitkára, a szaúdi Yousef Al-Othaimeen. Az egyik korábbi török főtitkár szerint a szervezet már ma is betölti azt a szerepet az iszlám világban, amit egykoron a kalifátus, és kiemelt feladata a tagországokon kívül élő muszlimok érdekképviselete. Tehát a kalifátus ugyan láthatatlan módon, de már jelen van. A 2005-ben elfogadott tízéves cselekvési programban az Iszlamofóbia elleni harc című fejezetben olvashatunk egy figyelemre méltó szakaszt, amelyben többek között ez áll: el kell érni, hogy az ENSZ nemzetközi határozatot fogadjon el az iszlamofóbia ellen, és kötelezze valamennyi tagállamot, hogy törvényekkel, köztük elrettentő büntetésekkel lépjen fel ezzel szemben. Az OIC az ENSZ-nél és más szervezeteknél már évek óta azért kampányol, hogy az iszlám ideológia vagy Mohamed személyének bárminemű kritizálása bűncselekménnyé legyen nyilvánítva. A lopakodó hódítás stratégiájával az OIC próbálja az iszlám blaszfémia (istenkáromlás) törvényeket az egész világra kiterjeszteni. Nem sokkal az „arab tavasznak” csúfolt véres események előtt az 1990-ben, Kairóban elfogadott Iszlám emberi jogi deklarációt olyan tartalmú záradékkal látták el, amely kimondja, hogy a kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának, és ezek értelmezését kizárólag a saría dönti el. Mivel az OIC a tagországokon kívül élő muszlimok érdekképviseletét és hitbeli iránymutatását is ellátja, ezért állásfoglalásai az iszlámot érintő kérdésekben a nyugati vagy más nem muszlim országokban élő hívők számára elsőbbséget jelentenek a befogadó államok jogszabályaival szemben.
Kétségbeejtő, hogy Nyugat még mindig nem érti az iszlám lényegét. Az iszlámban nincs politikai iszlám és vallási iszlám! A kettő egy, az iszlámban az állam és az egyház egy. Egyedül a keresztyénség ismeri az állam és az egyház tudatos szétválasztását. Az iszlám nem ismeri ezeket a kategóriákat. Az iszlámban nincs olyan, hogy állam meg egyház. Saría van, és kész. Mert nincs politikai jog meg vallási jog, csak saría van, ami vallásjog. A muzulmán bevándorlók érkezésének legfőbb oka az iszlám terjesztése és a saría bevezetése. Ezért aztán hiábavaló arra várni, hogy az unión belül alapvetően megváltozik a muszlim nők helyzete, vagy a muszlim közösségeken belül érvényesülni fog a vallás-, lelkiismereti és szólásszabadság, amikor ezek az elvek alapvetően ellentétesek a saría lényegével.
Épp ellenkezőleg: az OIC azért küzd, hogy a nem muszlim országokban olyan törvényeket hozzanak, amelyek az ott élő muszlimoknak elsősorban a vallási jogait védjék. Az OIC Kairóban elfogadott Iszlám emberi jogi deklarációja például a nőknek méltóságot biztosít ugyan, de egyenlő jogokat nem, többek között korlátozza a házasságkötéshez való jogukat. Miközben deklarálja, hogy senkit sem szabad vallása megváltoztatására kényszeríteni, magának az egyénnek nem adja meg a lehetőséget vallása elhagyására. A szólásszabadságot pedig teljes nyíltsággal korlátozza, a valláshoz, a prófétához kapcsolható témák bármilyen bírálata tilalmazott. Az OIC felfogásában a nyugati értelemben vett szólásszabadsághoz mérten összehasonlíthatatlanul fontosabb emberi jog az iszlám védelme.
Stefan Zweig művében, a Csillagórákban a Bizánc elfoglalásáról szóló fejezetben napjainknak is szóló figyelmeztető szavak olvashatók: „Remegve ismeri fel Európa, hogy a szorongó közönyössége miatt sorsszerűen pusztító erőszak tört be, ami évszázadokra le fogja kötni erejét, bénultságot okozva. De a történelemben, ahogy az emberi életben is, a sajnálkozás nem tart tovább egy elveszett szempillantásnál, és ezer évig nem lehet visszacsinálni azt, amit egyetlen óra alatt elmulasztunk.” A muzulmán bevándorlás az európai demokráciát egy saját magát legyőző rendszerré fogja átalakítani, ha az unió határozottan nem szab gátat annak, és ez hosszú távon kegyetlenebb következményekkel járna, mint egy járvány.
A szerző a Nemzeti Fórum tagja.
Magyar Hírlap