Ahogyan a lopott pénz égeti az ember zsebét, úgy nyugtalanítja egyes szlovák és román politikai körök tagjait pusztán az a tény, hogy a magyar kormány 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította.
Vajon mi közük van ehhez a súlyosan kisebbségi komplexusos szomszédoknak? Honnan veszik a bátorságot, hogy beleszóljanak a magyarság belügyeibe? Egyértelművé tették, hogy számukra nem kívánatos az a folyamat, amely szerint a szétszakítás és a szétszóratás után a magyarság életében elérkezett a nemzetegyesítés és a nemzetépítés korszaka.
Néhány nappal ezelőtt került sor Mosonmagyaróváron a nemzeti összetartozás évének ünnepélyes megnyitójára. Az idei év valójában tisztelgés lesz a magyar nemzet nemzethűsége előtt. Sőt, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Hír TV-nek adott minapi nyilatkozata szerint 2020 nemcsak a nemzeti összetartozás éve, hanem az erős magyar közösségek éve, többek között programsorozatokkal a világ magyarságának összekovácsolása.
Osztom a véleményét, amely szerint a Kárpát-medencében a legszámosabb, legerősebb nemzetet adjuk még most is (országhatárokon átívelő módon). Ebből fakadóan megkerülhetetlen tényező vagyunk Közép-Európa sorsát illetően.
Nem véletlenül emelte alaptörvényünk 2011-ben a legmagasabb szintre a nemzeti összetartozás eszméjét, ami csattanós válasz lett a 2010 előtti időszak posztkommunista anarchia pocsolyájában lubickoló kormányzat határon túli magyarok ellenében folytatott szégyenteljes politizálására. Minden épelméjű magyar ember közös felelőssége, hogy elszakított nemzettársaink érdekeiért kiálljon, mert ha mi nem állunk ki értük, akkor ezt senki sem fogja megtenni helyettünk.
Az elmúlt évszázad egyik fontos tanulsága éppen az, hogy az ország szuverenitásának és autonómiájának megőrzéséhez szorosan hozzátartozik a nemzeti összetartozás eszméjének az erősítése és a nemzettudat megszilárdítása. Ugyanis az unió nyugati feléhez tartozó államok többsége a gyenge és működésképtelen államok tüneteit kezdi produkálni. Némely állam láthatóan nem tudja érvényesíteni a legfontosabb jogosítványát és egyben kötelességét, a territoriális hatalmát. Szemünk előtt zajlik, hogy ezek az államok a parttalan és szűnni nem akaró illegális bevándorlás következményeként már képtelenek kizárólagos felügyeletet gyakorolni területük egy része vagy akár egésze felett.
Látható módon a gyenge államiságot mutató nyugati országok belső jogrendje egyre inkább instabillá válik, a közbiztonság és a közrend összeomlásának veszélye fenyeget. Ezen államok kudarcának lényegi eleme az egészséges nemzettudat és a nemzeti összetartozás hiánya. Hiszen szellemi összetartó erő, az együvé tartozás érzésének kohéziója nélkül nincs nemzet, nincs nemzeti akarat, nincs nemzeti önvédelmi reflex, elhal a nemzet életképessége. Amíg a Lajtától nyugatra az állam és a nemzet leépítése folyik, addig nálunk következetes és céltudatos államépítés és nemzetegyesítés történik.
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a nemzeti összetartozás éve nem lesz felhőtlen. Nemcsak az unió balliberális patás csapata által keltett ellenséges nemzetközi hangulat okán, hanem a hazai ellenzék alantas indulatoktól fűtött, kormányellenes magatartása miatt is.
Csupán csak azért, mert mi, a nemzeti, polgári, keresztény értékeket vallók mindörökké kitartunk az egy nemzethez tartozás megbonthatatlan, kikezdhetetlen, határok nélküli, a történelem valósága által determinált eszméjénél.
Ugyanígy kitartunk amellett is, hogy ami valaha igazságtalan volt, az is marad az idők végezetéig. Senkit sem fenyegetünk, és senkire sem kívánjuk ráerőltetni az akaratunkat. Mindemellett mindenkit biztosíthatunk arról, hogy az elmúlt tíz esztendőben a nemzeti összetartozás megerősítésére tett kormányzati és civil intézkedések nagyon is időszerűek és szükségesek voltak. Fontosnak tartom aláhúzni, hogy a keresztény gyökerekből szárba szökkent nemzetállamok történetében először, beleértve a tengerentúli államokat is, senkit sem kell utolérnünk, éppen fordítva, a világ vezető országainak még létre kell hozniuk azt az erős nemzettudatot, amellyel mi már rendelkezünk. Feltéve ha nemzetük létét hosszú távon képzelik el. Trianon utáni elődeink az tették, amit Széchenyi korábban már tanácsolt: a ránk dobált kövekből lépcsőt építettek.
Olyan időszakban mertek nagyot álmodni és merték a magyar nevet a magasba emelni, amikor az igazságtalan trianoni békediktátum következményeként az ország kifosztásával, területe kétharmadának elrablásával, horribilis összegű jóvátétel-fizetési kötelezettséggel, valamint a megcsonkított anyaországba menekülő tízezrek ellehetetlenülő gazdasági helyzetével kellett megbirkóznia az akkori nemzeti kormánynak. Viszont megértették a régi római mondás üzenetét, amely szerint „csüggeteg emberek még soha nem állítottak diadalmi emlékművet”.
Megtörtént a csoda, az 1930-as évek elejétől hazánk ereje napról napra látványosan gyarapodott. Azonban a második világháború következményei, a győztesek oktalan büntetéseként állandósított nemzeti szétszakítottság, a csaknem fél évszázados kártékony bolsevik diktatúra, a rendszerváltás utáni balliberális nemzetellenes politika hazaáruló őrjöngése a végletekig legyengítette a nemzeti összetartozás érzését. Történelmi bűnt követnénk el, ha az egyedüllét évtizedeinek korát, a meg- és kitagadásnak a korát nem ismertetnénk meg a felnövekvő generációkkal.
A 2020-as esztendő is bizonyíték arra, hogy bár az összetartó erőt, az összetartozás érzését 2010-ig számtalan eszközzel gyengítették, rombolták, de elpusztítani nem tudták. A nemzeti összetartozás éve nem csak a határokon belüli magyarságnak jelent sokat, mert az elszakított nemzettársainknak azt üzeni, hogy nincsenek egyedül, egyek vagyunk, sorsközösségben élünk. Az emlékezés éve lehetőséget ad rá, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből, kultúrájából és keresztény hitéből erőt merítő magyar nemzet e történelmi tragédia után is képes a megújulásra, az előtte tornyosuló kihívások leküzdésére. Mert kihívásokból ma is több van, mint kellene.
Az brüsszeli elit részéről ugyanaz a hibás és igazságtalan stratégia érhető tetten, mint a trianoni döntés idejében, ezért ma sem kisebb a veszély. Soros a brüsszeli elitet és a hazai ellenzéket maga mellé állítva tovább folytatja a háborút az ország ellen. Nem legenda, hogy az ellenzéki oldalon mindent Soros György irányít. Sőt, az egész annyira szervezett, hogy ha valaki politikai tényező lesz az ellenzéki oldalon, ott azonnal megjelennek a Soroshoz köthető álcivil szervezetek, és átnyújtják gazdájuk parancsát.
A kihívások kapcsán gondoljunk csak a Soros által pénzelt és maffiaszerűen működő ügynökszervezetekre, a dollármilliárdos pénzén gyalázkodó ellenzéki sajtó tevékenységére, a DK és a Momentum megerősödésére, a Soros-szervezetekhez kötődő ügyvédek „börtönbizniszére”. Gondoljunk az ellenzéki EP-képviselők brüsszeli tevékenységére, akik az unió parlamentjében az elmeroggyanás extázisában hagyták jóvá a Soroshoz köthető többi képviselővel együtt a Magyarországgal szemben elindított 7. cikkelyes eljárásról szóló elmarasztaló állásfoglalást.
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ellenségeink nem titkolt végső célja Európa nemzetállamainak felszámolása, a határok megszüntetése, az európai egyesült államok létrehozása. Azonban soha ne tévesszük szem elől, a Szentírás szerint a nemzetek határait a Mindenható jelölte ki. A végső szót a Teremtő fogja kimondani. A teremtői akaratban bízva emellett nekünk az a feladatunk, hogy a magyarság múltját ne csak megóvjuk, de tovább is építsük, az összetartozásra épülő és az önazonosság elmélyítését szolgáló új értékeket hozzunk létre, ahogyan történik ez immár tíz esztendeje szerte a Kárpát-medencében.
Két szót üzenünk a világnak: összetartozunk, megmaradunk! Azt pedig már csak ráadásnak szánjuk, hogy amiről az unió nyugati fele még csak álmodni mer – a biztonságról, a rendről, a stabil és kiegyensúlyozott gazdasági növekedésről, az eltűnő munkanélküliségről, a családok megerősödéséről –, azt a magyar kormány már meg is valósította.
Magyar Hírlap