Nemzeti Fórum
  • Hírek
  • Publicisztikák
  • Interjúk
  • Képtár
    • VK Képtár
  • Kölcsey Kör
  • Keresztény Élet
  • Történet
  • Tisztségviselők
  • Képviselők
    • Országgyűlési Képviselők >
      • Bartos Mónika
      • Bóna Zoltán
      • Erdős Norbert
      • Font Sándor
      • Kovács Sándor
      • Lezsák Sándor
      • Dr. Tilki Attila
      • V. Németh Zsolt
    • Vármegyei közgyűlési elnökök
    • Vármegyei főispán >
      • Tanárki Gábor
    • Vármegyei képviselők
    • Polgármesterek
    • Önkormányzati képviselők
  • Szervezetek
  • Munkacsoportok
  • Szövetségeseink
  • Médiapartnereink
  • Dokumentumok
  • Kapcsolat
"A Nemzeti Fórum egy hajlíthatatlan, rendíthetetlen nemzeti erő, egy olyan erő, amelyre biztosan igaz a Szózatnak az a szava, hogy rendületlenül." 
​(Orbán Viktor)

Pordány László: Az EU és a külhoni magyarság

2/15/2022

 
Picture
Annak idején, amikor először merült föl komolyan az EU-csatlakozásunk kérdése, aztán a tárgyalások, majd a csatlakozás során, sőt a tagság első éveiben tele voltunk illúzióval, reménnyel, sőt meggyőződéssel, hogy tagságunk szinte automatikusan, ha nem is azonnal, de idővel megold számos problémát, melyek megoldására egymagában képtelen az ország. 
Egyik ilyen probléma volt és maradt a határon túli magyarság kérdése. Őshonos kisebbségek Európa számos országában vannak és elvárásaik vagy követeléseik is vannak szinte mindenütt, még a svédeknek is az ilyen szempontból példásnak tekintett Finnországban. Mi egyébként ritkábban használjuk a kifejezést, talán helyzetünk egyedi és kivételes volta miatt. Az őshonosság természetesen nálunk, azaz a Kárpát-medencében is fönnáll, a kivételes helyzet azonban nem ebből származik, hanem abból, hogy a kérdéses nemzetrészeket egytől egyig erőszakkal szakították el a mai „anyaországtól”. Így, ha tetszik, hungarikumról beszélünk: „Magyarország teljes egészében saját maga által van körülvéve”.

Most azonban nem területekről, hanem a rajtuk élő magyarokról van szó. Méghozzá nagy számú, milliós nagyságrendű emberről, és helyzetünk ennyiben is különbözik Európa legtöbb őshonos kisebbségétől és országától. A reményünk és az elvárásunk a csatlakozáskor az volt, és erre maga Antall József is többször utalt, hogy kisebbségbe került népcsoportjaink, kissé patetikusan: „nemzettársaink” kikerülnek szorongatott és méltatlan helyzetükből. Megtörtént-e ez? Nos, az esetleges látszat ellenére nyilvánvaló, hogy nem. Bizonyos látszatkönnyítésekre, főleg az elején, ha nem is kifejezetten a kisebbségek számára, hanem az összlakosság számára, és nem is a csatlakozás, hanem a rendszerváltozás révén, de sor került. Talán a leglátványosabb az utazás hirtelen jött lehetősége volt, de ez is kétes eredményekkel járt: míg az egyén számára felszabadulást hozott, a nemzeti kisebbség számára az önfelszámolás, a megszűnés, a vég kezdetét jelentette; rengetegen feladták otthonaikat, és a visszatérés szándéka és reménye nélkül távoztak. 

Így  ami a Trianont követő megszállóknak a be- és kitelepítésekkel, sőt az elüldözéssel egy évszázad alatt nem, vagy alig sikerült, hogy ti. megszabaduljanak a kisebbségektől, a harminc évvel ezelőtt kezdődött tömeges kivándorlással rohamléptekkel halad előre. 

Minket azonban most nem az eltávozottak, hanem az otthon maradók érdekelnek, és az, hogy az Európai Unió hogyan viszonyul a helyzetükhöz. 
Vegyük példának Erdélyt, ahol az elmúlt években, évtizedekben Székelyföld kivételével az összes nagyobb városban kisebbségbe szorultak a magyarok. (Marosvásárhely veszett el utoljára; sovány vigasz a bajban, hogy legutoljára sikerült magyar polgármestert választaniuk). Kolozsvárt például valaha a teljesen magyar Türr István utcában jó, ha egy vagy két magyar család él. Vég nélkül lehetne sorolni; a rendszerváltozás óta fél millió körüli Erdélyben a magyarok létszámának csökkenése. Az elvándorlás egyik oka a gazdaságin kívül az anyanyelvi jogok lábbal tiprása. A jogok papíron, azaz elvben nagyrészt megvannak, a gyakorlatban azonban szinte mindenütt szabotálják őket: az oktatásban, a kultúrában, a közigazgatásban, a szolgáltatásokban, a föliratokban és minden egyéb lehetséges területen. Hosszas küszködéssel lehetett elérni, hogy Kolozsvár határában és másutt kihelyezzék a magyar nyelvű helységnév-táblát. De ezt sem az EU-nak köszönhetjük. 

Az EU szakértői és felelősei észre sem veszik a jogszabályok megkerülésével folytatott rendszeres jogsértéseket, vagy álszent módon nemzetállami jogkörbe utalják őket. Miközben kevésbé flagráns ügyekben folyamatosan beavatkoznak országok belügyeibe. 

Vannak Erdélyben durvább esetek is. Ilyen például az a szélesebb nyilvánosságra jutott eset, melynek során évekig jogtalanul tartották börtönben Kézdivásárhely két ártatlan magyar polgárát, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Nem létező összeesküvéssel vádolták őket, és több ízben megtagadták tőlük a jogi védelmet. Ha bárki, például egy magyar képviselő fölhozza a hasonló eseteket, valamely román képviselő azonnal támadásba lendül ellene a brüsszeli parlamentben. És miközben az EU évek óta folyamatosan a jogállamiságot kéri számon Magyarországon, a romániai durva jogsértések egyáltalán nem zavarják. 
​
De vehetnénk példának a Felvidéket is, ahol megfosztják állampolgárságuktól azokat a magyarokat, akik merészelik fölvenni a magyar állampolgárságot. Ez nem csak magyarellenes, hanem EU-ellenes gyakorlat is, mert a kettős állampolgárság teljesen elfogadott és megszokott az EU-ban. De az EU a füle botját se mozdítja a súlyosan diszkriminatív rendelkezés ellen. 

Még súlyosabb a Benes-dekrétumok esete, melynek értelmében a háború után közel negyedmillió magyart telepítettek ki erőszakkal az országból, és ezeket a dekrétumokat, miután Szlovákia már az EU tagjaként is megerősítette őket, az EU  ezt is gyakorlatilag szó nélkül elfogadta. Folytathatnánk Malina Hedvig évekig tartó meghurcolásával és sok minden egyébbel, amiről nem tud a közvélemény, az EU pedig nem is akar tudni róluk. 

Lehetne a többi utódállam helyzetéről is szólni, hiszen említettem a talán humorosnak szánt, de évszázados tragédiát rejtő mondást: Magyarország önmagával határos, egyetlenként a világon.

 Nem mindenütt azonos a kisebbség helyzete. Ausztriában (bár ott is vannak hiányosságok és az EU ott is szemet húny fölöttük) legalább háborítatlanul és viszonylag jól élnek a kisebbségek; Szlovéniában és Horvátországban alkotmányba foglalva államalkotó tényezők a magyarok, csakhogy éppen ezekben az országokban már kevesen vannak, nem kell tartani tőlük. Szerbiával úgy tűnik, javulóban van a viszony  (azzal együtt, hogy a Délvidéken továbbra is riasztó a magyarság fogyása – Szabadka is elvesztette valaha túlnyomó magyar többségét). Ukrajnában viszont éppen ezidőtájt rohamosan romlik a viszony, döntően a magyar nyelvű oktatás és a magyar nyelvhasználat ellehetetlenítése miatt. Az EU pedig itt is közömbös a legalább 150 ezres magyarság sorsa iránt, amit nem lehet azzal indokolni, hogy Ukrajna nem tagja az EU-nak. Minden esetre Kárpátalján kizárólag a magyar kormányra számíthatnak, amelynek viszont az ereje és a lehetősége önmagában kevés. 

Lehetne több más országot vizsgálni, az egész kérdés – talán nem ide illő kifejezéssel - állatorvosi lova azonban a magyarság, pontosabban az elszakított területeken élő magyarság. Ezért nemzetpolitikánknak megfelelően döntően a mi feladatunk, hogy az Európai Unióban a lehetőségek szerint minden eszközzel föllépjünk az érdekükben. Az EU megmaradásának és fejlődésének egyik záloga a méltányos és igazságos kisebbségpolitika. 

Pordány László
nyugalmazott nagykövet

Elhangzott Budapesten a Páneurópai konferencián,
2022. január 28-án.

Comments are closed.