 | Napokon keresztül elismeréssel és dicséretekkel halmozta el a hazai sajtó Igor Matovic szlovák miniszterelnököt, amiért az a pozsonyi parlamentben f. hó 2-án békülékeny beszédet intézett a magyarokhoz. (lásd pl.:„Újabb szlovák békejobb”, nagybetűs cím, Magyar Nemzet 2020. június 6.) |
Az történt, hogy Trianon 100. évfordulójára Matovic meghívott száz magyart a pozsonyi várba, ahol magyar nyelvű köszöntéssel kezdődő beszédet intézett hozzájuk. Valóban békülékeny mondatokat (is) mondott. Dicsérte a magyar kultúrát és kiállt a magyar nyelv oktatása mellett. Még ilyet is mondott: „Tudjuk jól, hogy a XX. sz. egész Európára nézve szenvedést hozott, így a szlovákoknak és a magyaroknak is. Emberi szempontból teljesen értem, hogy a trianoni döntéssel kapcsolatban sokan a mai napig szomorúságot és bánatot éreznek.” Aztán: „… a magyar történelem a mi közös történelmünk is.” Összeségében több ponton legalábbis súrolta az igazságot és a méltányosságot. Tehát például nem mondta, hogy városaikat a magyarok és a németek építették, de azt igen, hogy „…a mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat.” Sőt, egyhelyütt: „a magyar történelem a mi közös történelmünk.” Kolumbusz tojása! – mondhatnánk, de el kell ismerni, hogy a beszéd összességében előrelépést jelentett a szlovák vezetőktől korábban megszokottakhoz képest.
Kár, hogy saját beszédét, annak hitelét maga Matovic rombolta földig, két nap múlva, egy beszéde idején született dokumentumra reagálva, melyet egyébként a magyar sajtó nemigen szellőztetett, sőt többnyire elhallgatott. De nem úgy a szlovák sajtó, amely azonnal magyarellenesség széleskörű gerjesztésére használta föl.
Úgy esett, hogy az MKP (Magyar Közösség Pártja) a felvidéki magyarok memorandumával érkezett Pozsonyba: (Nemzetközösségünk Memoranduma), amelyben azok jogos igényeit és kéréseit fogalmazták meg a kormányfő számára. Természetesen elfogadható, udvarias és civilizált hangnemben. Azon lehetne vitatkozni, és vitatkoztak is sokan, néhány magyart beleértve, hogy kellő időben és megfelelő helyen adták-e át a dokumentumot, de tartalmának jogossága vitathatatlan. Az alkalom helyességén magam is vitatkoztam volna, mert a magyarok vendégként lettek meghíva Pozsonyba és nagyon jól tudták, miként fognak viszonyulni a szlovákok a szöveghez. Egyébként fő pontjai között voltak a következők:
A memorandum nyilvánosságra kerülésével azonnal kitört a szlovák sajtóban a szokásos magyarellenes hangulat és vádaskodás; olyanok is elutasították a szöveget, akik nem olvasták és azt sem tudták, hogy miről van szó.
Matovic sem fogta vissza magát. Két egymásnak egyébként ellentmondó reakciója volt. Az egyik szerint nem olvasta el a dokumentumot. A másik pedig igy szólt: „Ez éppen olyan, mintha ahelyett, hogy megráznák, inkább leköpik a feléjük nyújtott kezet.” Mondta ezt egy jószándékú, évek-évtizedek óta aktuális, és teljesen jogos kérésre.
Szóval gyorsan kibújt a szög a zsákból. Igaz, hogy ezt a mondatát állítólag később visszavonta, amit értékelnünk kell, ha tényleg igaz. De, egy másik mondással szólva, eső után köpönyeg.
Összegezve: békejobb ide, békejobb oda, úgy tűnik, hogy szlovák-magyar ügyben egyelőre nem változott semmi.
A szerző a Nemzeti Fórum külügyi tanácsadója.
Kár, hogy saját beszédét, annak hitelét maga Matovic rombolta földig, két nap múlva, egy beszéde idején született dokumentumra reagálva, melyet egyébként a magyar sajtó nemigen szellőztetett, sőt többnyire elhallgatott. De nem úgy a szlovák sajtó, amely azonnal magyarellenesség széleskörű gerjesztésére használta föl.
Úgy esett, hogy az MKP (Magyar Közösség Pártja) a felvidéki magyarok memorandumával érkezett Pozsonyba: (Nemzetközösségünk Memoranduma), amelyben azok jogos igényeit és kéréseit fogalmazták meg a kormányfő számára. Természetesen elfogadható, udvarias és civilizált hangnemben. Azon lehetne vitatkozni, és vitatkoztak is sokan, néhány magyart beleértve, hogy kellő időben és megfelelő helyen adták-e át a dokumentumot, de tartalmának jogossága vitathatatlan. Az alkalom helyességén magam is vitatkoztam volna, mert a magyarok vendégként lettek meghíva Pozsonyba és nagyon jól tudták, miként fognak viszonyulni a szlovákok a szöveghez. Egyébként fő pontjai között voltak a következők:
- A szlovákok ismerjék el államalkotó nemzetként a felvidéki magyarságot,
- Legyen megengedett hivatalos nyelv a magyar (is) a magyarlakta falvakban és városokban,
- Kapjon önigazgatási jogot (gyakorlatilag: autonómiát) a dél-szlovákiai tömbmagyarság,
- A kormány biztosítsa a magyar régiók számára (Is) a gazdasági fejlődés lehetőségét.
- Váljék lehetővé a magyar jelképek használata,
- Váljon lehetővé a kettős állampolgárság, azaz úgy vehesse föl bárki a magyar állampolgárságot, hogy ezáltal ne veszítse el a szlovákot.
A memorandum nyilvánosságra kerülésével azonnal kitört a szlovák sajtóban a szokásos magyarellenes hangulat és vádaskodás; olyanok is elutasították a szöveget, akik nem olvasták és azt sem tudták, hogy miről van szó.
Matovic sem fogta vissza magát. Két egymásnak egyébként ellentmondó reakciója volt. Az egyik szerint nem olvasta el a dokumentumot. A másik pedig igy szólt: „Ez éppen olyan, mintha ahelyett, hogy megráznák, inkább leköpik a feléjük nyújtott kezet.” Mondta ezt egy jószándékú, évek-évtizedek óta aktuális, és teljesen jogos kérésre.
Szóval gyorsan kibújt a szög a zsákból. Igaz, hogy ezt a mondatát állítólag később visszavonta, amit értékelnünk kell, ha tényleg igaz. De, egy másik mondással szólva, eső után köpönyeg.
Összegezve: békejobb ide, békejobb oda, úgy tűnik, hogy szlovák-magyar ügyben egyelőre nem változott semmi.
A szerző a Nemzeti Fórum külügyi tanácsadója.