 | Az apartheid a történelem egyszeri ideológiája és politikája volt, melynek során közel fél évszázadra hatalmas dél-afrikai néger tömegeket fosztottak meg jogaiktól, elkülönítve őket az ország kisebb részét kitevő un. bantusztánokba. De az is egyedi és különleges, hogy végül ugyanazok: a búrok (afrikánerek) vagyis a fehérek indították el a rendszer lebontását, akik annak idején kezdeményezték és megvalósították. |
A jelen rövid írás aktualitását az adja, hogy Fokvárosban meghalt, november 11-én, Frederick Willen de Klerk búr politikus és államférfi, Dél-Afrika utolsó fehére elnöke, aki Nelson Mandelával együtt a világszerte gyűlölt, bár részben félreértett dél-afrikai apartheid rendszer utolsó fehér elnöke volt. Múlhatatlan érdeme, hogy fölismerte, megértette és elfogadta az apartheid, azaz a fehér uralom tarthatatlanságát, majd szabadon engedte az évtizedeket börtönben töltött Mandelát, hogy – a fenyegető polgárháború megakadályozásával és így lényegében vér nélkül – mindketten a rendszerváltás főszereplőivé váljanak. Nem sokkal később, 1993-ban közösen megkapták a béke Nobel-díjat.
Kettejük közül az időközben (2013-ban) elhunyt Mandela volt kétségtelenül a legismertebb és messze a legnépszerűbb dél-afrikai politikus Magyarországon csakúgy, mint szinte az egész világon. Tanúja voltam Ausztráliában, ahol nem sokkal szabadulása és elnökké választása után járt, ahogy az emberek tömegesen és szinte hisztérikusan, egymást taposva igyekeztek a közelébe kerülni. De nimbusza hamarosan megkopott: amikor később Magyarországon járt, már csak néhányan ismerték föl városnéző sétáján.
Járt de Klerk is Magyarországon, néhány évvel korábban, szinte a hazai rendszerváltozás kellős közepén, úgyhogy szerezhetett némi tapasztalatot saját rendszerváltó politikájához és intézkedéseihez; nem utolsó sorban ekkor vált Magyarország és a magyarság szimpatizánsává. Egyébként nekünk magyaroknak bizonyos szempontból – többezer dél-afrikai honfitársainkon keresztül – ő volt a fontosabb, mert döntései az ő sorsukat közvetlenül érintették. (Dél-Afrika az egyetlen ország az afrikai kontinensen, ahol jelentékeny számban élnek magyarok.)
De Klerk befolyásos búr (afrikáner) családban született 1936-ban, tehát közel két évtizeddel fiatalabb volt Mandelánál, aki 1918-as születésű. Már egyetemista korában, majd fiatal jogászként családja hagyományait követve bekapcsolódott az országos politikába, többnyire az apartheid rendszert korábban megalapító és végig fönntartó Nemzeti Párt tagjaként, melyben ha nem is a radikálisok között, eleinte támogatta a párt szegregációs ideológiáját és politikáját. 1972-ben lett országgyűlési képviselő, majd később miniszteri posztot kapott a kormányban. Gyors karrierjének csúcsán 1989-ben először a párt vezetőjévé, majd hamarosan Dél-Afrika elnökévé választották. Már a 80-as évektől – pályatársainak egyik legelsőjeként – fölismerte az apartheid, a szegregáció tarthatatlanságát, és ettől kezdve fokozatosan azon dolgozott, hogy a mindenképpen bekövetkező változás békésen, a fokozódó faji, polgárháborús veszély elkerülésével következzék be. Sorban hozta reformintézkedéseit; a folyamat egyik kiemelkedő állomása volt az 1960-ban betiltott, a szegregáció ellen küzdő ANC (African National Congress) legalizálása. Egy másik, ma sokak által a legfontosabbnak tartott, de legalábbis leglátványosabb intézkedése volt Mandela börtönből, illetve akkor már házi őrizetből történő szabadon engedése.
De Klerk híres, rendszerváltónak is mondható korszakos beszédét 1990. február 2-án tartotta a fokvárosi parlamentben. Ekkor jelentette be Mandela szabadon engedését, az ANC és az összes többi apartheid-ellenes szervezet akadálytalan működését, az új alkotmányt, népszavazást, szabad választásokat. A kocka el volt vetve. A gyakorlati munka, azaz a megvalósítás, az összes várható, valamint előre nem látott nehézségeivel, bizonytalanságaival, szenvedéseivel – melyek közül sok ma is tart, vagy az ország előtt áll, még mind hátra volt, de a február másodiki beszéddel elvben véget ért Dél-Afrikában az apartheid, és a fehérek uralma. Az ország új elnöke hamarosan Nelson Mandela lett. (Hogy miket műveltek nemsokára néhányan a frissen elnyert szabadság és egyenlőség nevében, sötét árnyékot vetve a változás folyamatára, arról olvasható egy-két rémtörténet például „A búrok és az apartheid c. könyvben, Antológia, 2005)
A történelmi jelentőségű beszéd 10. évfordulóján 2000. február másodikán hatalmas politikai gyűlést, majd ünnepséget és fogadást rendeztek Fokvárosban, a Parlamentben. Mint abban az időben hazánk dél-afrikai nagykövetét Mandela elnök, akivel akkor napi kapcsolatban voltam, főleg mivel éppen fokvárosi ingatlanunk megvásárlására alkudott, engem is meghívott az ünnepségre. Jelen volt maga F.W. de Klerk, sőt ő volt a rendezvény fő szónoka. Nagy ívű beszédében sok mindenről szó esett, de saját magáról, személyes szerepéről, politikai küzdelmeiről stb. nem, vagy alig beszélt. A rendezvény második részében abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy négyszemközti beszélgetést folytathattam a volt elnökkel. Érdeklődött a magyar rendszerváltás eredményeiről, majd kérésemre hosszasan beszélt a megelőző 10-15 év dél-afrikai eseményeiről, saját szerepét beleértve. Volt egy mondata, amit kulcsmondatnak érzékeltem, annyira, hogy szinte ma is szó szerint emlékszem rá. Igy szólt:
„Egész addigi pályafutásom során azt hittem, hogy lehetséges egy mini-Európa megvalósítása itt, az afrikai kontinens déli csücskén. Aztán valamikor a 80-as években egyszer csak rá kellett jönnöm, és el kellett fogadnom, hogy tévedtem: ez nem lehetséges. A többit ez határozta meg.”
De Klerk a rendszerváltás (politikai átalakulás, ahogy ők mondták) után még évekig aktív maradt a politikában, kezdetben elnökhelyettesként Mandela mellett. 1997-ben vonult vissza a közéletből. Hosszú betegség után, 85 éves korában ragadta el a halál.
Budapest, 2021. november 13.
Pordány László,
hazánk volt dél-afrikai nagykövete
Kettejük közül az időközben (2013-ban) elhunyt Mandela volt kétségtelenül a legismertebb és messze a legnépszerűbb dél-afrikai politikus Magyarországon csakúgy, mint szinte az egész világon. Tanúja voltam Ausztráliában, ahol nem sokkal szabadulása és elnökké választása után járt, ahogy az emberek tömegesen és szinte hisztérikusan, egymást taposva igyekeztek a közelébe kerülni. De nimbusza hamarosan megkopott: amikor később Magyarországon járt, már csak néhányan ismerték föl városnéző sétáján.
Járt de Klerk is Magyarországon, néhány évvel korábban, szinte a hazai rendszerváltozás kellős közepén, úgyhogy szerezhetett némi tapasztalatot saját rendszerváltó politikájához és intézkedéseihez; nem utolsó sorban ekkor vált Magyarország és a magyarság szimpatizánsává. Egyébként nekünk magyaroknak bizonyos szempontból – többezer dél-afrikai honfitársainkon keresztül – ő volt a fontosabb, mert döntései az ő sorsukat közvetlenül érintették. (Dél-Afrika az egyetlen ország az afrikai kontinensen, ahol jelentékeny számban élnek magyarok.)
De Klerk befolyásos búr (afrikáner) családban született 1936-ban, tehát közel két évtizeddel fiatalabb volt Mandelánál, aki 1918-as születésű. Már egyetemista korában, majd fiatal jogászként családja hagyományait követve bekapcsolódott az országos politikába, többnyire az apartheid rendszert korábban megalapító és végig fönntartó Nemzeti Párt tagjaként, melyben ha nem is a radikálisok között, eleinte támogatta a párt szegregációs ideológiáját és politikáját. 1972-ben lett országgyűlési képviselő, majd később miniszteri posztot kapott a kormányban. Gyors karrierjének csúcsán 1989-ben először a párt vezetőjévé, majd hamarosan Dél-Afrika elnökévé választották. Már a 80-as évektől – pályatársainak egyik legelsőjeként – fölismerte az apartheid, a szegregáció tarthatatlanságát, és ettől kezdve fokozatosan azon dolgozott, hogy a mindenképpen bekövetkező változás békésen, a fokozódó faji, polgárháborús veszély elkerülésével következzék be. Sorban hozta reformintézkedéseit; a folyamat egyik kiemelkedő állomása volt az 1960-ban betiltott, a szegregáció ellen küzdő ANC (African National Congress) legalizálása. Egy másik, ma sokak által a legfontosabbnak tartott, de legalábbis leglátványosabb intézkedése volt Mandela börtönből, illetve akkor már házi őrizetből történő szabadon engedése.
De Klerk híres, rendszerváltónak is mondható korszakos beszédét 1990. február 2-án tartotta a fokvárosi parlamentben. Ekkor jelentette be Mandela szabadon engedését, az ANC és az összes többi apartheid-ellenes szervezet akadálytalan működését, az új alkotmányt, népszavazást, szabad választásokat. A kocka el volt vetve. A gyakorlati munka, azaz a megvalósítás, az összes várható, valamint előre nem látott nehézségeivel, bizonytalanságaival, szenvedéseivel – melyek közül sok ma is tart, vagy az ország előtt áll, még mind hátra volt, de a február másodiki beszéddel elvben véget ért Dél-Afrikában az apartheid, és a fehérek uralma. Az ország új elnöke hamarosan Nelson Mandela lett. (Hogy miket műveltek nemsokára néhányan a frissen elnyert szabadság és egyenlőség nevében, sötét árnyékot vetve a változás folyamatára, arról olvasható egy-két rémtörténet például „A búrok és az apartheid c. könyvben, Antológia, 2005)
A történelmi jelentőségű beszéd 10. évfordulóján 2000. február másodikán hatalmas politikai gyűlést, majd ünnepséget és fogadást rendeztek Fokvárosban, a Parlamentben. Mint abban az időben hazánk dél-afrikai nagykövetét Mandela elnök, akivel akkor napi kapcsolatban voltam, főleg mivel éppen fokvárosi ingatlanunk megvásárlására alkudott, engem is meghívott az ünnepségre. Jelen volt maga F.W. de Klerk, sőt ő volt a rendezvény fő szónoka. Nagy ívű beszédében sok mindenről szó esett, de saját magáról, személyes szerepéről, politikai küzdelmeiről stb. nem, vagy alig beszélt. A rendezvény második részében abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy négyszemközti beszélgetést folytathattam a volt elnökkel. Érdeklődött a magyar rendszerváltás eredményeiről, majd kérésemre hosszasan beszélt a megelőző 10-15 év dél-afrikai eseményeiről, saját szerepét beleértve. Volt egy mondata, amit kulcsmondatnak érzékeltem, annyira, hogy szinte ma is szó szerint emlékszem rá. Igy szólt:
„Egész addigi pályafutásom során azt hittem, hogy lehetséges egy mini-Európa megvalósítása itt, az afrikai kontinens déli csücskén. Aztán valamikor a 80-as években egyszer csak rá kellett jönnöm, és el kellett fogadnom, hogy tévedtem: ez nem lehetséges. A többit ez határozta meg.”
De Klerk a rendszerváltás (politikai átalakulás, ahogy ők mondták) után még évekig aktív maradt a politikában, kezdetben elnökhelyettesként Mandela mellett. 1997-ben vonult vissza a közéletből. Hosszú betegség után, 85 éves korában ragadta el a halál.
Budapest, 2021. november 13.
Pordány László,
hazánk volt dél-afrikai nagykövete