Szellemileg olyan friss és a világra nyitott, fizikailag olyan aktív, munkabíró, mondhatnám erős volt, egészen a legutóbbi időkig, hogy sokan hittük, vagy reméltük: legalább 100 évig fog élni. Nem sokat tévedtünk. Csapó Endre író, újságíró, lapszerkesztő, az ausztráliai magyar értelmiség doyenje néhány hónappal 98. születésnapja előtt, rövid betegség után elhunyt Sydneyben ez év június 24-én. Július 1-én helyezték örök nyugalomra.
Nézze el nekem az olvasó, hogy – közel 30 évnyi ismeretség és barátság után - nem életrajzi adatait sorolom, hanem arról ejtek néhány szót, ahogyan emlékszem rá. Elegáns és disztingvált megjelenésű úr volt. Szikár alakjával, magyaros bajuszával, mostanában már fehér, de mindvégig dús hajával, megnyerő modorával mindenütt rokonszenvet és tiszteletet keltett. És ez mintha az írásait is jellemezte vagy tükrözte volna: szinte mindegyiken látszott, hogy nemcsak tényeket vagy történéseket közel és összegez, hanem átlátja az összefüggéseket és pontosan érezteti a lényeget.
Csapó Endre kifejezetten politikai érdeklődésű és elkötelezettségű ember volt, ízig-vérig magyar, azzal a hazafias elkötelezettséggel, ami azokat az egyre ritkuló honfitársainkat jellemzi, akiknek ma is fáj Trianon és összes következménye. Ez írásainak százaiból egyértelműen kiolvasható. Állásfoglalásait érzelmi indíttatásból, de racionálisan és egyébként is mindig magas minőségben fogalmazta meg.
Azért essék néhány szó Bandi életrajzáról is, részben saját megfogalmazásában.
„Értelmiségi, szerény jövedelmű, nemzeti érzésű, becsületes, szorgalmas, dolgos, egészséges családban születtem 1921. november 11-én a Vas megyei Répcelakon. Felsőkereskedelmi iskolai végzettséggel Veszprémben főkönyvelői, majd Budapesten üzletvezetői foglalkozásban dolgozva váltotta fel polgári foglalkozásomat a sorkatonai szolgálat l943-ban, amit a IX. hadtest katonájaként Kolozsvárt és Gyergyószentmiklóson töltöttem megszakítva budapesti tartalékos tiszti kétszer negyedéves tanfolyammal. 1944. szeptemberétől Budapesten, az október 15-i elvetélt átállási kísérlet értelmes kimenetelével folytatódott honvédelmi feladatokkal részese voltam Budapest védelmének. 1945. január 20-án kezdődő orosz hadifogságom azév júniusában szerencsével és leleményességgel végződött….
Tájékozódtam a kommunistákkal szembenálló politikában, részt vettem a „reakciós” Kisgazda Párt majd a Demokrata Néppárt akcióiban, a nemzeti ellenállásban….
Az 1948-ra beérett „fordulat éve” terrorizmusának eseményeivel veszélybe került életemet gyors szökéssel menekítve februárban nyugatra szöktem. Októberben a zöld határon visszaszökve feleséggel, hét hónapos csecsemővel ujra nyugatra szökve megkezdtük emigrációs életünket még jó ideig a visszatérés reményében…..” (Üzenet a Dél Keresztje alól, 2015).
A remény nagyon sokáig – egyre halványuló – remény maradt a család számára. Csapó közel 70 évet töltött Ausztráliában, amit a rendszerváltozás után (szigorúan csak a szovjetek kimenetele után, előtte soha sem) évenkénti hazalátogatások szakítottak meg. És a hét ausztráliai évtized nem volt leányálom, különösen eleinte nem. Kezdetben a szigorú törvények szerint mindenkinek két évig kellett szinte ingyen, a családtól elszakítva dolgozni, kemény fizikai munkát végezve és csak utána lehetett gondolni a valódi élet megszervezésére. Két évig követ törtem, mondta egyszer immár derűsen Csapó, aki azután sokáig részben mérnöki, részben műszaki rajzolói munkát végzett, amit a hetvenes évek végén befejezett korai nyugdíjazással, azért, hogy minden idejét a magyarság szolgálatának szentelhesse. Ezt a munkát már szinte az első pillanattól végezte. Az ötvenes évek közepén részt vett az egyes államok magyar szervezeteiből létrehozott ÁMSZ, Ausztráliai Magyar Szövetség létrehozásában. Ezt sokkal később egyesítették az új-zélandi magyar szervezetekből álló ottani magyar szövetséggel, létrehozva ily módon az első, és tudomásom szerint máig egyetlen nemzetközi magyar szervezetet. A hetvenes években indította az Ausztráliai Magyarság c. havilapot, majd az ebből kialakított Magyar Élet c. hetilapot szerkesztette egészen a lap 2018. decemberében történt megszűnéséig. Évtizedeken keresztül majdnem minden héten maga írta a vezércikkeket; ezt a feladatot csak nagyon keveseknek adta át időnként. Hálás vagyok azért, hogy engem is bevett ebbe a kicsiny, exkluzív csapatba.
Csapó írott életműve számos könyvből és számtalan cikkből, előadásból, tanulmányból áll. Legfontosabb cikkeinek gyűjteményes kiadása már 2002-ben megkezdődött idehaza. Az első kötet Logos Tótfalu kiadása, azután két kötet erejéig a Püski Kiadó vette át a munkát, majd 2017-től kezdve a Panoráma Világklub adja ki a könyveket. A negyedik könyvnek a kiadó által írt előszava így kezdődik: Csapó Endre munkássága egyedülálló az egyetemes magyar sajtótörténetben és a nemzeti emigrációban. És kedvcsinálónak álljon itt még néhány mondat a bevezetőből.
„Ilyen a világ” – ezt a cimet viseli a Magyar Életben megjelent írások gyűjteménye, amelyből két év termését, az ezredfordulón, az 1999-ben és 2000-ben született cikkeket olvashatjuk ebben a könyvben. S hogy valóban milyen és milyennek látja-láttatja e világot írásaiban Csapó Endre? Nos, az az igazi értéke írásainak, hogy megállapításai, következtetései, elemzései, olykor figyelmeztető-óvó szavai ma is helytállóak, időszerűek! Akár ezen a héten is megjelenhetne jó néhány cikke, csak a mai dátumot kellene odaírni….
Végtelen témagazdagság: választások, forradalmak, Trianon, magyarüldözés, emigráció, autonómia, nemzetállamok, nemzeti jövő, Világszövetség, Szent Korona, euró, ciánperek, helyünk a világban - rengeteg érdekes témakör sorakozik elénk. Az akkori idők minden jelentősebb eseménye, jelensége Csapó Endre analizáló górcsöve alá került, történhetett az bárhol a világon. Kárpátalja, Vatikán, Felvidék, Brüsszel, Csíksomlyó, Erdély, Ausztria, Irak, Koszovó vagy éppen Ausztrália….
….Ezt a könyvet ne rakjuk fel a könyvespolcra. Tegyük inkább az ágyunk melletti kisasztalra! Esténként lapozgassunk bele, olvassunk el néhány írást, merüljünk el a nagyvilág és a magyarság dolgaiban. Hasznos szellemi táplálék lesz.”
Eddig az „Ilyen a Világ” hét nagy alakú, vaskos kötete jelent meg az évek során. A nyolcadik elkészült, a kilencedik és a tizedik előkészületben.
A Magyar Élet és Csapó Endre senkitől nem kért és nem kapott támogatást, de a legutóbbi időkben kezdték itthon is elismerni a lap és főszerkesztőjének teljesítményét. Néhány fontosabb érem, díj és egyéb kitüntetés: Magyar Köztársasági Érdemkereszt, 1991, Márton Áron díj, 1997, Teleki Pál érdemérem, 2006, Bolyai Emlékérem, 2007, Magyar Örökség díj, 2008, Világ Magyarságáért, 2011, Magyar Érdemrend tisztikereszt, 2011, Eötvös József sajtódíj, 2018, Szent László Társaság és rend lovagkeresztje.
Ausztráliában megkapta többek között a Vitézi Rend 50 éves Jubileumi Tisztikeresztjét.
Fentebb Csapó politikusi vénáját hangsúlyoztam. Most megjegyzem, hogy ezt csak konoksága és meggyőződése árnyalta vagy írta néha fölül, amikor ez szükségesnek látszott. Egyetlen példával: amikor itthon a nemzeti erők számára vesztes második szabad választáson az MSZP került hatalomra és az új szocialisták-vezette parlament első ausztráliai látogatását tervezte, az ottani magyar szervezetek heteken keresztül szinte késhegyre menő vitát folytattak arról, hogy miként fogadják a delegációt és hogyan viszonyuljanak hozzá. Egyetlen vezetőre emlékszem, aki szilárd antikommunista meggyőződése szerint azt mondta: egyáltalán ne fogadjuk őket. Hiába győztek a választáson, közvetlen, MSZMP-s elődeik összes gazsága folytán nincs joguk arra, hogy a miattuk emigrációba kényszerült magyarokkal most barátságot színleljenek. Csapó ehhez mindvégig tartotta magát.
Szokás azt mondani, hogy senki sem pótolhatatlan. Most pedig világos lett, hogy vannak kivételek. Csapó Endre pótolhatatlan. Mindannyian, akik szerettük és tiszteltük, örökké emlékezni fogunk rá. Nyugodjék békében.
A szerző volt nagykövet, a Nemzeti Fórum külügyi szakértője
Csapó Endre kifejezetten politikai érdeklődésű és elkötelezettségű ember volt, ízig-vérig magyar, azzal a hazafias elkötelezettséggel, ami azokat az egyre ritkuló honfitársainkat jellemzi, akiknek ma is fáj Trianon és összes következménye. Ez írásainak százaiból egyértelműen kiolvasható. Állásfoglalásait érzelmi indíttatásból, de racionálisan és egyébként is mindig magas minőségben fogalmazta meg.
Azért essék néhány szó Bandi életrajzáról is, részben saját megfogalmazásában.
„Értelmiségi, szerény jövedelmű, nemzeti érzésű, becsületes, szorgalmas, dolgos, egészséges családban születtem 1921. november 11-én a Vas megyei Répcelakon. Felsőkereskedelmi iskolai végzettséggel Veszprémben főkönyvelői, majd Budapesten üzletvezetői foglalkozásban dolgozva váltotta fel polgári foglalkozásomat a sorkatonai szolgálat l943-ban, amit a IX. hadtest katonájaként Kolozsvárt és Gyergyószentmiklóson töltöttem megszakítva budapesti tartalékos tiszti kétszer negyedéves tanfolyammal. 1944. szeptemberétől Budapesten, az október 15-i elvetélt átállási kísérlet értelmes kimenetelével folytatódott honvédelmi feladatokkal részese voltam Budapest védelmének. 1945. január 20-án kezdődő orosz hadifogságom azév júniusában szerencsével és leleményességgel végződött….
Tájékozódtam a kommunistákkal szembenálló politikában, részt vettem a „reakciós” Kisgazda Párt majd a Demokrata Néppárt akcióiban, a nemzeti ellenállásban….
Az 1948-ra beérett „fordulat éve” terrorizmusának eseményeivel veszélybe került életemet gyors szökéssel menekítve februárban nyugatra szöktem. Októberben a zöld határon visszaszökve feleséggel, hét hónapos csecsemővel ujra nyugatra szökve megkezdtük emigrációs életünket még jó ideig a visszatérés reményében…..” (Üzenet a Dél Keresztje alól, 2015).
A remény nagyon sokáig – egyre halványuló – remény maradt a család számára. Csapó közel 70 évet töltött Ausztráliában, amit a rendszerváltozás után (szigorúan csak a szovjetek kimenetele után, előtte soha sem) évenkénti hazalátogatások szakítottak meg. És a hét ausztráliai évtized nem volt leányálom, különösen eleinte nem. Kezdetben a szigorú törvények szerint mindenkinek két évig kellett szinte ingyen, a családtól elszakítva dolgozni, kemény fizikai munkát végezve és csak utána lehetett gondolni a valódi élet megszervezésére. Két évig követ törtem, mondta egyszer immár derűsen Csapó, aki azután sokáig részben mérnöki, részben műszaki rajzolói munkát végzett, amit a hetvenes évek végén befejezett korai nyugdíjazással, azért, hogy minden idejét a magyarság szolgálatának szentelhesse. Ezt a munkát már szinte az első pillanattól végezte. Az ötvenes évek közepén részt vett az egyes államok magyar szervezeteiből létrehozott ÁMSZ, Ausztráliai Magyar Szövetség létrehozásában. Ezt sokkal később egyesítették az új-zélandi magyar szervezetekből álló ottani magyar szövetséggel, létrehozva ily módon az első, és tudomásom szerint máig egyetlen nemzetközi magyar szervezetet. A hetvenes években indította az Ausztráliai Magyarság c. havilapot, majd az ebből kialakított Magyar Élet c. hetilapot szerkesztette egészen a lap 2018. decemberében történt megszűnéséig. Évtizedeken keresztül majdnem minden héten maga írta a vezércikkeket; ezt a feladatot csak nagyon keveseknek adta át időnként. Hálás vagyok azért, hogy engem is bevett ebbe a kicsiny, exkluzív csapatba.
Csapó írott életműve számos könyvből és számtalan cikkből, előadásból, tanulmányból áll. Legfontosabb cikkeinek gyűjteményes kiadása már 2002-ben megkezdődött idehaza. Az első kötet Logos Tótfalu kiadása, azután két kötet erejéig a Püski Kiadó vette át a munkát, majd 2017-től kezdve a Panoráma Világklub adja ki a könyveket. A negyedik könyvnek a kiadó által írt előszava így kezdődik: Csapó Endre munkássága egyedülálló az egyetemes magyar sajtótörténetben és a nemzeti emigrációban. És kedvcsinálónak álljon itt még néhány mondat a bevezetőből.
„Ilyen a világ” – ezt a cimet viseli a Magyar Életben megjelent írások gyűjteménye, amelyből két év termését, az ezredfordulón, az 1999-ben és 2000-ben született cikkeket olvashatjuk ebben a könyvben. S hogy valóban milyen és milyennek látja-láttatja e világot írásaiban Csapó Endre? Nos, az az igazi értéke írásainak, hogy megállapításai, következtetései, elemzései, olykor figyelmeztető-óvó szavai ma is helytállóak, időszerűek! Akár ezen a héten is megjelenhetne jó néhány cikke, csak a mai dátumot kellene odaírni….
Végtelen témagazdagság: választások, forradalmak, Trianon, magyarüldözés, emigráció, autonómia, nemzetállamok, nemzeti jövő, Világszövetség, Szent Korona, euró, ciánperek, helyünk a világban - rengeteg érdekes témakör sorakozik elénk. Az akkori idők minden jelentősebb eseménye, jelensége Csapó Endre analizáló górcsöve alá került, történhetett az bárhol a világon. Kárpátalja, Vatikán, Felvidék, Brüsszel, Csíksomlyó, Erdély, Ausztria, Irak, Koszovó vagy éppen Ausztrália….
….Ezt a könyvet ne rakjuk fel a könyvespolcra. Tegyük inkább az ágyunk melletti kisasztalra! Esténként lapozgassunk bele, olvassunk el néhány írást, merüljünk el a nagyvilág és a magyarság dolgaiban. Hasznos szellemi táplálék lesz.”
Eddig az „Ilyen a Világ” hét nagy alakú, vaskos kötete jelent meg az évek során. A nyolcadik elkészült, a kilencedik és a tizedik előkészületben.
A Magyar Élet és Csapó Endre senkitől nem kért és nem kapott támogatást, de a legutóbbi időkben kezdték itthon is elismerni a lap és főszerkesztőjének teljesítményét. Néhány fontosabb érem, díj és egyéb kitüntetés: Magyar Köztársasági Érdemkereszt, 1991, Márton Áron díj, 1997, Teleki Pál érdemérem, 2006, Bolyai Emlékérem, 2007, Magyar Örökség díj, 2008, Világ Magyarságáért, 2011, Magyar Érdemrend tisztikereszt, 2011, Eötvös József sajtódíj, 2018, Szent László Társaság és rend lovagkeresztje.
Ausztráliában megkapta többek között a Vitézi Rend 50 éves Jubileumi Tisztikeresztjét.
Fentebb Csapó politikusi vénáját hangsúlyoztam. Most megjegyzem, hogy ezt csak konoksága és meggyőződése árnyalta vagy írta néha fölül, amikor ez szükségesnek látszott. Egyetlen példával: amikor itthon a nemzeti erők számára vesztes második szabad választáson az MSZP került hatalomra és az új szocialisták-vezette parlament első ausztráliai látogatását tervezte, az ottani magyar szervezetek heteken keresztül szinte késhegyre menő vitát folytattak arról, hogy miként fogadják a delegációt és hogyan viszonyuljanak hozzá. Egyetlen vezetőre emlékszem, aki szilárd antikommunista meggyőződése szerint azt mondta: egyáltalán ne fogadjuk őket. Hiába győztek a választáson, közvetlen, MSZMP-s elődeik összes gazsága folytán nincs joguk arra, hogy a miattuk emigrációba kényszerült magyarokkal most barátságot színleljenek. Csapó ehhez mindvégig tartotta magát.
Szokás azt mondani, hogy senki sem pótolhatatlan. Most pedig világos lett, hogy vannak kivételek. Csapó Endre pótolhatatlan. Mindannyian, akik szerettük és tiszteltük, örökké emlékezni fogunk rá. Nyugodjék békében.
A szerző volt nagykövet, a Nemzeti Fórum külügyi szakértője