Újabb hiánypótló kötettel jelentkezett Lezsák Sándor író, az országgyűlés alelnöke.
Az irodalom s a gondolkozás fejlődésének, változásainak hajszálcsövessége van. Minden egymásra épül, egymásból következik, a különböző rétegek alkotják a kultúra szerkezetét, enélkül nem lehet érteni semmit, ami a múltban történt, és azt sem, hogy annak milyen hatása van a jelenkorra. A kultúra szerkezetét a kommunista diktatúra szétverte. Először durván, cséphadaróval, börtönnel, akasztófával, majd ötvenhat után előbb szintén terrorral, majd amikor már mindenki belefáradt, cukrozott terrorral, engedményekkel, kis nyitásokkal és az anyagilag kitáruló élet ellenállhatatlan csábításával. S most itt vagyunk a magyar sors újabb rétegében. Az emelkedés korának népi írói mind halottak. A derékhadak, a kismestereknek az irodalmi fejfája is kidőlve, de a nagyokról sem beszél senki, művük, gondolkozásuk, alakjaik nincsenek benne a közvéleményt alakító forgalomban.
Eltelt száz év, és ami történt, jóformán nincs megörökítve. Alig van hiteles leírás arról, hogy hogyan történt a független magyar kisember megsemmisítése, földönfutóvá tétele. Csak egy-két kísérlet történt, mert csak ennyi történhetett ennek megörökítésére. Nem engedték, és aztán már nem is volt rá piac. Az új nemzedék, amelynek agyából már az alapiskolában kikobaltágyúzzák az emlékezést, nem tudott már igényt bejelenteni a múltjára. Mindezt a látleletet Csurka István írta meg a Sorsunk rétegei című esszéjében húsz évvel ezelőtt.
Az irodalmi űr azóta még nagyobb lett, amit a politikai alapon szerveződő balliberális kör posztmodern szómágiával próbál elfedni. Jó hír viszont, hogy most Lezsák Sándor érezte: meg kell írnia egy fejezetet sorsunk rétegeiből. A szerző a Nagypapa a bőröndben című „groteszk népszínműn” keresztül elkalauzolja az olvasót a falurombolások világába, egy határon túli településre, ahol azért ássák ki az utódok a nagypapa csontjait, hogy „Magyarba” szállítsák a nagymama kérésére, ugyanis a temetőnek egy részét vízzel akarják elárasztani. Mindezt természetesen titokban, ami persze kitudódik, majd ezen keresztül felsejlik a besúgások embertelen világa és sajátos módon megjelenik a menni vagy maradni dilemma is. A bőrönd a nagypapa csontjaival végül nem lépi át a határt, ugyanis fordulat következik, az idősebb és a fiatalabb családtag is úgy dönt, hogy visszatér a szülőföldjére.
A népszínmű, ahogy a szerző jelzi is, tele van groteszk elemekkel, akárcsak az a kor, amit be akar mutatni. A kötet nem kellemes olvasmány, mellbevágó fordulatai hideg fuvallatként dermesztik meg az embert. Főleg azokat, akik átélték, vagy akiknek a családban hitelesen elmesélték ezt az időszakot. A mű tehát elkészült, az alkotó pihenhet, már csak azt kell megvárnunk, amíg egy színpadi adaptáció ráteszi a koronát az alkotásra.
Petőfi Népe, 2019. június 10.
Eltelt száz év, és ami történt, jóformán nincs megörökítve. Alig van hiteles leírás arról, hogy hogyan történt a független magyar kisember megsemmisítése, földönfutóvá tétele. Csak egy-két kísérlet történt, mert csak ennyi történhetett ennek megörökítésére. Nem engedték, és aztán már nem is volt rá piac. Az új nemzedék, amelynek agyából már az alapiskolában kikobaltágyúzzák az emlékezést, nem tudott már igényt bejelenteni a múltjára. Mindezt a látleletet Csurka István írta meg a Sorsunk rétegei című esszéjében húsz évvel ezelőtt.
Az irodalmi űr azóta még nagyobb lett, amit a politikai alapon szerveződő balliberális kör posztmodern szómágiával próbál elfedni. Jó hír viszont, hogy most Lezsák Sándor érezte: meg kell írnia egy fejezetet sorsunk rétegeiből. A szerző a Nagypapa a bőröndben című „groteszk népszínműn” keresztül elkalauzolja az olvasót a falurombolások világába, egy határon túli településre, ahol azért ássák ki az utódok a nagypapa csontjait, hogy „Magyarba” szállítsák a nagymama kérésére, ugyanis a temetőnek egy részét vízzel akarják elárasztani. Mindezt természetesen titokban, ami persze kitudódik, majd ezen keresztül felsejlik a besúgások embertelen világa és sajátos módon megjelenik a menni vagy maradni dilemma is. A bőrönd a nagypapa csontjaival végül nem lépi át a határt, ugyanis fordulat következik, az idősebb és a fiatalabb családtag is úgy dönt, hogy visszatér a szülőföldjére.
A népszínmű, ahogy a szerző jelzi is, tele van groteszk elemekkel, akárcsak az a kor, amit be akar mutatni. A kötet nem kellemes olvasmány, mellbevágó fordulatai hideg fuvallatként dermesztik meg az embert. Főleg azokat, akik átélték, vagy akiknek a családban hitelesen elmesélték ezt az időszakot. A mű tehát elkészült, az alkotó pihenhet, már csak azt kell megvárnunk, amíg egy színpadi adaptáció ráteszi a koronát az alkotásra.
Petőfi Népe, 2019. június 10.