Még mindig 1979. május 18–19. Fiatal írók találkozója és tanácskozása a nemzeti önismeretről és a nemzeti öntudatról. A tanácskozást Buda Ferenc költő nyitotta meg. Ő akkor még nem tudhatta, mit mond majd Illyés Gyula, és mégis, annak előzményeként az összmagyarságról szólt.
„A haza fogalma nem fér meg az államhatárok között. Átszáll fölöttünk, akár a törvényen kívüli madár. Mert a velem azonos anyanyelvűek egyharmada ott él-hal túl a határokon. Mert ha kimondom Arany János, Ady Endre, Bartók Béla, Petőfi Sándor nevét, ki kell mondanom azt is, hogy Nagyszalonta, Érmindszent, Nagyvárad, Nagyszentmiklós, Segesvár […] Nincs miért elhallgatni: fokozódó aggodalommal figyeljük a határon túli magyarság sorsának alakulását. Új sebek támadnak, régi sebek fölszakadoznak.”
Mégsem számonkérést hangoztatott az elnyomott és megalázott magyarokért, hanem békét javasolt.
„Vonjuk ki hát a kést egymás bordái közül, töröljük meg, s tegyük le. Jobb azzal jó időben kenyeret szelni.”
A mai fiatalnak fogalma sem lehet arról, hogy 1990-ig tiltott és veszélyes volt Trianonról, az elszakított és a meggyötört magyarokról beszélni. Megvoltak a kommunista (vagyis elnyomó, diktatórikus) sztereotípiák, a nacionalizmus mint szitokszó, a fasizmus mint boszorkányüldöző megbélyegzés. (Téboly, még ma is.) És minden nemzeti megnyilatkozás, hazafias gondolat azért volt üldözendő, mert sértette az elnyomó hatalom, Moszkva érdekeit. Valójában tehát a határon túlra szorított magyarok sorsának emlegetése nemcsak a románt, a szlovákot gerjesztette, hanem a magyar hatalom, a közös elnyomó Moszkva köreit zavarta. És Buda Ferenc azért javasolta az egymást vádolás helyett a barátságot, mert sorsunk közös volt, és ma is az a Duna környékén; mert mindannyiunkat azonos hatalmak nyomtak el.
A nemzeti öntudat, a nemzeti kérdés mindig egyben a nemzeti függetlenség, a szabadság felől emlegettetett föl akkor, és nemcsak a belső nemzetpusztító elnyomás ellenében. Moszkovita érdekből meg kellett törni a magyar nép gerincét, mert történelme azt bizonyította, mindig renitens volt. A török ellen, a Habsburgok ellen, Hitler ellen, amit most némely hazudoncok tagadnak. És Sztálin ellen is. Most meg a szövetségesnek álcázott gyarmatosítók érdekében. De hát istenem! Árulók mindig voltak, és vannak ma is, a magyarellenes, idegen érdeket szolgáló labancról beszélek. 1979-ben Lakitelek a modern kori labanc és éltetője, az idegen elnyomó ellen indított küzdelmet Illyés Gyula szellemében. A nem írók közül Tordai Zádor filozófus, Szakály Ferenc történész, Huszár Tibor szociológus többek között.
Tordai Zádor, a filozófus a közép-európai nemzeti problémákat emlegette, és arról beszélt, hogy „a vallás mint összegező erő etikai szabályzatot adott az embereknek. Amikor a nemzet fog össze, akkor ez az összefogás etnikai szabályzatot ad. Vagyis keretet.” Illyés Gyula gondolatát idézte meg: „nacionalista az, aki jogot sért, hazafi pedig, aki jogot véd.” És lényegesnek tartotta, hogy minden demokrácia mércéje a kisebbségben lévők jogának elismerése.
Ezek a kiragadott gondolatfoszlányok azt jelzik, hogy a lakiteleki összejövetel(ek) ma is aktuális gondokat feszegettek. Nem csak pillanatnyi, nemcsak napi érvényük volt.
Igazságtalannak tartom, ahogyan az utókor elbánt Fekete Gyulával. Kora is persze, mert még Kossuth-díjra sem méltatták. Amit most kiragadok gondolatmenetéből, ma is égetően aktuális kérdés: „az élet továbbadásának a szüksége, parancsa, kötelessége.” Fekete Gyula egész életében küzdött az abortusz ellen. A magzatölést tartotta a jövő kizsákmányolásának, az elgyerektelenedést, a társadalom elöregedését az emberiség (a fehér rassz) jövője meggyilkolásának. Az igazság kedvéért említem meg, hogy Illyés kiállt Fekete Gyula és igazsága mellett. Ott is, Lakiteleken. (Folytatjuk.)
VÉLEMÉNY / 2020.02.21.
Forrás: demokrata.hu
Mégsem számonkérést hangoztatott az elnyomott és megalázott magyarokért, hanem békét javasolt.
„Vonjuk ki hát a kést egymás bordái közül, töröljük meg, s tegyük le. Jobb azzal jó időben kenyeret szelni.”
A mai fiatalnak fogalma sem lehet arról, hogy 1990-ig tiltott és veszélyes volt Trianonról, az elszakított és a meggyötört magyarokról beszélni. Megvoltak a kommunista (vagyis elnyomó, diktatórikus) sztereotípiák, a nacionalizmus mint szitokszó, a fasizmus mint boszorkányüldöző megbélyegzés. (Téboly, még ma is.) És minden nemzeti megnyilatkozás, hazafias gondolat azért volt üldözendő, mert sértette az elnyomó hatalom, Moszkva érdekeit. Valójában tehát a határon túlra szorított magyarok sorsának emlegetése nemcsak a románt, a szlovákot gerjesztette, hanem a magyar hatalom, a közös elnyomó Moszkva köreit zavarta. És Buda Ferenc azért javasolta az egymást vádolás helyett a barátságot, mert sorsunk közös volt, és ma is az a Duna környékén; mert mindannyiunkat azonos hatalmak nyomtak el.
A nemzeti öntudat, a nemzeti kérdés mindig egyben a nemzeti függetlenség, a szabadság felől emlegettetett föl akkor, és nemcsak a belső nemzetpusztító elnyomás ellenében. Moszkovita érdekből meg kellett törni a magyar nép gerincét, mert történelme azt bizonyította, mindig renitens volt. A török ellen, a Habsburgok ellen, Hitler ellen, amit most némely hazudoncok tagadnak. És Sztálin ellen is. Most meg a szövetségesnek álcázott gyarmatosítók érdekében. De hát istenem! Árulók mindig voltak, és vannak ma is, a magyarellenes, idegen érdeket szolgáló labancról beszélek. 1979-ben Lakitelek a modern kori labanc és éltetője, az idegen elnyomó ellen indított küzdelmet Illyés Gyula szellemében. A nem írók közül Tordai Zádor filozófus, Szakály Ferenc történész, Huszár Tibor szociológus többek között.
Tordai Zádor, a filozófus a közép-európai nemzeti problémákat emlegette, és arról beszélt, hogy „a vallás mint összegező erő etikai szabályzatot adott az embereknek. Amikor a nemzet fog össze, akkor ez az összefogás etnikai szabályzatot ad. Vagyis keretet.” Illyés Gyula gondolatát idézte meg: „nacionalista az, aki jogot sért, hazafi pedig, aki jogot véd.” És lényegesnek tartotta, hogy minden demokrácia mércéje a kisebbségben lévők jogának elismerése.
Ezek a kiragadott gondolatfoszlányok azt jelzik, hogy a lakiteleki összejövetel(ek) ma is aktuális gondokat feszegettek. Nem csak pillanatnyi, nemcsak napi érvényük volt.
Igazságtalannak tartom, ahogyan az utókor elbánt Fekete Gyulával. Kora is persze, mert még Kossuth-díjra sem méltatták. Amit most kiragadok gondolatmenetéből, ma is égetően aktuális kérdés: „az élet továbbadásának a szüksége, parancsa, kötelessége.” Fekete Gyula egész életében küzdött az abortusz ellen. A magzatölést tartotta a jövő kizsákmányolásának, az elgyerektelenedést, a társadalom elöregedését az emberiség (a fehér rassz) jövője meggyilkolásának. Az igazság kedvéért említem meg, hogy Illyés kiállt Fekete Gyula és igazsága mellett. Ott is, Lakiteleken. (Folytatjuk.)
VÉLEMÉNY / 2020.02.21.
Forrás: demokrata.hu