Ha leltározzuk a huszonöt írásomban elhangzottakat, azt hihetnénk, hogy az ezután fölszólalók már nem tudtak újat mondani. De a társaság szellemi minőségét jelzi, hogy az ördögöt nem. Kiss Gy. Csaba, kapcsolódva Pozsgayhoz és Konrádhoz, Magyarország közép-európai helyzetét és a szomszédaihoz való viszonyát elemezték. |
Zárójelben mondom, hogy durva véleményem szerint ma összevissza hadoválnak arról (még a nemzetiek is), hogy országunk hol van földrajzilag. Vagy azt mondják, hogy kelet-közép-európai, vagy azt, hogy közép-keleti. Mindkét definíció hamis, majdnem annyira, mintha Kelet-Európába helyeznénk az Alpokat. A földrajzi betájolás politikai sandaság. A szovjet elnyomókhoz való dörgölőzés. Ha valaki tisztában van Európa földrajzi viszonyaival, tudja, hogy Magyarország egyértelműen Közép-Európa. Horribile dictu, Európa mint földrész geometriai központja valahol Beregszász és Ungvár környékén van! Vagyis a Kárpátalján. Kelet-Európa legföljebb a Kárpátokon túl kezdődhet.
A lengyel kérdés a kádári időkben kínos volt, hiszen 1956 is lengyel szolidaritási tüntetésnek indult. A lengyel–magyar barátság egyenlő volt szovjet-orosz-ellenességgel. Ezért jól látta Kiss Gy. Csaba, hogy a kommunista befolyás alatt álló médiumok fölfokozottan lengyelellenessé váltak a hetvenes-nyolcvanas években, mert a lengyel barátság emlegetése ellenzékiségnek számított. „Lengyel-magyar két jó barát…”, satöbbi. Hiszen leszámítva az 1953-as berlini lázadást, a szovjet tömb Moszkva-ellenes forrása elsősorban Lengyelország és a vele egy húron pendülő hazafias magyarság volt. Ez volt az oka annak, hogy a kádári média bértollnokai iparkodtak ezt a történelmi barátságot nivellálni. Ennek ugyanis eszmei töltete volt: mindkét nép szabadságvágya elnyomóival szemben, amely barátság Horthy idejében is elevenen megnyilatkozott. A kormányzó ugyanis a lengyelügyben fordult először szembe és nyíltan Hitlerrel.
A V4 szövetség ezzel az antináci és antikommunista nézetnek a folytatása. Egyes hazai politikusoknak és történészeknek persze egyik tény sem tetszik. Kiss Gy. Csaba viszont a lakiteleki sátorban meghirdette a lengyel mintát mint követendő példát. Kiváltképp nem tetszik a lengyel katolikus vallás domináns szerepe, sem ma, sem akkoriban. Ugyanis Kiss Gy. Csaba elkövette azt az injúriát, hogy azt állította, csúszunk Lengyelország felé, ugyanis „a lengyelezés” a vallásosság védelme, a szabadságvágy és az elnyomás elleni burkolt tiltakozás álcázott eszköze is. És hogy ne lehessen elmismásolni a dolgot, részletesen ismertette a lengyel állapotokat. Míg Lengyelországban működnek az érdekképviseleti rendszerek, az autonómiák, nálunk nem. Sőt, ott a katolikus egyház is független az államhatalomtól.
A lengyel katolikus egyház hetilapja, a Tygodnik Powszechny egész Európa legizgalmasabb politikai újságja. Kulturális folyóiratai is kiválóak, mert katolikus szellemben függetlenek, s kulturális intézményeik, az akadémiától a felsőfokú oktatási intézményekig, hasonlóképp. És: „milyen óriási nagy a különbség, hogy a bíráskodásnak, a jogszolgáltatásnak mennyire autonóm formái vannak Magyarországhoz képest…”
A lengyel előbbrevalóság példájával, amely a katolicizmusban (vagyis a kereszténységben) fogant, rémségesen lesilányozta a kádári berendezkedést, Moszkva alázatos szarcsimbókját. És hogy tele legyen a méregpohár a szovjet elnyomók kiszolgálói számára, még a szabad és független párbeszéd lehetőségeinek a szükségességét is hangsúlyozta, ugyancsak lengyel példa nyomán. „Ezzel szeretném befejezni: szükségesnek vélem a párbeszédet, és ezért autentikus partner megteremtését tartom szükségesnek.”
A következő beszámoló Bégány Attila Bíró Zoltán javaslatát nyomatékosította: „..az itteni tanácskozás végül is alakítson egy fórumot, hogy ne csak beszélgessünk, hanem folyamatos konzultáció legyen ez a tanácskozás.”
(Folytatjuk.)
demokrata.hu
A lengyel kérdés a kádári időkben kínos volt, hiszen 1956 is lengyel szolidaritási tüntetésnek indult. A lengyel–magyar barátság egyenlő volt szovjet-orosz-ellenességgel. Ezért jól látta Kiss Gy. Csaba, hogy a kommunista befolyás alatt álló médiumok fölfokozottan lengyelellenessé váltak a hetvenes-nyolcvanas években, mert a lengyel barátság emlegetése ellenzékiségnek számított. „Lengyel-magyar két jó barát…”, satöbbi. Hiszen leszámítva az 1953-as berlini lázadást, a szovjet tömb Moszkva-ellenes forrása elsősorban Lengyelország és a vele egy húron pendülő hazafias magyarság volt. Ez volt az oka annak, hogy a kádári média bértollnokai iparkodtak ezt a történelmi barátságot nivellálni. Ennek ugyanis eszmei töltete volt: mindkét nép szabadságvágya elnyomóival szemben, amely barátság Horthy idejében is elevenen megnyilatkozott. A kormányzó ugyanis a lengyelügyben fordult először szembe és nyíltan Hitlerrel.
A V4 szövetség ezzel az antináci és antikommunista nézetnek a folytatása. Egyes hazai politikusoknak és történészeknek persze egyik tény sem tetszik. Kiss Gy. Csaba viszont a lakiteleki sátorban meghirdette a lengyel mintát mint követendő példát. Kiváltképp nem tetszik a lengyel katolikus vallás domináns szerepe, sem ma, sem akkoriban. Ugyanis Kiss Gy. Csaba elkövette azt az injúriát, hogy azt állította, csúszunk Lengyelország felé, ugyanis „a lengyelezés” a vallásosság védelme, a szabadságvágy és az elnyomás elleni burkolt tiltakozás álcázott eszköze is. És hogy ne lehessen elmismásolni a dolgot, részletesen ismertette a lengyel állapotokat. Míg Lengyelországban működnek az érdekképviseleti rendszerek, az autonómiák, nálunk nem. Sőt, ott a katolikus egyház is független az államhatalomtól.
A lengyel katolikus egyház hetilapja, a Tygodnik Powszechny egész Európa legizgalmasabb politikai újságja. Kulturális folyóiratai is kiválóak, mert katolikus szellemben függetlenek, s kulturális intézményeik, az akadémiától a felsőfokú oktatási intézményekig, hasonlóképp. És: „milyen óriási nagy a különbség, hogy a bíráskodásnak, a jogszolgáltatásnak mennyire autonóm formái vannak Magyarországhoz képest…”
A lengyel előbbrevalóság példájával, amely a katolicizmusban (vagyis a kereszténységben) fogant, rémségesen lesilányozta a kádári berendezkedést, Moszkva alázatos szarcsimbókját. És hogy tele legyen a méregpohár a szovjet elnyomók kiszolgálói számára, még a szabad és független párbeszéd lehetőségeinek a szükségességét is hangsúlyozta, ugyancsak lengyel példa nyomán. „Ezzel szeretném befejezni: szükségesnek vélem a párbeszédet, és ezért autentikus partner megteremtését tartom szükségesnek.”
A következő beszámoló Bégány Attila Bíró Zoltán javaslatát nyomatékosította: „..az itteni tanácskozás végül is alakítson egy fórumot, hogy ne csak beszélgessünk, hanem folyamatos konzultáció legyen ez a tanácskozás.”
(Folytatjuk.)
demokrata.hu