 | David Lewis közbeszólt Csoóri fejtegetésébe: „Önök jövőre párttá fogják nyilvánítani magukat. Tavaly még nem volt bátorságuk, hogy szervezetnek nevezzék magukat, az idén pedig azt nem merik kimondani, hogy párttá alakulnak.” A hallgatóságban nevetgélés Lewis gyanúsítására, s bekiabálások: „Jövőre már párt leszünk.” |
Árulkodó volt Lewis megjegyzése és az a derűs fogadtatás is, ami az angol föltételezését nyugtázta. Három évtizeddel később és értékelve ezt az eseményt gyaníthatjuk, hogy a külföldi tudósítónak helyes volt a föltevése az MDF jövőjét illetően. A lakiteleki sátor résztvevői is ugyanoda akartak eljutni, ahová ötvenhat pesti srácai. Megszabadulni az egypárti diktatúrától, kivívni a függetlenséget, de éppenséggel 1956 tanulságai alapján, a következmények ismeretében, ezt a célt fokozatosan igyekeztek elérni, lépésről lépésre. Csoóri Sándor ezt válaszolta Lewisnak:
„Lehet, lehet, de értsék meg, hogy nekünk ezt a lassú előrehatolást kell választanunk, mert olyan óriási káoszt idéznénk elő, hogy ha nem idejében csinálnánk meg azokat a dolgokat (Kiss Gy. Csaba közbeszólása: »Izolációban maradhatnánk.«). Igen, igen” – folytatta tovább Csoóri Sándor.
A jelenlévők helyeseltek David Lewis szavait hallva. Joó Rudolf szerint David Lewis kérdése azért volt jogos, mert „valóban rámutat egy átmenetiségre, egy provizórikus jelenségre, ez egy tény. A mozgalmunk, a Magyar Demokrata Fórum mozgalom is egy átmeneti, provizórikus helyzetet tükröző mozgalom.”.
A külföldi tudósító kiugratta a nyulat a bokorból. Amit nyilván az elnyomó hatalom illetékesei is appercipiálhattak. De már az is adalék a korhoz, hogy semmiféle megtorló vagy tiltó intézkedés nem történt, a történelem folyt tovább a maga medrében. A demokrata fórum mozgalma, vagyis a sorsa tehát nemcsak a kivitelezők bölcs megfontoltságán alapult, hanem azt a történelmi szükségszerűség is lehetővé tette.
Egy külföldi újságírónő megkérdezte, hogy a hagyományos magyar ellentét továbbra is megosztja-e a fórumot, vagy átlépi ezt a megosztottságot? Ez a kérdés a „tradicionális” népi-urbánus ellentétre, a főváros és a vidék kettéosztottságára és ezzel együtt a „nemzetiek antiszemitizmusára” utalt. Kiss Gy. Csaba rögtön megválaszolta a kérdést: „Szerintem ilyen megosztottság nincsen.”
A rend kedvéért ismertetem a továbbiakat. A külföldi tudósítókat foglalkoztatta a Hitel című folyóirat jövője is. Nem ok nélkül, hiszen a gyakorló hatalomtól független médium nem létezett eladdig a kommunista diktatúrákban. Korszakra jellemző kérdés volt a határon túlra szorított magyar kisebbségek sorsa is. Csengey Dénes válaszolt: „Az, hogy a kisebbségi kérdéssel foglalkozik a demokrata fórum talán sokat, talán többet, annak az az oka, hogy nem voltak Magyarországon olyan szervezetek, amelyek foglalkoztak volna vele. Ez pedig a legégetőbb kérdése nemcsak a magyar társadalomnak, hanem Európának is. Egészen személyes vallomással állok most itt önök előtt, amikor a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején ketten-hárman ezt a gondolatot szerettük volna a társadalomban közgonddá tenni, akkor engem Magyarországon, a magyar megyékből kitiltottak mint nacionalistát. Pedig semmi másról nem beszéltem, csak hogy ez óriási gond ebben a térségben, és nemcsak akkor tiltottak ki, hanem az évek során folyamatosan.”
Magyarán. 1945 és 1990 között a magyar nép nemcsak a szovjet megszállóknak volt kiszolgáltatva, hanem a trianoni nyertes országoknak is a hazai helytartók segédletével. Volt egy úgynevezett „magyar” réteg a hatalomban, amelyik idegen érdekeket védett. És az maga az őrület, hogy ma is van ilyen elbitangolt politikus közéletünkben.
(Folytatjuk.)
demokrata.hu
„Lehet, lehet, de értsék meg, hogy nekünk ezt a lassú előrehatolást kell választanunk, mert olyan óriási káoszt idéznénk elő, hogy ha nem idejében csinálnánk meg azokat a dolgokat (Kiss Gy. Csaba közbeszólása: »Izolációban maradhatnánk.«). Igen, igen” – folytatta tovább Csoóri Sándor.
A jelenlévők helyeseltek David Lewis szavait hallva. Joó Rudolf szerint David Lewis kérdése azért volt jogos, mert „valóban rámutat egy átmenetiségre, egy provizórikus jelenségre, ez egy tény. A mozgalmunk, a Magyar Demokrata Fórum mozgalom is egy átmeneti, provizórikus helyzetet tükröző mozgalom.”.
A külföldi tudósító kiugratta a nyulat a bokorból. Amit nyilván az elnyomó hatalom illetékesei is appercipiálhattak. De már az is adalék a korhoz, hogy semmiféle megtorló vagy tiltó intézkedés nem történt, a történelem folyt tovább a maga medrében. A demokrata fórum mozgalma, vagyis a sorsa tehát nemcsak a kivitelezők bölcs megfontoltságán alapult, hanem azt a történelmi szükségszerűség is lehetővé tette.
Egy külföldi újságírónő megkérdezte, hogy a hagyományos magyar ellentét továbbra is megosztja-e a fórumot, vagy átlépi ezt a megosztottságot? Ez a kérdés a „tradicionális” népi-urbánus ellentétre, a főváros és a vidék kettéosztottságára és ezzel együtt a „nemzetiek antiszemitizmusára” utalt. Kiss Gy. Csaba rögtön megválaszolta a kérdést: „Szerintem ilyen megosztottság nincsen.”
A rend kedvéért ismertetem a továbbiakat. A külföldi tudósítókat foglalkoztatta a Hitel című folyóirat jövője is. Nem ok nélkül, hiszen a gyakorló hatalomtól független médium nem létezett eladdig a kommunista diktatúrákban. Korszakra jellemző kérdés volt a határon túlra szorított magyar kisebbségek sorsa is. Csengey Dénes válaszolt: „Az, hogy a kisebbségi kérdéssel foglalkozik a demokrata fórum talán sokat, talán többet, annak az az oka, hogy nem voltak Magyarországon olyan szervezetek, amelyek foglalkoztak volna vele. Ez pedig a legégetőbb kérdése nemcsak a magyar társadalomnak, hanem Európának is. Egészen személyes vallomással állok most itt önök előtt, amikor a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején ketten-hárman ezt a gondolatot szerettük volna a társadalomban közgonddá tenni, akkor engem Magyarországon, a magyar megyékből kitiltottak mint nacionalistát. Pedig semmi másról nem beszéltem, csak hogy ez óriási gond ebben a térségben, és nemcsak akkor tiltottak ki, hanem az évek során folyamatosan.”
Magyarán. 1945 és 1990 között a magyar nép nemcsak a szovjet megszállóknak volt kiszolgáltatva, hanem a trianoni nyertes országoknak is a hazai helytartók segédletével. Volt egy úgynevezett „magyar” réteg a hatalomban, amelyik idegen érdekeket védett. És az maga az őrület, hogy ma is van ilyen elbitangolt politikus közéletünkben.
(Folytatjuk.)
demokrata.hu