Múlt héten az Európai Parlament – minden különösebb médiaérdeklődést nélkülözve – elfogadta a 2019. éves növekedési jelentést.
 Gyurcsány Ferenc böszmeséget mondott. Megint. Nyilván, ezzel a kijelentésemmel senkinek nem mondtam újdonságot, hiszen mióta belépett a politikai erőtérbe mást se csinál, csak gyalázkodik vagy esztelenségeket beszél. Ám, mivel a masszív szektára emlékeztető követői egyszerűen nem engedik, hogy a feledés homályába vesszen az ország egyik legkártékonyabb miniszterelnöke címét kiérdemlő Gyurcsány, így nem hagyhatók figyelmen kívül magyargyalázó szavai.
 A liberális nemzetközi rend annyira háttérbe szorította a nemzetállami gondolkodást, hogy Rupert Emerson politológus kimondhatta: „a nemzet és a nemzetállam anakronizmusok az atomkorban”.
 A búrok (vagy más, általuk egyébként jobban kedvelt szóval: afrikánerek) kevéssé ismert nép nálunk, ezért talán érdemes bevezetőként nagy általánosságban szólni néhány szót velük kapcsolatban.
 A római szerződés – amíg a maastrichti szerződéssel meg nem változtatták – lényegében a nemzetek Európája koncepciónak felelt meg, ez volt Európa fejlődésének legdinamikusabb korszaka.
 Egy közösség fennmaradását nem az irányítás szerkezete, inkább a tartalma határozza meg.
Az Európai Unió jelenlegi vezetői szerint a folyamatos központosítás adja azt az erőt, amely a közösséget egyben tartja. Ám erre a feltevésre a brit kilépés eleven cáfolat. A britek ugyanis pont azért lépnek ki, mert túlzottnak tartják Brüsszel – vagy inkább, ami mögötte áll, a német vezetés – nemzetállami ügyekbe való beleszólását.  Mert nem a nosztalgiákból, nem is önmarcangolásból építkezik a nemzet, hanem a jól felismert feladatvállalásból.
 Szent-Györgyi Albert mondta azt, hogy „az ember cselekedeteit meghatározó egyik leglényegesebb tényező az az értékrendszer, amelyet fiatal korában alakít ki”. Sajnos ezzel nagyon is tisztában vannak a progresszív haladók is, akik a nagy modernizálásukban igyekeznek átmosni az emberek agyát a szabadság, a haladás és különböző egyéb jogok címén.
 Ha valaki olvasta Földi László: A Venezuela-szindróma című, a Magyar Időkben megjelent írását és felkeltették érdeklődését a venezuelai események tágabb összefüggései, annak ajánlom Dan Cohen és Max Blumenthal terjedelmes tanulmányát arról, hogyan készül manapság az utcai harcos.
 A narratíva értelmezést, magyarázatot, elbeszélést jelent, és rendkívül fontos szerepe van a politikai életben, mert leírja az eseményeknek azt a terét, amelyben egy problémát vizsgálunk, és arra választ keresünk.
 Amikor már lemondtunk arról, hogy megtaláljuk a rég keresett kulcsot, s egyszer csak valaki leteszi elénk az asztalra, mert ő megtalálta; amikor hamarabb érkeznek a vendégek, s azt sem tudjuk hirtelen, hogy mihez kezdjünk a helyzettel; amikor meghozunk egy véglegesnek szánt döntést, s a körülmények, amelyek alapján döntöttünk, jelentősen megváltoznak: ilyen hatásokat, érzéseket váltott ki sokakban a családvédelmi akcióterv hét pontja.
 Az interjú megjelent a Paneuropa Deutschland folyóirat 2018. novemberi számában. A cikk magyar nyelvű fordítását olvashatják.
Nem lehet mindenre és mindenkire egyformán figyelni  Az elmúlt időszakban politikusaink és a közvélemény figyelmét egyaránt jórészt elkerülték a kanadai politikai fejlemények, bennük Justin Trudeau miniszterelnöksége, illetve a megválasztásában szerepet játszó Soros-tevékenység.
 A páneurópai mozgalom nem egy eleve elveszett ügy, de rajtunk múlik, milyen tartalommal töltjük meg.
 Nem nézhetjük tétlenül, amíg a NATO megvéd minket, hiszen a szerződésünknek nemcsak ötödik, hanem harmadik pontja is van, vagyis kötelességünk az önvédelem.
 Olvasom, hogy Kanadában olyan kísérlet zajlik, amelynek nem fehér egerek az alanyai, hanem egy ország és a benne élő emberek.
 A jelen írás: A migránsok, a V4 és néhány tévedés (eredetiben Migrants the V4 and Some Misapprehensions) polemikus válasz Peter Volovsek angliai szerző Migration and the Crisis of Human Rights (A migráció és az emberi jogok válsága) című cikkére, amely a Social Europe baloldali online újságban jelent meg 2018. december 20-án.
 Még véglegesen nem dőlt el semmi és sokan reménykednek, hogy Nagy-Britannia végül is az Európai Unióban marad.
 December óta éjjel-nappal, unos-untalan ismétlik, vetítik A keresztapát, a három rész számos csatornán már jóformán nonstop látható.
 Miközben végignéztem az ellenzéki politikusok valóságshow sztárokat is megszégyenítő folytatásos teleregényét, szépen lassan beférkőzött a gondolataimba egy kép.
 Néhány hónapja még az lett volna érthető kérdés, hogy vajon Trump elnök miért Oroszországot támadja és Kínával látszik engedékenyebbnek. Ám 2018 decemberében olyan meredek fordulat következett be, hogy napok alatt elözönlötték a világhálót a helyzet kiéleződéséről szóló hírek. Ezek között vezető helyet foglal el a Huawei. Szinte úgy tűnik, hogy az orosz-ellenességet most a Kína-rettegés váltja. Vagy a kettő együtt is működik?
 Mérsékelt érdeklődés kísérte az idei davosi Világgazdasági Fórumot, amin nem kell nagyon csodálkozni, a résztvevők ugyanazt mondják évek óta, legfeljebb más jelszavakat írva a molinóra.
 Menjünk egy kicsit vissza az időben. Ha emlékszünk még, tavaly igen hangzatos ígéretektől zengett az ellenzék, különösképpen a felhangosított hódmezővásárhelyi „siker” miatt.
|
